Búbosház, az élő otthon
2016. november 23. írta: Ecolife

Búbosház, az élő otthon

A búbosház nem csak élhető, de élő otthon is. Egy kicsi, de teljes felszereltséggel szolgáló lakhely, s amely a megszokott lakóépületeknél egy természetesebb, egészségesebb és fenntarthatóbb megoldást nyújt mind gazdasági, mind ökológiai szempontból.

A Szupervályog Magyarország Munkacsoport hazánkban először kapta meg a hivatalos engedélyt búbosházak építésére a tavalyi év folyamán. Tagjai már 2011 óta önerőből dolgoznak azért, hogy itthon is bevezethessék a hagyományos vályogépítészet és a modern technológia ötvözetéből született szupervályog-házak építését. Így elkészülhetett a kupolás présház és az élőtetős dombház hivatalos építési terve. A kezdeti mintaépítmények után kidolgozták az építés menetének oktatóanyagát, mely már írásos formába is került, és tanfolyamokat is indítottak a módszer elsajátítására.bubos.jpg

S, hogy tulajdonképpen mi is az a szupervályog? Egy vályog- vagy földhurka, melyből zsákok vagy tömlők segítségével falakat készíthetünk hosszú sorokat formálva, mindezt anélkül, hogy megszakítanánk. A tervezésnél érdemes kihasználni az kupolás, boltíves formák statikai előnyeit, így egy rendkívül ellenálló, környezetbarát anyagokból készült épület hozható létre, mely remek hőtároló képességgel is bír majd. Az ívelt formák miatt az élőtetős dombház esetében is sokkal könnyebb dolgunk van ezzel az alapanyaggal, mint a téglával.buboa2.jpg

A Búbos Ökoház a munkacsoport által tervezett első hazai szupervályog-lakóház, mely nevét a búbos kemencét idéző külsejéről kapta. A tervezés során igyekeztek a technológia összes előnyét hangsúlyozni, mint például az egyszerű kupolás szerkezetet, mely hőtárolás szempontjából is kedvezőbb, valamint számításba vették a helyi éghajlati viszonyokat, kulturális szokásainkat a különböző elemek kialakításánál. Vegyítették az ökoépítészeti technológiákat, és szalmabála falakat, valamint earthshipet is alkalmaztak a kivitelezés során.

A Búbosházak két prototípusa hamarosan megtekinthetővé válik a dunántúli Héreg falu szélén fekvő Hosszúhegynek nevezett szőlőhegyen, mely a Szupervályog és Permakultúra Munkacsoport oktatóterülete is egyben, valamint a Szivárvány Falunak keresztelt majdani önellátó ökofalu helyszínét is képezi.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr6511993650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lángharcos 2016.12.02. 18:33:39

Vályog, tehát nagyon szép és jó az első árvíz/belvíz problémáig. Nem?

2016.12.02. 18:34:05

ki akar ebben lakni?
süti beállítások módosítása