Ugye, hogy nem nehéz tenni a környezetünkért?
2016. május 25. írta: Jachimek Anett

Ugye, hogy nem nehéz tenni a környezetünkért?

Nem nehéz… – ez a Médiaunió idei, környezetvédelmi témájú kampányának szlogenje, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a tudatos fogyasztásra.

A Médiaunió minden évben egy kiválasztott közösségi témára fókuszál. A „Nem nehéz…” nevet viselő 2016-os kampány célja, hogy felhívja a fogyasztói társadalom figyelmét a tudatos vásárlásra, megértesse felelősségét. Az idei közösségi témát is pályázat alapján bírálta el egy kuratórium. A korábbi kampányokhoz hasonlóan, ezúttal is szakértők, környezetvédő civil szervezetek bevonásával állították össze a szakmai tartalmat, melyet a médiumok társadalmi célú reklámként jelenítenek majd meg. 

Sajnos e jelentős téma mindmáig nem kap elég figyelmet a médiában, így a Médiaunió sorrendben nyolcadik kampányában – Novák Péter kezdeményezésére – a környezetvédelem kap nagy hangsúlyt. A kuratórium tagjai azt szeretnék, ha a zöld életmód, annak lehetősége jobban tudatosulna a lakosságban. Ezért is állt középpontban a környezetvédelem, a zöld a Médiaunió a 2016. május 17-i sajtótájékoztatóján.

mediaunio3.jpg

A környezet védelme egyáltalán nem ördöngösség, nem bonyolult feladat, amely meghaladná bárki erejét. Olyan pofonegyszerű döntéseket kell csak meghozni, hogy nem veszem meg a nyolcadik pöttyös ruhát, nem pazarlom az áramot, viszek táskát a bevásárláshoz, és szelektíven gyűjtöm a hulladékot

– hangoztatta Novák Péter, az idei kampány nagykövete.

A Sziget Kft. is tagja a Médiauniónak, ezért a tervek szerint a fesztiválokon is még jobban felhívják a fesztiválozók figyelmét a környezet védelmére.

Ha szemléletváltozást akarunk elérni, akkor a legfontosabb célcsoport a fiatalok és a fiatal felnőttek. A Sziget idei jelszava a »Sziget is recycling«, azaz mi is az újrahasznosításra és az erre való nevelésre helyezzük a hangsúlyt.

– fogalmazott Gerendai Károly, a Sziget vezetője, egyben a Médiaunió elnökségi tagja.

mediaunio.jpg

A Föld létezik néhány milliárd éve, és még fog is. De az emberek nem lesznek rajta, ha tönkreteszik a környezetüket, és nem lesz tiszta víz és levegő. Nekem ezért nem nagy áldozat ötven plusz lépést tenni a szelektív kukáig, vagy gondolkodni, ha vásárolni megyek.

– emelte ki Geszti Péter, a Médiaunó kuratóriumi tagja.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr378747082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása