Útjára indulhat az első kínai elektromos repülőgép
2016. január 22. írta: Jachimek Anett

Útjára indulhat az első kínai elektromos repülőgép

Ma már rengeteg elektromos közlekedési eszközt találni: busz, légdeszka, robogó, és megannyi autó árammal működik, ám, most megtörténhet a nagy áttörés. Ha ez a rendszer beválik, akár tömeges utasszállításra is képes lesz az elektromos repülő, mely sok káros kibocsátástól kímélné meg a környezetet. 

trest

Sikerült az összes engedélyt beszereznie az első elektromos meghajtású kínai repülőnek, így hamarosan már a felhőket szelheti. A jármű egyelőre kétüléses, így elsősorban pilótaképzésre, meteorológiai megfigyelésekre és üzletemberek rövidtávú utazásaihoz fogják bevetni.

avweb

A RX1E típusú Rui Xiang repülő másfél órás töltés után 45-60 percet képes a levegőben tölteni, melynek költsége mindössze 20 jüan, azaz 900 forint. Kínában óriási a légszennyezettség, így nagy szükség lenne több ilyen repülőgépre, valamint hatalmas előretörést jelentene a légi közlekedésben. Szénszálas ötvözetekből készült a gép törzse és szárnya, ezáltal sokkal könnyebb a gép, súlya mindössze 480 kilogramm.

pakistankakhudahafiz

A nagy érdeklődés miatt az üzem építését már egy éve megkezdték, a gyártók pedig évi 100 darabot készülnek legyártani, melyet három éven belül terveznek megvalósítani. Egy továbbfejlesztett típusra is folynak az előkészületek, melyben már 10 fő utas kapna helyet és hosszabb repülési ideje lenne a gépnek.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr608299226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása