FedEx Corporation, a Föld egyik legjobb barátja
2015. december 22. írta: Berki Lili

FedEx Corporation, a Föld egyik legjobb barátja

A FedEx Corporation egy amerikai, közelebbről is memphisi székhelyű, globális szállítmányozó vállalat. Alapítója Frederick W. Smith, alkalmazottainak száma pedig eléri a 300 000-et.

fedex2.jpg

A cég a globális kapcsolatok szolgáltatása mellett kötelezte el magát, a környezeti hatások minimalizálásával. Mindennapi működésük szerves részévé tették a felelős környezeti gondolkodásmódot, valamint folyamatosan olyan célokat tűznek ki maguk elé, amelyek a hatékonyság növelésére, a hulladék és károsanyag-kibocsátás csökkentésére ösztönzik őket. A világ különböző tájai között felelős és leleményes módon teremtenek kapcsolatot.

A FedEx azt az ambiciózus célt tűzte ki maga elé, hogy csökkenti ökológiai lábnyomát azon területeken, ahol működéséből fakadóan leginkább jelen van, azaz a földön és a levegőben. 2020-ra 20%-kal csökkentenék a repülőgépek károsanyag-kibocsátását az árutömeg és a megtett mérföldek szorzatához mérve. Ezen kívül a FedEx Express járműveinek hatékonyságát is 20%-kal növelik.

Távlati terveik között szerepel az is, hogy 2030-ra sugárhajtású járműveik üzemanyagának 20%-át alternatív hajtóanyag forrásokból fedezik, emellett kiterjesztik a helyi megújuló energia termelését, és fokozzák a megújuló energia beszerzést.

A FedEx lenyűgöző eredményeket ért el fenntarthatósági céljaik elérésében is. Járműflottájuk üzemanyag fogyasztása 16,6 százalékkal hatékonyabb volt a 2011-es pénzügyi évben, mint 2005-ben, és ugyanebben az időszakban a FedEx Express csomagfelvevő és kézbesítő járműveinek 20%-át is hatékonyabb modellekre cserélték.

fedex1.jpg

A képek forrása: www.about.van.fedex.com

Idén karácsonyra pedig egy egészen különleges akcióval hívják fel a figyelmet a környezettudatos segítségnyújtás fontosságára. Decemberben több mint 18 000 karácsonyfát szállítanak ki amerikai katonai bázisokra. Időt és energiát nem kímélve próbálják becsempészni a karácsony varázslatos hangulatát azon katonacsaládok otthonába, akikre büszkék, és akiket ezzel a gesztussal szeretnének támogatni munkájuk folytatásában.

Trees for Troops fantázianevű karácsonyi FedEx kampányról készült videót itt tekinthetik meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr838189858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása