Sivatagi well-being Dubajban II.
2017. június 23. írta: Ecolife Magazin

Sivatagi well-being Dubajban II.

Dubaji barangolásunk második részében a város zöld törekvéseinek nyomába eredtünk. 

masdar-5.jpg

Ökohotelek és környezetbarát üdülők

Az Egyesült Arab Emírségek az egyik leggyorsabban növekedő turistacélpont a világon. Az ideutazókat napsütés, sivatag és tengerpart látványa fogadja, a különféle vízi sportok, bevásárlóközpontok, egyedi hotelek és éttermek, illetve a tradicionális arab kultúra kíséretében. Azonban mostantól már nem csak ezek a szempontok játszhatnak szerepet, ha ide vezetne az utunk. Dubairól, az Emírségek második legnagyobb emirátusáról manapság már zöld törekvései miatt is egyre többet hallhatunk, ugyanis támogatja és követi a fenntartható, zöld szállodák és környezettudatos üdülőhelyek építésének trendjét.

A zöld turizmus a környezetbarát turisták egy újfajta tevékenysége, melynek célja, hogy az emberek megőrizzék az őket körülvevő természeti és kulturális örökségeket. A Dubaj Turisztikai Hivatal kezdeményezései közé tartozik a Dubaj Zöld Turizmus Díj, melyet a kormány azzal a céllal vezetett be, hogy 20 százalékkal csökkentsék a vendéglátószektor – és azon belül is a szállodák – karbonemisszióját, s e díjjal elismerjék a Dubaj Turisztikai Hivatal tagjait környezeti stratégiájukért és teljesítményükért.

al-maha-desert-resort-spa-4.jpg

Al Maha. Fotó: The Female Network

A Green Pearls nyújtotta környezetbarát hotelek kevesebb hulladékot termelnek, takarékoskodnak a vízzel és az energiával, csökkentik szén-dioxid-kibocsátásukat, és megőrzik, valamint emelik a fogyasztói élményt. Az Egyesült Arab Emírségek egész területén megtalálhatók fenntartható exkluzív szállodáik és üdülőik, így Dubajban is, jó példa erre az Al Maha luxus üdülőhely, mely az Eco Luxury által minősített luxus ökonyaralók közé tartozik, illetve Green Key tanúsítvánnyal is rendelkezik, mely egy a turizmusra és különféle szabadidő-létesítményekre vonatkozó ökocímke. Az Eco Luxury a turizmus egy teljesen új brandjét mutatja be, mely összekapcsolja az ökológiai és társadalmi felelősségvállalást a legkiválóbb vendéglátói szolgáltatásokkal, ezzel is megerősítve, hogy e két dolog is járhat kéz a kézben.

le-royal-meridien-beach-resort-and-spa-dubai.jpg

Le Royal Meridien Beach Resort and Spa Dubai. Fotó: Dubai.com

A Le Royal Méridien Beach Resort + Spa Dubai szintén azt vallja, hogy minden munkatársuk és vendégük fontos szerepet játszik környezetünk megóvásában a jövő generációi számára. Működésük során számos környezeti gyakorlatot, zöld kezdeményezést valósítanak meg, melyeken a beszállítókkal, üzleti partnerekkel, a helyi hatóságokkal és a betársult környezetvédelmi szakértőkkel együttműködve dolgoznak és fejlesztenek a minél nagyobb környezetvédelmi hatékonyság érdekében. Többek között minimalizálják a szennyezés és hulladéktermelés mértékét a források csökkentése, újrahasznosítása, újrahasználata, újratöltése érdekében. Óvják és megőrzik természeti kincseiket a környezettudatosság növelésével munkatársaik, a vendégek és a különféle közösségek körében, s mindezt számos környezetvédelmi kezdeményezés útján igyekeznek megvalósítani.

Dubaj tehát már nem csak az eddigi prémium kategóriájú turisták körében népszerűsítené a városállamot, ugyanis a növekvő zöld megatrendekkel párhuzamosan egyre fontosabbnak tartják, hogy nyissanak az új, környezettudatos, LOHAS (Lifestyle Of Health and Sustainability) és családos célcsoportok irányába is.

A zöld gazdaságért

Öt évvel ezelőtt, 2012. január 15-én Mohammed Bin Rashid Al Maktoum sejk, az Egyesült Arab Emírségek miniszterelnöke bejelentett egy hosszú távú nemzeti környezetvédelmi kezdeményezést ,,Zöld gazdasággal a fenntartható fejlődésért" címmel. A környezetvédelmi törekvések közé tartozik a zöld épületek tervezése, a fenntartható energia és a környezetbarát turizmus.

masdar-19.jpg

Masdar. Fotó: Érdekes Világ

Ami a megújuló energiaforrásokat illeti, még 2011-ben Dubaj kormánya 12 milliárd dirhamot (azaz körülbelül 950 milliárd forintot) fordított a napenergiából származó energiatermelésre. A Dubaj Tiszta Energia Stratégia zászlaja alatt pedig megpróbálják elérni, hogy a város energiafelhasználásának 7 százalékát 2020-ra már tiszta energiaforrásból fedezzék, 2030-ig a tervezett érték 25 százalék, illetve kötelezővé tették, hogy 2030-ig napelemeket szereljenek minden épület tetejére. Így 2050-re már 75 százalékra emelik a mércét.

Abu-Dhabi közelében már megvalósulóban a Masdar ökováros-projekt is. Ezzel egy megújuló energiával működtetett és gépjárműmentes várost hoznak létre a sivatag közepén, a Perzsa-öböl partján. Masdar egyébként a világ első teljes egészében környezetbarát települése lesz, zéró szén-dioxid-kibocsátással.

Szöveg: dr. Palkó Zsolt, kiemelt fotó: Érdekes Világ (Masdar)

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr9812606571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.