Megoldások az új Tesla Model 3-ban, amelyeket jó eséllyel más alternatív hajtású autókban is viszontlátunk majd a jövőben
2017. augusztus 07. írta: Ecolife Magazin

Megoldások az új Tesla Model 3-ban, amelyeket jó eséllyel más alternatív hajtású autókban is viszontlátunk majd a jövőben

Pár nappal ezelőtt a Tesla egy pompázatos rendezvény keretében átadta az első harminc Tesla Model 3-at az új tulajdonosoknak. Elon Musk nagyra értékeli a lojalitást, ugyanis saját dolgozói kerültek a sor elejére. Mögöttük csupán 500.000 olyan ügyfél várakozik, aki még nem is látta a sorozatgyártott változatot, de 1000 dollárt már befizetett bizonyítva vételi szándékát.

(Szerző: Szabó Gábor)

model_3_profile_grey_new.jpg

Az elérhető árú, volumenmodellnek szánt újdonság nem okozott csalódást, mindent tud, amit már előzetesen is sejteni lehetett róla. Több kiemelt orgánum lehetőséget kapott próbakörre is az átadás napján, és egybehangzóan pozitívak a vélemények, minden újságírót lenyűgözött a „nép elektromos autója”.

model_3_delivery_event_stage.jpg

Azt tudjuk, érezzük, hogy az alternatív hajtású autók mind futurisztikusak a hagyományos modellekhez képest, de a Tesla 3 sokkal messzebb megy, és számos olyan úttörő megoldást vonultat fel, amelyek a jövő (elektromos) autós megoldásairól árulkodnak:

  1. Tényleges hatótáv 350 km felett

És ez csak a kisebbik akkupakk tudása. A nagyobbik csomag +9000 dollárért további 150 km-t ígér. Mindkettő akkucsomag a jelenleg elérhető legnagyobb energiasűrűségű változat.

  1. Szupergyors töltés 30 perc alatt

Több mint 200km-re elegendő energia fél óra töltéssel. Szóval, ha a töltőhálózat is kellő gyorsasággal fejlődik (a Tesla 18.000 új supercharge állomást ígér 2018 végéig), egyre inkább alternatívát jelenthet az elektromos hajtás.

  1. A klasszikus műszerfal eltűnése

A Model 3-ban mindössze a középkonzol tetején találunk egy 15,4 colos kijelzőt, a hagyományos műszerfal és a kapcsolók eltűntek, minden infó itt jelenik meg, minden innen illetve hangvezérléssel szabályozható. Szokni kell az biztos, de ha működik, akkor másoknak is követendő példa lehet.

model_3_interior_dashboard_head_on.jpg

  1. Önvezető képesség az extrák listáján

A hardver benne van az autóban, extraként 5000 dollárért egy kiterjesztett Autopilot szoftvercsomag érhető el, és további 3000 dollárért már teljesen önálló vezetésre is képes az új modell.

  1. Sportautós gyorsulás és impozáns végsebesség

A kisebbik akkuval 5,6 másodperc kell a százas sprinthez, a nagyobbikkal 5,1 másodperc is elegendő. És a Tesla a végsebességet sem korlátozta; 208 és 225 km/h a Model 3 tudása.

  1. Teljes értékű tér

Az utastér is teljes komfortot kínál, és a 425 literes csomagtér is kellően nagy akár egy családi utazás kellékeihez is. Már egyáltalán nem jelent kompromisszumot praktikum terén az akkucsomag.

model_3_interior_glass_roof_blue_sky.jpg

  1. Üvegtető és kellemes klíma egy csodás éjszakához

Opcióként teljes üvegtetővel is megvásárolható a Model 3. Minimális energiafelhasználással egész éjszakára klimatizált belteret kínál a Tesla, és a hab a tortán a teljesen síkba dönthető hátsó ülés, amely 206 cm hosszúságú fekhelyet rejt. Szóval minden adott a romantikus csillagfigyeléshez.

tesla_model_3_fekhely.jpg

  1. Indítás appról

Már a beszállás hozza a high-tech érzést. Az autó saját okostelefon-alkalmazás segítségével nyitható és indítható. De ha lemerülne a mobil, akkor is kellően profi a belépő, egy bankkártya méretű jeladót kell a B-oszlophoz érinteni, majd a középkonzolon elhelyezni.

model_3_red_overhead.jpg

A versenytársakat is vélhetően erősen megmozgató Tesla Model 3 alapára a tengerentúlon 35.000 dollár. Európában ugyanennyit biztosan számolhatunk euróban, de még így is abszolút versenyképes lehet a modell a hagyományos erőforrással szerelt BMW 3 vagy a Mercedes C osztállyal szemben.

Képek: Tesla és Bloomberg

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr512724296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tutifruti22 2017.08.08. 09:21:37

Igazi népautó? ~ 10 misiért :) kac kac

röf 2017.08.08. 09:21:42

Lehet, hogy ez a jövő, közeli v. távoli jövő.
Biztos, hogy ad valamiféle élményt a vezetése, és az is biztos, hogy ez az élmény erősen különbözik attól, amit egy mai, tisztességes benyás ad.
Nem kell valami nagy, drága dologra gondolni, aki szereti pl a Honda Type R –t hajtani és hallgatni, az soha nem fogja szeretni a hármas teszlát.
Csak ha nem lesz más.
És innentől kezd majd a politika (vagyis a pénz) belopakodni a kérdésbe, innentől elkezdik vélt és valós indokokkal megfojtani, ellehetetleníteni előbb a gázolajos, majd a benzines autókat.
Ahogy csökken majd a kőolajszármazékok iránti kereslet, úgy nő a villamosenergia iránti igény.
Az persze paradoxon, hogy a ződek rajonganak a villanyautókért, de nem rajonganak az atomerőművekért. Lesz otthon családi ergométer akkutöltővel?
Vagy nyomjuk a gázt, meg a szenet az erőművi kazánokba…. bár akkor nem csináltunk semmit.

Magyarország Europa jövője. 2017.08.08. 09:21:48

Kar hogy meg csak most jutottunk el idaig, es nem 20-30 eve ilyenek az autok.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.08.08. 10:02:24

Majd akkor lesz népautó, ha sikerül leszorítani az árat 3-4 misire..

gszabo1 (törölt) 2017.08.08. 10:02:28

az igazi az lenne, ha a nap töltené menet közben az aksikat...

2017.08.08. 10:02:36

Az elektromos energia mitől környezetkímélő? Csak máshol szennyez.
Tablet műszerfal? Elég egy jól irányzott (véletlen) ütés és se műszer, se irányítás. (Hangvezérlést én hanyagolnám)

Duplaxiii 2017.08.08. 10:02:52

Sajnálom, hogy egy műszaki témát nem lehet kommenteleni, mert a posztoló cencúrázza a blogját.
Ezt a mentalitás ma megvetendő, a kádári sajtóra emlékeztet.
.
Tehát csak annyit:
Ha leugrunk a marketing alapú tudatállapotról, akkor a jelzett autó felsorolt különlegességeinek nagyrészének semmi köze sincs a jövő autótechnikájához, az csak a laikus halmaz álomvilágának a része, mint egy scifi történet.
Egyedül az elérhető hatótávolság-gyorstöltési idő / ár paraméter az, ami MOST kiemeli a modellt a többi közül, de ez nem azt jelenti, hogy egy autógyártással soha nem foglalkozó cég tud valamit egyedül. Ellenkezőleg, itt egyszeű gazdasági okok vanna, könnyű megfelelő tőkével azonnal a napi szinter ugorni, mint évtizedek alatt dollir százmilliárdokat felemésztő fejlesztéseket kidobni, emberek tízezreit szétzavarni, gyárakat bezárni és átállni az újra.
A másik meg ez az ostoba kijelző dolog, ezt a marketingalapúak sok éve erőltetik, miközben ez egy szakma! Az autózás a körülmények miatt veszélyesebb üzem, mint a repülés. Mégis ott már évtizedek óta ismerik a helyes utat, hogy a pilóta ne vegye el a kezét a kormányról a tekintetét a "célról"...
A jövő ma erre megy, minedt a kormányra és mindent a szem elé! Forgalomban nem lehet árintőképernyőket tapizni! Arra nincs idő, a gomb ezért van, hogy a vezető ránézés nélkül is tudjon beavatkozni. A HUD - ami amerikai modelleknél évtizedek óta széria!!! - most terjed, a műszerek is átalakulnak, oda már a aktuális alapinformációk kerülnek, a középkonzol már csak egy passzív infoközponttá szelidül.
Egy mai széria amerikai modellnél természetes az internet-autó funkció is, este a szem elé vetíti az autó a szükséges információkat, és a műszerek helyére az aktív éjjellátó kerül, ami még jelzi is a veszélyes pontokat. A tükör meg HD kamera, ami a fényeket módosítja. De ez már napi dolog, tehát tessék már leakasztani egy új modellről, hogy az ebben is az első!
A nagy autógyártók tudják, hogy az elektromos vonal majd 2030 körül érkezik el, mert nem csak autó kell ehhez, hanem infrastruktúra is, ma hiába 20 perc a töltés, ha a 3 órát álunk sorba a dugóért! Nem él mindenki családi házas környzetben, nincs minden parkolóházban kiépítve a töltési lehetőség és így tovább.
Ezt is el kell érni és azt is, hogy az elektromos autó töltéséhez szükséges energia is környzetbarát megoldásokkal keletkezzen...
2030-ig még lefutjuk a dízel megszűnését, a párhuzamos hibridek, a soros hibridek evolúciós útját is, majd ezt követően fog egymás mellett élni az eletromos és a soros hibrid.
A Tesla remek!
De ami "szakcikkek" területén megjelenik, az komplett ostobaság, csak egy rajongó és hozzá nem értő közösség reakciója!
Nem az autó hibás, hanem a reakciók...
Még egyszer: NE CENZÚRÁZZ!

2017.08.08. 10:03:50

Affene. Már megint feleslegesen koptattam a billentyűzetet egy cenzúrázott blogon. :(

GrenAbla 2017.08.08. 10:04:10

@tutifruti22: nekünk nem kifejezetten, de ha melléteszed, hogy egy jobban felszerelt Skoda Octavia is ennyibe kerül nálunk, és hogy az USA-ban 28-29.000 USD egy Skoda Octavia pl., akkor elég versenyképes az ár.

Én azért maradok a boxernél. :D

fingerbangs 2017.08.08. 10:04:13

ha 6millió lenne itthon az lenne a fordulat,
a benzines typeR meg a többi szar vezetési élménye semmi, olyan ez mintha 100 éve a lovaskocsi vezetési élményét meg a lószarszagot hoztad volna fel az első forddal szemben

eßemfaßom meg áll 2017.08.08. 10:04:19

2,5milláért +150km hatótáv (nyilván 90es tempóval légkondi nélkül 150km)

Szuper

Medgar 2017.08.08. 10:04:30

Érdekes és előre mutató, de azért pár kérdés még megmarad.

A "Tényleges hatótáv 350 km felett" helyett a maximális hatótáv 350 km felett lenne helyesebb.

A szupergyors töltés meg városba elég, de egy hosszabb utat még nem vállanék be így ráadásul a 200 km szintén az elvi maximum.

Égető szükség lenne valóban használható kapacitású akkumlátorokra, de ez a fejlesztés még várat magára.

A középkonzolról lehet vitatkozni, nekem nem jön be.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2017.08.08. 10:04:35

Félelmetes az a lendület amivel a Tesla fejlődik, tényleg az Iphone hasonlat ugrott be nekem is. Nem csak a frissesség és az hogy a gyilkos piaci verseny ellenére is meglehetősen megállapodott piacon sikerült felkavarni, sőt újrateremteni, de az is hogy sikerül nekik, hogy valami teljesen újszerűt hozzanak létre a termékeikkel, ami ráadásul zseniális is. Persze ebben benne van hogy nem feltétlenül ők az elsők valamiben, csak ők csinálták meg úgy hogy működik és építettek rá marketingkampányt.

Akit a sirályszárnyak és a szélesvásznú képernyő nem hat meg, a 3 mp-es 0-100-as gyorsulás és a vezetési élmény bizony helyre teszi (na jó, 80-150e eurós autókról beszélünk). Mindenesetre a kétkedőknek javaslok egy próbakört, klassz élmény....

aliterátor 2017.08.08. 10:04:38

Ez nem híradás, hanem reklám. "Tényleges hatótáv 350 km felett" Fűtéssel, világítással, zenével, esetleg klímával? El ne hidd! Az autókhoz képest játék, annak viszont drága!

odamondó 2017.08.08. 10:04:41

Alapáron 10millió amiben nincs semmi. Kiterjesztett akku +3 kiterjesztett autopilot +1.5 máris 14.5nél vagyunk és gondolom minden kényelmi dolog ki van véve. Jaja nagyon frankó főleg olcsó... Nézzük ennyiért kapok egy fullos új Volvo xc60at vagy "fapadosabb" xc90et.

Vegye az akinek 2 anyja van.

porthosz 2017.08.08. 10:29:39

Az a 15 colos tablet este nem lesz zavaró vezetéskor? Mintha egy lámpa világítana az utastérben gondolom...

Alick 2017.08.08. 11:17:55

@hullajelölt88: Reális környezetterhelési összevetést akkor lehetne csinálni, ha a belsőégésű motorok égésterméke is lokalizálható lenne (tartályba gyűlne).

Medgar 2017.08.08. 11:18:01

@Ződ2000: Hányszor érzel égető vágyat gyorsulni? Így egyes számban, mert a másodiknál már jó eséllyel lekorlátoz az elektronika az akkuk védelme érdekében

röf 2017.08.08. 11:29:32

Úgy látom, a „vezetési élmény“ sokaknál megfeneklett a 0-100 gyorsulásnál.
Lassan mondom, hogy a napi autózásban erre van a legritkábban szükség.
Persze ha ez a gyönyört fakasztó autózás, az más.
Akkor nektek tényleg jó egy kéttonnás villanyautó is…
(Mert hogy az másra nem jó…)

Luighi 2017.08.08. 11:54:12

A villanyverdák ellenzőinek javaslom megnézni a Gladiátor film elejét. Ahol a germánok nem tudják a csata megkezdése előtt, hogy elveszítették azt! Evvan
MINDEN villanyverda RULEZ! A bicajtól a robogón át a nagyvasakig...
(Nem mindenre optimálisak/alkalmasak de a zászló nekik áll. Ahogyan kezdtem is.)

MIx 2017.08.08. 11:54:18

Az autósok 99%-a utazni, helyet változtatni akar. A vezetési élmény és a puha műszerfalborítás az autós ujságírók és a marketingesek sablonszövegei. A mai zsúfoltságban ennek nincs sok jelentése.
Az olcsó villamosenergiát meg célszerű lesz elfelejteni. Emlékszünk a HTO és a dízel olaj árakra?
Ha majd már jelentős tétel lesz, vmelyik kreatív kormány kivet 100-200%-os jövedéki adót, úgy hogy a töltő be lesz kötve a NAV-hoz.
Szép új világ!

morph on deer 2017.08.08. 12:29:22

Azért qrvára bírom, hogy a fikabrigád olyasmiről mond véleményt, amivel kapcsolatban semmilyen tapasztalata sincs! Látott képet, de aztán "gondolom", "nyilván", meg "biztosan" kezdetű "tények" alapján már a következtetésekig is sikerül eljutni, probléma nélkül!

Csak mondom, hogy az egész olyan alapvetően új technikai megoldásokat is tartalmaz, amelyek látatlanban történő értékeléséhez nem elég ismerni a "hasonló" dolgok szokásos működését, mert ez más! Amit meg kéne ismerni először ahhoz, hogy legyen akár némi értelme is beszélni a képességeiről, - szerintem.
Még azoknak is, akiknek már most megvan a teljesen biztos és megingathatatlan véleméye, mert hátha azok a fránya tények mégsem lesznek hajlandók a véleményhez igazodni. :)

Persze az is lehet, hogy az összes huhogónak igaza van.
De az is lehet, hogy nincs, és minden csak megalapozatlan találgatás amit írnak
Mivel most még ők sem "tudják" meg mi sem "tudjuk" - de azért vitatkozni csak sikerül, ezen is! :)))

Luighi 2017.08.08. 12:29:28

@MIx: Amit írsz, az nem lesz! MÁR VAN!
pl. az e-on hálózatában évi 1320kwh fogyasztás felett magasabb a tarifa. Annyíi fog változni legfeljebb, hogy lesz még egy lépcső valahol pl. 4000 kwh környékén. Ahol tényleg belép a jövedéki adós szorzó.

a távoli rokon 2017.08.08. 12:29:32

A teli üvegtető alatti tér hűtéséhez mennyi energia kell vajon egy ilyen laza nyári 30-35-fokban? hatótáv fele kapásból megy a lecsoba gondolom...
Amúgy kéne.

röf 2017.08.08. 13:17:32

@morph on deer:
„…az egész olyan alapvetően új technikai megoldásokat is tartalmaz,…“
Az lehet, hogy olyanja van neki.
Az elektrotechnikában.
De nem a fizikában.
Lehet, hogy csóválja a kormányösszekötőjét mikor meglát, de gyorsulás (miként a lassulás is), surlódási együttható, tömeg, centripetális erő, ilyenekben nincs csoda.
Ilyenekben csak egy irdatlan nagy súly van, amit gyorsítani, lassítani, kanyarba begyűrni kell. És sok jó gumi kell alá…
És az energia, amit ma betankolok egy hatvan kilós benzintankba három perc alatt, az a villanyautónál egy tonna, és megismerhetem a környéket, mire tele lesz…
Az összes többi az lehet technikai csoda. Csak az mind másodrangú.

szellemkor 2017.08.08. 13:17:39

Lehet sírni, nosztalgiázni a benzin és dízelkerregés után de ha egyszer bármilyen, akár egy kis vacak VW E-UP-ot is vezettél, mellbe vág, hogy milyen fájdalmasan elavult és meghaladott a robbanómotoros technológia.
A jövő itt van, és hogy 10 év vagy 20 év telik el mire átveszi a stafétabotot, az már részletkérdés.
Nekem nem fog hiányozni a nyomatékcsúcs keresgélése miatti kapcsolgatás a szar, pontatlan váltókarokkal, az elkokszolódó szívósor, az eltömődött részecskeszűrő, a finom remegésével százezres szervizszámlát jósoló kettős tömegű lendkerék, a garanciaidő után egy nappal megálló nagynyomású üzemanyag szivattyú, a kuplungszett csere, a dugóban araszolás egyes-kettes kuplung-fék-gáz nyűgje, az olajcsere, gyertyacsere, vezérműszíjcsere, a kilukadó kipufogó, az elkormolt EGR szelep, stb...

Az autószerelés végre kedvtelésből végzett, férfias hobbivá nemesedik. Egy klasszikus, régivágású V8-as vas vagy egy kis japán tökéletességű mechanikus csoda az autózás aranykorából továbbra is meg fogja dobogtatni a szívemet, de a mostani autók gyorsabban avulnak el mint bármi korábban.

A mai benzines, vagy dízel csúcsmodellek egy korszak végének túlzó, túlkomplikált technológiai masztodonjaiként vonulnak be a közlekedés történetébe, és a villanyautók - párhuzamosan az autonóm vezetés elterjedésével - a problémamentes, tiszta és stresszmentes autózást hozzák el mindenkinek.

autosvilag.com 2017.08.08. 14:57:34

Mai hír, hogy az Amerikai Fogyasztóvédelem is ment egy kört az autóval. Az ő normatívái szerint alig több, mint 200 kilométeres a Tesla hatótávja - az amerikai fogyasztásmérő normatívák sokkal inkább köszönő viszonyban vannak a valós fogyasztással, mint az európaiak.

Treff Bubi 2017.08.08. 14:57:42

@szellemkor: sajnos a tervezett avulás nem technológia függő. A Teslák chipjeit is gond nélkül lehet úgy programozni, hogy a gari lejárta után egy nappal adjon ki valami egy hibakódot, amit csak márkaszervizben lehet javítani drágán.

Treff Bubi 2017.08.08. 14:57:45

Ezekre a villanyautókra már csak olyan borítás kellene, ami napelem is egyben. Mondjuk a festékréteggel felhvihető szupervékony napkollektormolekulák:)
Amúgy szerintem még a 10 millás, de később az esetleg következő olcsóbb modellnél is drága lesz a fenntartás. OK, nem kell olajat, szűrőt, szíjakat cserélni, de egyelőre úgy tűnik, hogy egy sima elkopott ablaktörlő lapát is kb. húszezres tétel, az elektronika meg túl sok funkcióért felel, ami szintén csillagászati szervizköltségeket jelent, ha mondjuk bedöglik a kesztyűtartóvezérlés. Ja, és itt nincs utángyártott alkatrész negyedáron:)

Medgar 2017.08.08. 14:57:50

@Luighi: nyugi fizetni fogunk mint a katonatiszt azt a kieső 5-600 millárd ft jövedéki adót pótolni kell..

szellemkor 2017.08.08. 15:50:57

@Treff Bubi: Persze, meg lehet csinálni a villanyautót is gagyira úgy hogy elromoljon. De a rontómérnököket a villanyautó ipar még sokáig nem fogja olyan létszámban foglalkoztatni mint a hagyományos járműveknél, mert - ahogy a sok szkeptikus kommentet olvashatod - először le kell győzniük a negatív sztereotípiákat. Gondolj bele, mennyire UFO-ként kezelte a használtautó piac a hibrideket pár éve még, ma meg már mindenki tudja hogy a Prius a legmegbízhatóbb használtkocsi, és az akkupakk a legritkábban elromló alkatrésze (ráadásul az is cellánként cserélhető). Nézd meg mit hajtanak a taxisok, talán nem véletlen. A KIA-Hyundai is 15 éve a minőségével sulykolja a vevőkbe hogy a koreai autó ugyanolyan jó mint a japán. Ők sem engedhetik meg a direkt meghibásodásokat.
Elon Musk túl sokszor húzott 19-re lapot a Tesla projekttel, emlékezzünk vissza a kigyulladó, vagy önvezetés közben balesetet szenvedett, nagy sajtvisszhangot kapott korai példányokra. Most meg azért törik magukat össze (képletesen) hogy bizonyítsanak. Óriási változásokat fog hozni ez a technológia a világban, komplett iparágak lesznek meghaladottak, gazdasági átrendeződések egész sorát fogja hozni a fejlett és a fejlődő világban egyaránt.
Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy pl. India be fogja fogadni a robbanómotoros autók elavult gyártósorait amikor Európában már mindenki elektromos autót fog keresni a régi benzinese / dieselje helyett. Azok az országok, melyek a motorizáció előszobájában vannak még csak most, nem biztos hogy egy leváltásra kerülő technológiába fognak fektetni (olajfinomítók, benzinkutak, stb.)
A dízel még sokáig meg fog maradni a teherszállításban, távoli vidékeken, mezőgazdasági gépeknél, bányákban, hajóknál. De a városi közlekedést rohamtempóban alakítja át a villanyautó. (Amúgy meg nem tök menő dolog néma csendben, zenét hallgatva autózni, és pár száz kilométerenként megállni egy gyorstöltésre, meginni egy kávét, elmajszolni valami szendvicset és fél óra után megint lehet nyomni neki az ampert?)
Amint egyre elérhetőbbek a villanyautók, a környezetvédelmi szempontokat is egyre bátrabban fogják a kormányok és a városok felvállalni. A benzin, a dízel egyre olcsóbb lesz, mert egyre kevesebb kell majd belőle.Ez az egy olyan tényező, ami lassítani fogja a villamos autózás elterjedését, mert árban közelíteni fogja az áramhoz a hagyományos energiahordozók árát de végül is lehet hogy a gázt, olajat villamos erőműben fogják árammá alakítani, mindenesetre egyben ez segít is hogy a technológiai váltás ne kataklizma szerű hirtelenséggel menjen végbe, hanem mindenki fel tudjon készülni az új világra.

szellemkor 2017.08.08. 15:51:07

@Treff Bubi: A fenntartásról annyit, hogy volt egy interjú a Green Taxi tulajával valamelyik gazdasági műsorban, ahol a manus elmondta, hogy a Németországból behozott használt Nissan Leaf flottájukra az üzleti tervükben előzetesen kalkulált, (a korábbi hagyományos taxisflotta üzemeltetés tapasztalatai alapján kiszámolt) karbantartási / szervizköltség töredékét költötték el az indulás óta. Az ablaktörlőlapát az ablaktörlőlapát: az abroncs, a fékbetét (ami ugye a visszatermelés miatt lassabban fogy) ,a kevés kopó-fogyó dolog egyik sem űrtechnika, ugyanonnan ugyanannyiért beszerezhető mint a robbanómotoros kocsikra, viszont rengeteget spóroltak az olajcseréken, szűrőcseréken, vezérléscserén, stb...
Nekem nem érdekem bárkit meggyőzni, egyszerűen csak most lett ez az egész kézzelfogható valóság.

És még valami. Ha lenne mondjuk közel 20 misim egy új autóra (ahogy nincs, de tegyük fel) és nem pénz nem számít alapon gondolkodnék, hanem úgy, hogy pár év múlva esetleg használtként mégsem mindegy mennyiért eladom majd, szerinted melyiken buknék nagyobbat, egy új Teslán, vagy egy új, nagy Audin / BMW-n / Mercin?

Ződ2000 · http://egzostive.com 2017.08.08. 16:20:27

Pár hónapja láthattam közelről a Jaguar Ipace tanulmányát ( autossagok.blog.hu/2017/06/21/jaguar_i-pace_nyalcsorgato ), amely az első olyan villanyautó, amelyet neves autóipari szereplő tervezett (ha más nem lépi meg előbb a tanulmánya véglegesítését), persze eltekintve a hibrid rendszerektől, mint a BMW és a Volt.

Maga az autó sokkal autószerűbb, de mégis érdekes volt látni, hogy az autógyártók nem képesek túllépni saját árnyékukon, és nem értik, hogy milyen új szolgáltatások szükségesek egy villanyautóhoz. Olyan ez, mint amikor a mobilgyártók nem értették meg hogy az Apple mennyire forradalmasítja az ipart az appstore-ral. Érdekes volt látni hogy mennyre röhejes dolgokat gondolnak "Iphone-gyilkosnak". Na ugyanitt tartanak a neves autógyártók...

Ződ2000 · http://egzostive.com 2017.08.08. 16:20:38

Annak vagy 10 kommentelőnek aki nem igazán látott még új autót (pl @tutifruti22: @EU zászlót mindenhova!: @eßemfaßom meg áll: ): nos igen a mi kis hazánkban a magyarok akkor is húznák a szájukat ha 5 milla lenne. Nem lenne itt semmilyen fordulat csak újabb hőzöngés...
35.000 EUR egy korrekt 320d ára. Ez nyugaton az átlagos nyugati családi autó, amelyből több fogy mint a legtöbb úgynevezett tömegmodellből.

Akinek meg drága, az sem fog Logant venni, hanem szépen vár 5-6 évet és megveszi használtan.
@odamondó: mint aki vett már xc60-ast mondom, a kifutó modell ára a Model 3 alapáránál van. Viszont az új T8 árazása bátor. De a Tesla akkor is egyedülálló ajánlat jelenleg... És megint beelőzte a többieket...

Ződ2000 · http://egzostive.com 2017.08.08. 16:27:30

Ja igen, csak hogy helyére tegyük a dolgokat, a Teslákban a vezetési élmény is ott van. Alacsony súlypont, precíz kormányzás, nagyon korrekt úttartás. 0-100 a legsokkolóbb adat, de nem mérhető dolgokban is ott van a Tesla...

szellemkor 2017.08.08. 18:29:11

@Ződ2000: Igen, egyelőre teljesen vicces hogy pont ott tartunk, mint amikor a lovaskocsit leváltotta a robbanómotor: az első autók is olyan hintókhoz hasonlítottak, amin csak éppen elhagyták a lovat és a rudat. :-)

Pedig az egész drive by wire elektromos hajtáslánc elfér a padlólemezben, ráadásul abban van az összes drága cucc (elektromotorok, akksicsomag, vezérlőelektronika) innentől csak fantázia kérdése lenne hogy milyen kasztnit applikálnak rá, mert nem kell a hagyományos motortér - utastér - csomagtér szentháromságot követni.

Én pl. azt várom hogy moduláris, cserélhető kasznik legyenek hozzájuk: nyáron a kabriót pattintom fel, iskolajárathoz az egyterűt 7 üléssel, stb.. Vagy teljesen új üzleti modellek is kialakulhatnak, mondjuk ha hosszabb időre utazol, akkor lakófelépítményt bérelsz rá, ha építkezel akkor pickupot.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2017.08.08. 21:32:38

„5000 dollárért egy kiterjesztett Autopilot szoftvercsomag érhető el, és további 3000 dollárért már teljesen önálló vezetésre is képes az új modell.”

Ilyen extra, olyan extra, és máris 50k $ az ára.
Hazug marketingduma a 33k $.

Treff Bubi 2017.08.08. 21:34:00

@Ződ2000: jaja, majd ha beindul külön a Tesla gyári tuning üzeme, ahonnan le lehet tölteni a hifibe Bugatti meg Koenigsegg hangmintákat, hogy úgy érezd, igazi kocsit hajtasz:)

Treff Bubi 2017.08.08. 21:51:17

@szellemkor: adja az ég (vagy Musk) hogy így legyen, és ne az Apple üzletpolitikáját kövessék, aminél a kiegészítők speciális szabványa csak a saját, magasabb árú kopó alkatrészeket lehet feltenni.

Treff Bubi 2017.08.08. 22:44:23

@szellemkor: +1 gondolat: ha olyan hatásfokkal és ár-érték aránnyal készülnének majd az akkumulátorok, a munkagépeknél is jó lenne egyszer elhagyni a robbanómotort. Mennyivel csendesebb lenne egy építkezés, ahol a sok kompaktor meg bobcat villannyal menne egész nap.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2017.08.09. 00:06:38

@Treff Bubi: Lassan 15 éve valamilyen alapdízel prémiumautót hajtok, sajnos Bugattira nem telik :) , de amit próbáltam (olasz nyolc és tízhengeres, német és japán hathengeres boxer), annak alapján nem lelkesedem annyira a felesleges motorbőgetéses bohóckodásért... A tesla dinamikája félelmetes, és a csend amivel jár még inkább...

Én eddig is azt szerettem ha az autó precízen megcsinálta amit én a kormánnyal levezénylek, és a Tesla sok tekintetben jobb, mint sok hagyományos autó...
süti beállítások módosítása