Zöld udvar a Művészetek Völgyében
2016. július 25. írta: Jachimek Anett

Zöld udvar a Művészetek Völgyében

Még 2016. július 31. vasárnapig látogathatjuk meg az érdekesebbnél érdemesebb programokat. Az esemény idén bezöldült, a Faluház - Művészetek Zöldjében várja a környezettudatos szemléletű felnőtteket és gyerekeket.

A szervezők idén kiemelt figyelmet fordítanak a fiatalokat vonzó programokra, a családosoknak még több gyerekprogrammal készülnek, a könnyűzenei nagykoncertek mellett nagyobb fókuszt szeretnének a színházi, népzenei, komolyzenei, irodalmi eseményeknek, kiállításoknak és igyekeznek még több emberhez eljuttatni a Völgy zöld programjait.

Több zöld szervezet összefogásával változatos programok, előadások, túrák, játékok és kísérletek várják a látogatókat. A Balaton-felvidék kincseivel, denevérekkel, vulkánokkal, madarakkal, csillagokkal ismerkedhetnek meg közelebbről a kicsik és a nagyok. Július 22-31 között Kapolcson a Művészetek Völgyében összesen 4 természetvédelmi-környezeti nevelési egyesület dolgozik együtt a Művészetek Zöldje nevű udvarban.

 Ízelítő a zöld programokból:

Fenntartom a természetet

Mivel járulhatok hozzá egy magyar városi/falusi lakos, nem környezetvédő, nem földtulajdonos, hanem egyszerű állampolgár (tanuló/dolgozó/nyugdíjas), a természet megőrzéséhez - ami a fenntarthatóság egyik záloga? Ötletek, trükkök, és kis gyakorlás ahhoz, hogy a természettel közvetlen, jó legyen a kapcsolatunk.

Csináld magad!

Hulladékból hasznosat! Akár ékszert, dobozt vagy hangszert is készíthetünk az otthoni holmikból, ahelyett, hogy végső nyughelyük, a hulladéklerakó felé vennék az irányt... Hát még ha növényt nevelünk bennük!

Tudományos játszóház

A természet törvényei megismerhetőek és megbízhatóak! Egyszerű kémiai és fizikai kísérleteken, természetismereti játékokon keresztül felfedezhetünk, kipróbálhatunk és tanulhatunk valamit a világunkról

Gondolkozz többet, vásárolj kevesebbet

Mitől és milyen mértékben fenntarthatatlan a mi életmódunk? Körüljárjuk és elemezzük, hogy kik azok a „mi”, s hogy mi a helyzet a többiekkel. Elemzünk néhány vásárlási szokást és szabályt a globális környezetvédelem és a fenntarthatóság szempontjából.

A komposztálás fortélyai

Hogyan lesz a növényből "szemét", a szemétből talaj, a talajból ismét növény? Darvas Katától mindent megtudhatunk, amit a sikeres komposztáláshoz tudnunk kell.

Fair trade kávézó

A tudatos vásárlás alapja, hogy megismerjük a méltányos kereskedelem legfontosabb szempontjait. Egy frissítő, forró csésze kávé mellé tudhatunk meg erről többet.

Kisközösséget, minél többet!

Miért kulcsfontosságú a (kis)közösségek újrafelfedezése ahhoz, hogy valóban környezetkímélően élhessünk?

Éghajlatváltozás, fajok tömeges kipusztulása, városi légszennyezés, szintetikus mérgek az élelmiszerünkben - számos környezeti probléma fenyegeti életünk minőségét. Változtatnunk kellene ahhoz, hogy a mainál környezetkímélőbb és emberhez méltóbb életet élhessünk. Nagy kérdés azonban, hogy miként kezdjünk bele. Nézzük meg, mit tehetünk egyénileg a saját háztartásunkban? 

Az igazi áttörést a (kis)közösségek újrafelfedezése hozhat. Miért lehet óriási hatása egy kisközösségnek? Mit tehetnek ezek a közösségek egy ökologikusabb életmód érdekében? Az előadó Takács-Sánta András, az ELTE docense, a Kisközösségi Program (www.kiskozossegek.hu) elnevezésű kutatási és akcióprogram szakmai vezetője.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr268913202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása