2000 ember szelte át a svéd Lappföldet
2017. szeptember 15. írta: Ecolife Magazin

2000 ember szelte át a svéd Lappföldet

A világ minden tájáról érkeztek emberek a hétnapos nomád vándortúrára

Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a világ egyik legnépszerűbb szervezett vándortúráját. A svéd Lappföld holdbéli tájain át vezető 110 kilométeres Fjällräven Classic a természetjárást népszerűsíti úgy, hogy közben egyre növekvő nemzetközi közösséget teremt: idén már 38 nemzet képviselte magát a svédországi vándortúrán. Magyarországról idén 48 természetbarát vágott neki a hétnapos kalandnak.

Az augusztus 11-16. között megrendezett túrán több mint 2000 résztvevő indult és töltött egy hetet a civilizációtól távol. A legtöbben Svédországból, majd Németországból, Dél-Koreából és Hollandiából érkeztek. A kihívás népszerűbb volt a női túrázók körében, mint valaha: az indulók 40 százalékát tették ki. A lappföldi Nikkaluokta és Abisko közötti 110 kilométeres távot az indulók 96 százaléka teljesítette, a legidősebb közülük 74, a legfiatalabb pedig 3 éves volt. A résztvevők átlagosan 15 kilogrammos hátizsákkal indultak el a vándortúrán, amely legtöbb esetben ruhákat, túraeszközöket és sátrat tartalmazott. Az étkezések is a nomád életmódnak megfelelően zajlottak: a túra elején mindenki gázfőzőket kapott, amelyeket adott pontokon újratölthettek, ezek segítségével készíthették el esténként a túra állomásain átvehető szárított ételeket.

classic16_0866.png

A Fjällräven Classic túrán szinte mindenhol az allemansrätten (szabad barangoláshoz való jog) törvénye él. Ennek értelmében az indulók ott vernek sátrat, ahol nekik jól esik. Egyetlen szabály van: a túra során termelt szemetet mindenki az út elején kapott zsákban gyűjti, és egészen az utolsó állomásig magával viszi. Aki ezt elmulasztja és szemetet hagy hátra, diszkvalifikálhatják a túráról.

classic16_3595.png

„Egy ilyen túrán részt venni hatalmas élmény, mindenkinek ajánlani tudom. Amellett, hogy a táj lélegzetelállító és a napi átlagosan 20-25 kilométeres táv megtétele alatt kiterjeszthetjük fizikai határainkat, megtapasztalhatjuk, hogy milyen teljesen magunk mögött hagyni a civilizációt, az érintetlen természet békét hoz az ember lelkébe” – mondta el Kovács Anikó, a Fjällräven munkatársa, aki idén először, több kollégájával együtt indult a túrán.

classic16_5694.png

A Fjällräven Classic Svédországból indult el 2005-ben, és ma már Dániában, Hong Kongban és az amerikai Sziklás-hegység területén is megrendezik. A cél minden esetben azonos: közelebb hozni az embereket a természethez és a túrázást népszerűsíteni.  

A Fjällräven-ről

1960 ban Åke Nordin alapította meg a Fjällräven céget jelenlegi székhelyén, az észak-svédországi Örnsköldsvikben. Jelenleg a vállalat időtálló, sokoldalú és tartós felszerelései a világ több mint 30 országában elérhetőek. A Fjällräven kínálatában férfi és női outdoor ruházat és kiegészítők, hátizsákok, sátrak és hálózsákok egyaránt megtalálhatóak. A Fjällräven számára kiemelten fontos, hogy az embereket, az állatokat és a természetet egyaránt tiszteletben tartó, felelős vállalatként működjön, és mind több érdeklődő figyelmét felkeltse a túrázás szépségeire. A cég két népszerű outdoor kezdeményezést hívott életre, a Fjällräven Classic-ot és a Fjällräven Polar-t, mindkét túrán ezres nagyságrendben vesznek részt éves rendszerességgel.

classic16_3794.pngclassic16_6880.pngclassic16_7524.pngclassic16_7016.pngclassic16_7567.pngclassic16_7606.png

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr5712812594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása