Yatoo, avagy mi fán terem a természetművészet
2016. november 16. írta: Ecolifegroup

Yatoo, avagy mi fán terem a természetművészet

A Yatoo természetművészeti kiállítás 2016. november 15-én megnyitotta kapuit, s egészen december 15-ig megtekinthető lesz a Koreai Kulturális Központban (1124 Budapest, Csörsz u. 49-51.)

A Yatoo egy 35 éve megalakult „természetművészekből” álló csoport, mely most Budapesten is bemutatja munkásságát a nagyközönségnek. A művészeti csoportot 1981-ben természet által inspirált fiatal művészek alapították meg Dél-Koreában, a Geum folyó mentén fekvő Gongjuban, ahol a mai napig tevékenykednek.



yatoo_meghivo_1.jpg

A Yatoo által kidolgozott természeten alapuló művészet a már 35 éve minden évszakban megrendezett „Négy Évszak Workshopok” során alakult ki, ahol az alkotók a pusztulás–újjászületés körforgásából merítenek ihletet. Külön segédeszközöket és anyagokat nem visznek magukkal a természetbe, hanem azzal egy bensőséges együttműködés eredményeként születnek meg a művek. A kiállítás egyik fele ezt a korszakot mutatja be egy fotósorozat keretein belül, mely a csoport Európában nem ismert munkáit kívánja szemléltetni, a nyolcvanas évekből.

A tárlat másik része pedig kézzelfogható, eredeti műalkotásokból áll, mely a Yatoo sokféle alkotói módszere közül az úgynevezett efemer anyaghasználat lehetőségeit (faág, sár, falevél, magvak) prezentálja, ezek például az egybegyűjtés, elhullatás, összekötés, stb. Csak minimálisan, alig észrevehetően avatkoznak be a természetbe installációikkal és rajzaikkal, ezért is jellemző az, hogy kevés embernek van alkalma eme műveket a megalkotás helyszínén megtekinteni.

yatoo.jpg

E kiállításon bemutatott alkotásokon keresztül egy olyan művészettel ismerkedhetünk meg, melynek alapjai a keleti filozófián és valláson nyugszanak. Egy olyasfajta munkássággal kerülünk szembe, mely egy nyugati ember számára meglepő lehet, hiszen ez az ágazat távol áll a politikai és piacgazdasági rendszerektől, s az ezáltal befolyásolt alkotói mozgalmaktól is. Megkérdőjelezi a nyugati művészet alapjait, mint a művészi ego mindenhatósága, vagy az örök időkre tervezett műalkotások kivitelezése. A Yatoo rendkívül alázatos módon viszonyul a természethez csupán egyszerű eljárások alkalmazásával, melynek ezúttal mi is szemtanúi lehetünk ennek az egyedülálló kiállításnak köszönhetően.

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr5011965169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása