Nem is lesz szükség töltőállomásokra?
2015. augusztus 19. írta: .ecolife.

Nem is lesz szükség töltőállomásokra?

Az Egyesült Királyságban a tervek szerint ez év végén már el is kezdhetik tesztelni az elektromos autókat menet közben töltő útszerkezetet. Az utak karbantartásáért felelős kormányzati szerv, a Highways England már egy ideje fontolgatja, hogy a jövőben a főbb útvonalak olyan burkolatot kapjanak, amelyek vezetés közben töltenék az elektromos autókat. A tesztekhez a kiválasztott elektromos autókat a megfelelő vezeték nélküli technológia segítségével alakítanák át oly módon, hogy haladás közben azokban az elektromágneses indukció hatására áram termelődjön. Hogy a technológia segítségével mennyi elektromos áramhoz jutna egy-egy autó, azt még pontosan nem tudni, az viszont már szinte biztos, hogy amíg nem találnak befektetőket egy tesztpálya megépítéséhez, addig a technológiáról sem szeretnének részletesebb leírást adni.

A Highways England munkatársai a zárt pályán történő kísérletek előtt még egy hatástanulmány elkészítését is tervezik. A tanulmányban a résztvevő kutatók azt vizsgálnák, hogy a dinamikus akkumulátortöltési technológiák miként segítenének az elektromos autók hatótávolságának növelésében, illetve az üvegházhatású gázok kibocsájtásának csökkentésében. A zárt pályás tesztelés csak a tanulmány elkészülte után indulna be, és körülbelül 18 hónapig tartana, az utcai kísérletek pedig csak ezek után vennék kezdetüket.

A Highway England mindettől függetlenül nem veti meg az elektromos töltőállomásokat sem, sőt, a tervek szerint az autópályákon 48 kilométerenként lenne belőlük egy.

Palotai Nándor

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr877719658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása