Ökofrankó beszélgetések a Humusz Házban!
2017. április 29. írta: Ecolife

Ökofrankó beszélgetések a Humusz Házban!

Minden szerdán Ökofrankó beszélgetések a Humusz Házban: volt már eddig szó a reklámok hatásairól, a fogyasztás mozgatórugóiról és következményeiről, hulladékos problémákról és lehetséges megoldásokról, illetve egyéb környezetvédelmi kérdésekről. Ám az előadásoknak még közel sincs vége - új témákkal, új előadókkal jelentkeznek.

humusz_haz.jpgA Humusz Szövetség Zöld Kalandozások című előadássorozatának célja, hogy a lakosság minél több fenntarthatósággal kapcsolatos témával ismerkedhessen meg, s ezáltal számos érdekes információhoz jusson a fenntartható vendéglátástól kezdve, az ökopszichológián és a komposztáláson át, egészen az ökoépítészetig.

Meghívott előadóik beszélgetés formájában igyekeznek elmélyíteni a hallgatóság tudását, így a résztvevőknek is lehetőségük nyílik az őket foglalkoztató miértek és hogyanok felvetésére, továbbá igyekeznek minél gyakorlatiasabb oldalról megközelíteni az egyes témaköröket, hogy az érdeklődök a hétköznapok során is hasznosítani tudják az újonnan kapott ismereteket.

humusz_zoldkaland_logo.jpg

Következő időpont: 2017, május 3. szerda - 18:00 - 20:00
Az előadás címe: "A méltányos kereskedelem (fair trade) világnapjára - Zöld Kalandozások 4."
Helyszín: Humusz Szövetség, 1111 Budapest, Saru u. 11.
Május 13-án lesz a fair trade világnapja, ezért 3-án a téma legnagyobb hazai szakértője, Újszászi Györgyi (Védegylet) tart előadást a méltányos kereskedelemről és a fair trade-hez hasonló minősítésekről.
Esemény: https://www.facebook.com/events/1289012204479903/

A további előadások részletei itt tekinthetőek meg: http://humusz.hu/zoldkalandozasok

május 3. A méltányos kereskedelem (fair trade)
világnapjára
Újszászi Györgyi
(fair trade-szakértő, Védegylet)
május 10.

Utak a valódi közösség felé

Zimmermann Dániel
(Nyimi Öko-Közösség)

május 17.

A komposzt csodája:
égetés nélküli fűtés és humusztermelés

Tőgyi Balázs
(Ökologika Műhely)

humusz-logo.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr2712466821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása