2017-ben is teltházas az AGROmashEXPO
2017. január 29. írta: Ecolife

2017-ben is teltházas az AGROmashEXPO

Már 35. alkalommal nyitotta meg kapuit az AGROmashEXPO, mely 1973 óta a legrangosabb hazai, illetve külföldön is a legismertebb, ezzel nemzetközileg is elismert magyar mezőgazdasági szakkiállítás.

agromash.jpgMinden idők egyik legsikeresebb agrárkiállítását zárta szombaton a Hungexpo, ugyanis a 35. AGROmashEXPO-n és 7. AgrárgépShow-n, valamint a velük egy időben rendezett Magyar Kert és Szőlészet és Pincészet szakkiállításokon a tavalyinál is több látogató (szám szerint 45.000) és kiállító volt jelen (a 350-ből 36 ráadásul külföldről érkezett).

Az utóbbi években már rendszerint január végén, a mezőgazdasági szezon holt idejében rendezik meg az AGROmashEXPO-t, így biztosítva a szakemberek és gazdák számára a kínálat felmérését vásárlási döntéseik előtt.

dsc_4526-1024x684.jpg

A magyar mezőgazdaság 2010 óta folyamatosan nő, hat év alatt 55 százalékkal bővült, 2016-ban 2620 milliárd forint volt a kibocsátása

– mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a kiállítás megnyitóján, aki úgy ítélte meg, hogy 2017 a gépgyártók és a kereskedők számára is a növekedés éve lesz

A Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) tulajdonában lévő AgrárgépShow csatlakozásával napjainkra az AGROmashEXPO az agrárágazat csúcsrendezvényévé vált. A kiállításon valamennyi piacvezető cég részt vesz az agráriumból, a legnagyobbaktól egészen a legkisebbekig input, gépesítés és logisztika témában széles választékkal mutatkoznak be. A gépgyártók és forgalmazók mellett megtalálhatóak az olyan speciális szolgáltatásokat nyújtó cégek is, melyek vetőmagokkal és egyéb szaporítóanyagokkal, növényvédő szerekkel, műtrágyákkal, kártevő mentesítő anyagokkal foglalkoznak, valamint egyre több kiállító jelenik meg az agrárelektronika, méréstechnika, automatizálás témakörében is.

A Mezőgépgyártók Országos Szövetsége (MEGOSZ) összefogásával a hazai gyártók is itt mutatták be idei újdonságaikat, éppúgy, mint a forgalmazók, akik a bemutatott kínálatban több  nemzetközi kiállításon díjazott gépet is elhoztak, melyek Magyarországon itt voltak láthatóak először.

dsc_5146-1024x684.jpg

Az agrárium legnagyobb hazai kiállításához ezúttal is csatlakozott a Magyar Kert (parkok, kertek fenntartásának gépei, eszközei) valamint a Szőlészet és Pincészet (borászati technológia szakkiállítása).  

A négynapos eseményen – a szakmai partnereknek köszönhetően – számos szakmai rendezvény és fórum is helyet kapott. Ezenkívül a Hazai és Nemzetközi Termékfejlesztési Díj pályázat keretein belül kiosztott díjakat az ünnepélyes megnyitón nyújtották át, a nyertes pályaművek pedig természetesen szintén a kiállítás részét képezték.

agromash_termekverseny_2017.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr7612167463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása