Elektromobilitás Partnernap: szeptember 23-24.
2015. szeptember 15. írta: .ecolife.

Elektromobilitás Partnernap: szeptember 23-24.

ELEKTROMOBILITÁS PARTNERNAP 2015 címmel a Büki Csaba (Business Contacts alapítója) által szervezett rendezvény elsődleges célja, hogy az elektromos közlekedés jelen eredményeinek és jövőbeli terveinek bemutatásával Magyarország gazdasági szereplőit bevonjuk és elkötelezetté tegyük az elektromobilitás elterjedésének elősegítésébe. Büki Csaba megítélése szerint a közép- és nagyvállalatok döntéshozóinak kiemelkedő szerepe van ennek a tervnek a megvalósításában.

logo_zold-01.jpg

"Természetesen ezt a „terhet” nem csak nekik kell viselniük, részt kell venni minden olyan cégnek, akik a városokon belül tevékenykednek. Futárszolgálatok, TAXI vállalatok, orvosok, idősgondozással foglalkozó Önkormányzatok, kiscsomag szállító cégek. A gazdasági előnyök bemutatásával, a technológiai fejlődéshez való kötődés megteremtésével kívánjuk az elektromos közlekedés elterjedését felgyorsítani, és ezzel a környezetvédelem ügyét szolgálni" - ismertette a célokat a szervező.

A rendezvényen szeretnék erősíteni a cégvezetőkben azt az érzést, hogy elektromos gépjárművek birtoklásával és használatával egy elit körhöz tartoznak, hosszú távon gazdasági előnyöket szerezhetnek és az elektromos gépjárművek használatával a környezetvédelemért is tesznek.

buki_csaba_portre_6.jpgA rendezvény időpontja: Szeptember 23-24. / szerda-csütörtök

A rendezvény helyszíne: St. Lőrinc Golf Club / http://lorincgolf.hu/

1238 Budapest, Szentlőrinci út 19-21. / https://goo.gl/maps/2zVbp

A rendezvény zártkörű és célközönsége elsősorban közép- és nagyvállalatok közép és felsővezetői, döntéshozói. Továbbá, városi futárcégek- ételfutár, virágfutár – kiscsomag szállító futár cégek, javító, szerelő vállalatok, területi képviseltetet ellátó cégek gépjárműbeszerzésért felelős döntéshozói, TAXI társaságok képviselői, Önkormányzatok idősgondozással foglalkozó munkatársai. Olyan cégvezetők, vállalkozók akik, nyitottak az elektromos gépjárművek használatára és a vásárláshoz szükséges anyagi lehetőségekkel is rendelkeznek.

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr887789126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása