Keresni kell a lábnyomát az idei BrandFestival-nak
2018. október 12. írta: Ecolife Magazin

Keresni kell a lábnyomát az idei BrandFestival-nak

Az idei BrandFestival-on az élmény-faktor a rendezvény programjában és társadalmilag felelős üzleti magatartásában is testet ölt. A tartalomban a cyberbullying, a rendezvény arculatában pedig a zerowaste filozófia kap kitüntetett figyelmet. A BrandFestival a Schibsted Hungary (A Jófogás és a Használtauto.hu kiadója) és a Zöldövezet Társulással együttműködésben kiáll a fenntartható növekedés és az ökológiai lábnyomának csökkentése mellett. Az október 18-19-én a Budapest Music Center-ben megrendezésre kerülő zero waste márkafesztivál a „Heroes&Stories” alapgondolat mentén elemzi a jövőt.
brand.jpg

Barna Tamás, a BrandFestival elnöke: „Idén az inspirációs ’makro témák’ mellett a rendezvény-arculatnak, a közönség bevonását megalapozó újításoknak is kiemelt szerepük lesz a márkafesztiválon. Erről szól a rendezvény ökológiai lábnyomának csökkentése, azaz a ZEROwaste filozófia melletti elköteleződésünk. A BrandFestival nem technológiai oldalról, hanem a megújuló energiaforrások segítségével fogja kiaknázni a ZEROwaste elvet.”

 image001.png

A emberiség ökológiai lábnyoma jóval nagyobb, mint a Föld biológiai kapacitása. Előrejelzések szerint a 2030-as évek közepére már két egész Föld bolygónyi területre lesz szükség a fennmaradáshoz. Azaz a Földnek dupla annyi időre lesz szüksége ahhoz, hogy regenerálódjon az után, amit mi egy év alatt elhasználunk rajta.

A saját eszközeinkkel ezt a folyamatot szeretnénk csökkenteni, s az öko-design konferencia koncepciójának megfelelően az alábbi elveket érvényesítjük idén:

  • a Metro Gasztroakadémia segítségével állítjuk össze a menüsort a zero waste koncepció mentén,
  • szelektíven gyűjtjük a hulladékot,
  • a felszolgálás porcelántányérokban történik,
  • újrahasznosított papírt alkalmazunk (100 kg/40 csomag újrahasznosított papírral megtakarítunk 410 kW elektromos energiát, 2650 liter vizet; 2,7 m3-rel kevesebb szemét, megmentünk 1,7 fát); a hely, ahonnan a papírt beszerezzük, rendelkezik Erdővédelmi Hatósági (Forest Stewardship Council – FSC) tanúsítvánnyal, amely igazolja, hogy fenntarthatóan kezelt erdőkből származik,
  • nem használunk szívószálat, műanyagpoharat,
  • újrahasznosítható konferenciaeszközöket hozunk létre,
  • a takarítást is fenntarthatóvá tesszük, melyről a Zöldövezet takarítócsapata gondoskodik.

Csobay Kriszta, a Zöldövezet Társulás elnöke: „Nagy felelőssége van a környezeti szemléletformálásban egy olyan rendezvénynek, mint a BrandFestival, ahol a márkaépítés a téma. A környezettudatos szervezés és működés szerintünk a jövő rendezvényeinek mutatója. A zöld rendezvényeknek egyre nagyobb a kommunikációs és márkaértéke. A Zöldövezet Társulás örömmel dolgozik egy ilyen elkötelezett csapattal, és mindent megteszünk, hogy a gyakorlatban segítsük a zöldre váltást.”

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr6114297395

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.