Mindent visznek a csákberényi luxus-kuckók
2015. január 09. írta: ECOLIFE

Mindent visznek a csákberényi luxus-kuckók

Hallottál már Catherine Dickens-ről és az ő csákberényi birodalmáról? Ha nem, szívből ajánljuk, hogy tölts el ott néhány napot, ugyanis garantált az ökotudatos feltöltődés. 

dsc_1726.JPG

Képzeljünk el egy nőt, amolyan igazi fészekrakó típust. Ahogy Catherine mondja – aki nem mellesleg Charles Dickens ükunokája és Jeane-Marie Wenckheim grófnő lánya –, már a korai években is szakadatlanul környezete szépítésén dolgozott. A hobby aztán hivatássá vált, mára pedig felépítették csákberényi birodalmukat. 

Catherine Dickens meredeken ívelő karrierjének olyan állomásain van túl, mint Nyugat-India, a Karib-tenger, a Guana-sziget vagy az angol Virgin-sziget. 2001-ben aztán, többéves hotelvezetői tapasztalattal a háta mögött, Magyarországra költözött, elsajátította a nyelvet, és 20 budapesti lakást újított fel, főként ír befektetők számára. Hazánkban ismerkedett meg Christopherrel, aki később férje lett. A pár végül Csákberénybe költözött, hogy megvásárolják az első átalakításra váró vidéki házat. Itt kezdődött az ő igazi történetük…

A fővárostól egy órányira, a Vértes Nemzeti Park szélén, levendulával, gyümölcsfákkal és szőlővel övezett területen újították, vagy építették fel a bájos luxus-kuckókat. A fészek volt az első szőlőskerti ház, melyet átalakítottak, amit aztán további 7 – egytől egyig különleges hangulattal, egyedi stílussal és személyiséggel rendelkező – borház követett.

eco1.jpeg

Kedvencünk egyértelműen a vidéki stílusban épült ECO Ház, mely minden apró, okosan összehangolt részletében a tudatosságot és a fenntarthatóságot képviseli. Catherine büszke arra, hogy az áramot a ház tetején elhelyezett napelemek biztosítják (melyek jelentősen csökkentik a költségeket), a téli hónapokban pedig a fatüzelésű kandallóval gondoskodnak a fűtés és a melegvíz ellátásról.

„De van saját fehérborunk, lekvárunk, savanyúságunk, paradicsomlevünk, levendulaolajunk, pálinkánk és saját párnahuzatot tervezünk” – árulja el a tulajdonos. Rendkívül nagy figyelmet fordítanak továbbá arra, hogy a házi készítésű szappanok szigorúan természetes alapanyagokból készüljenek (pálmaolaj helyett például a kókuszolajat részesítik előnyben). 

cath8.png

 

catherine.jpg

 

040.jpeg

10306778_665343313538927_7002333854493024868_n.jpg

10305595_665343386872253_6188968386065279388_n.jpg

 

eco-haz_1.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr817055677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kicsiarakas.cafeblog.hu 2015.01.10. 12:46:16

Gyönyörű...! Tényleg, minden porcikájában..., de az árak elég magasak. Ha nyaralni szeretnénk menni ide (közel van, álomszép környezet) az 5 gyerekkel, 10 éjszakára, akkor csak a szállás 800 000 forint lenne. Hú, még kimondani is sok. Kár...

Kyria 2015.01.10. 13:30:18

Igen, nekem is tetszik évek óta. De ha az ár/érték arányt nézem, számomra - objektíven - nem éri meg. Ha lehetséges, ajánlanék hasonlókat, lényegesen olcsóbban: az egyik a Patóhegyi Borházfalu, ami Petrikeresztúr közelében, a zalai dombságon helyezkedik el (www.patohill.hu/) és már összesen 5 házból lehet választani, a másik egy két apartmanos ház Salgótarján közelében, Salgóbányán (vorosfenyo-apartman.hu/). Mindkettőben voltunk, úgyhogy saját tapasztalatom alapján mondom, remekül éreztük magunkat. A Borházfalu tekintetében inkább a tavasztól őszig terjedő időszakot ajánlanám, mert nagyon rossz időben/télen csak négykerék-meghajtással, vagy terepjáróval érhető el. Mindkettő tekintetében mondhatom, hogy minden szükséges kényelemmel ellátott, jól felszerelt, igazi pihenésre, kirándulásra szolgáló helyek!

micsoda? 2015.01.10. 14:31:33

Jól néz ki. A díszpárna huzatot mellőzném, nekem gagyi. Gyönyörű a környezet, szerintem nagyvárosi tömbházas lakóknak való. Irigylem sok levendula bokrot.

Krutzifix 2015.01.10. 20:34:49

@Kyria: Patóhegy telitalálat! Már 6 ház van :), a 6. a Vadászlak. Remek házikók, remek "személyzet", gyönyörű táj! Iboly mama pincéje a jó borok és pálinkák tárháza :) Tavaly februárban és októberben volt szerencsénk néhány napot eltölteni ott - Almafásház, Fülemüle -, előbbi alkalommal az ónos eső felolvadása után, gumicsizmában túráztunk, de úgyis élmény a hely! Talán messze van, de a környék, a levegő, a csend, a természet közelsége megéri a - Budapestről - majd' 3 órányi autózást. A Vörösfenyőt csak kívülről csodáltuk, ott ugyanis a Medves Hotelben jártunk... de ezt csak az egyszerű, eklektikus retrót kedvelőknek ajánlom :) Pedig abból is lehetne ... van uszoda, tornaterem, biliárd szalon, szivarszoba :) Az apartman annyi, hogy az egylégterű helyiségben az ágy egy beugróban van :) Se főzési, se mosogatási lehetőség, hűtőszekrény - közös - a folyosón...Egyébként a környék gyönyörű, Salgó és Somoskő vára, a Karancs csúcsán a kilátó, a Medves-fennsík mind-mind kellemes, és nem nehéz túra lehetőség, csodás helyeken. Azért ezt most felírtam magamnak, mert nagyon kellemes lehet, a Vértes környéke egyébként is tervbe volt véve - korábban bringáztunk arra sokat -, és hátha nyerünk a snóblin :)

georgedragon 2015.01.11. 20:04:13

TARKA-BARKA GICCSPARÁDÉ.. AZ ISTEN HÁTA MÖGÖTT... és még drága is..
Tudnám mi ebben a LUXUS ?! Tán az ára.. 3fő két éjszaka 100.000Ft
ebből Franciaországban .. Normandiában 1 hétig nyaralhatsz, ahol még látnivaló is van.. 6személyes házat kapsz 100nm-est. pffff..

Amúgy a házat elnézve, elég egyszerű féltetős megoldások lambériázva, tarka függönyökkel és takarókkal, ócska bútorokkal.. míg klímát nem látni.. pedig a szigetelés se komoly..
Valódi Provence idillt is megkapod 400€-ért.. és még ízléses is..

Kyria 2015.01.12. 10:20:34

@Krutzifix: Mi régebben voltunk és a Macskásházat vettük igénybe, nagyon-nagyon jó volt! Azt különösen értékeltük, hogy amúgy egy lélek nem jár arra, annyira eldugott helyen van - így biztosított a csend, béke, nyugalom.
A másikkal kapcsolatban: igen, Salgó várához felsétáltunk, illetve sokat mentünk át Szlovákiába. Nagyon szép a felújított Madách kastély Alsősztregován, de voltunk Füleken, Kékkőn és persze Somoskőn is (a bazaltorgonát láttátok!?). Budapestre visszafelé pedig megnéztük a Forgách kastélyt Szécsényben (ezt is nagyon szépen megcsinálták). Valóban nagyon szép a vidék, teljesen igazad van.
Ami viszont nekem még ennél is jobban tetszett, az a Cserehát volt - tavaly tavasszal voltunk, éppen akkor nyitott a Hotel Vécsecity (ezt a volt Vécsey-Sardagna Kastélyban alakították ki, nagyon újszerű koncepcióval - ami persze van akinek tetszik, van, akinek nem). Ott mi a kastélyszobák egyikében laktunk (ebből összesen ha jól emlékszem, 6 db van) és nagyon szépek, kényelmesek. A vidék egyszerűen káprázatos, sohasem hittem volna, ha nem a saját szememmel látom. A fő célpontunk akkor az edelényi kastély volt, aminek a felújításával éppen elkészültek, gyönyörű lett és a vezetett túra is szuper volt! A füzéri várba is felmásztunk, na oda nagyon kényelmes cipőt ajánlok - ha még nem voltatok - mert a sziklalépcsők embert próbálóak. A boldogkőváraljai várhoz ennél sokkal egyszerűbb eljutni, szinte a kapuban lehet parkolni. A környékről: az utak katasztrofálisak, a falukban pedig - a népesség etnikai összetételére való figyelemmel - ajánlatos NAGYON lassan hajtani és figyelni. Maga a hotel magas falakkal van körülvéve, kamerák figyelnek, az teljesen biztonságos.
Ha tudsz jó kirándulási hely ötleteket, szívesen veszem és megköszönöm (Pécs környékén, vagy az Őrségben már voltunk, Szilvásvárad és Hédervár térségében szintén (mindkét kastélyszálló remek, bár a Héderváry-kastélyszállóról nemrég azt hallottam, már nem működik).
Esetleg a monostori erőd környékén jártatok már? Van tapasztalat? (Tavaszra tervezzük.)