Vendégünk volt Bea Johnson!
2017. március 23. írta: Ecolife

Vendégünk volt Bea Johnson!

Telt ház előtt, fantasztikus előadást tartott szervezésünkben, a Zero Waste amerikai „papnője”.

esem3.jpg

Mindössze egy napra érkezett Magyarországra az ECOLIFE meghívására Bea Johnson életmódszakértő, a nulla hulladék szemléletet követő, azt meg is valósító amerikai háziasszony, akinek bő egyórás előadására több mint négyszázan voltak kíváncsiak Budapesten. A Franciaországban született, de 18 éves kora óta az Egyesült Államokban élő, kétgyermekes anyuka csaknem tíz éve kezdett el tudatosan hulladékmentesen élni. Így aztán nem csoda, hogy Budapestet is családja egyéves „szemetével” sétálta végig március 22-én délután, előadása előtt. Kényelmesen elfért a 2016-os családi hulladék fekete táskájában, kis átlátszó tégelyében, amit azért hozott magával, hogy igazolja: másként is lehet élni ebben a fogyasztásra épülő, a hulladékkal is pazarlóan bánó világunkban. A magyar újságíróknak adott interjúi során is büszkén mutatta ezt az egy liternél is kevesebb űrtartalmú üvegtárolót. 

esemeny5.jpg

Jutott egy kis ideje pihenésre is, így örömmel fedezte fel újra Budapest belvárosát. Mint mondta, először húsz évvel ezelőtt járt a magyar fővárosban, emlékezett a dunai panorámára, egy „nagy templomra” és egy szép hídra. Most ideje volt belülről is megcsodálni a „nagy templomot”, a szépséges Bazilikát, elsétálni a Dunához, és átballagni a Lánchídon. A panoráma újra lenyűgözte, és persze sok fotó is készült róla a város látképével a háttérben, hogy blogján, Instagramján vigye Budapest hírnevét. 

A séta közben elmesélte, hogy európai országjárásának utolsó állomása Budapest. Pozsonyból érkezett, de néhány nappal korábban járt többek között Írországban, Nagy-Britanniában, Hollandiában, Svájcban. Fontosnak érzi ugyanis, hogy előadásokat tartson a nagyvilágban, és saját példáján keresztül másoknak is megmutassa, milyen sok pozitív vonzata lehet annak, ha valaki egy kis szemléletváltással tudatosabban éli mindennapjait.. Ilyenformán jót tehetünk magunknak, családunknak, szűkebb és tágabb környezetünknek, valamint a bolygónknak is..

esemeny1.jpg

Esti, személyes hangvételű, humoros, gazdag tartalmú  előadásán elmesélte, miként is jutott el családjával a szinte nulla hulladékig. Beszélt kedvező és negatív tapasztalatairól egyaránt, melyek az alternatív megoldások keresése során érték. Emellett tippeket is adott, hogyan is valósíthatnánk meg mindezt mi magunk is, egyszerűen, időt, energiát és pénzt megtakarítva. 

A hangulatos, csaknem négy órán át tartó izgalmas este műsorvezetője Bombera Krisztina volt. Bea Johnson fellépése előtt, mintegy ráhangolódásként, érdekes előadásokat hallhattunk a környezet védelméről Erdős Lászlótól, az MTA Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársától, egyben a Zöld hősök című könyv írójától, Urbán Csillától, a Humusz alelnökétől, Palásti Lászlótól, a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. (FKF) hulladékgazdálkodási osztályvezetőjétől. Kerekasztal-beszélgetésünkön Dorogi Gabriella az FKF szóvivője, Kump Edina, a Hulladékmentes.hu szerkesztője és Vadon Jani a környezetvédelem elkötelezett híveként osztotta meg gondolatait.

esem7.jpg

Köszönjük támogatóinknak, akik nélkül nem jöhetett volna létre ez az esemény: Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt., Old BlueDoremi Today, Nekedterem, Humusz Szövetség, Jane Goodall Intézet, WewoodEisbergKärcherNádlandB oldal, KingArt AtelierVitalizal.hu, i love recycling.

A Zöld Hősök előadássorozatot folytatjuk 2017-ben, mert szeretnénk ha még több nagyszerű környezetvédelmi szakember mutathatná be áldozatos munkáját, nagyszerű cselekedeteit, eredményeit a nyitott és lelkes hazai közönségnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr1512365599

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása