A globális környezeti krízis napi szinten megmutatkozó tünetei és a magyar társadalom növekvő környezeti elvárásai érdemi lépéseket sürgetnek a karbonsemlegesség és a fenntarthatóság területén. A kormány által bemutatott nyolc pontos klímavédelmi akcióterv kapcsán fontos hangsúlyozni, hogy az legfeljebb kezdő lépése lehet egy olyan intézkedési csomagnak, melyben az éghajlatváltozás és a természeti környezet rombolása egyenlő figyelmet kap.

Örömteli fordulat, hogy alig fél évvel az európai karbonsemlegességi célkitűzések magyar vétója után a miniszterelnök évértékelő beszédében klímavédelmi akciótervet vezetett elő. Bár az intézkedéscsomag egyes pontjai adhatnak okot szakmai vitákra, nem vonható kétségbe, hogy a kormány ezzel elismerte a környezeti válság súlyát és saját szerepét a megoldások keresésében látja.

A hivatalosan nyolc pontból álló klímavédelmi akciótervet tanulmányozva látható, hogy a pontok nagy része elsősorban nem a globális felmelegedés elleni küzdelem szempontjából fontos. A környezetszennyezés csökkentése, az egyszer használatos műanyagok betiltása, a folyók hulladékmentesítése vagy a környezetbarát technológiák erősítése alig jelentenek előrelépést az éghajlatváltozás megfékezése - vagyis az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése -, illetve a klímaváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás szempontjából. Ezek jelentősége hazánk élhető környezete és a minket ellátó természeti erőforrások védelme kapcsán mutatkozik meg. Ezzel összecseng, hogy Palkovics László miniszter a napokban már klíma- és természetvédelmi akciótervről beszélt.

Mind a kormány környezetpolitikája, mind pedig a környezetvédelmet középpontba állító, egyre erősödő közbeszéd szempontjából fontos tisztán látni, hogy jelenkori világunkat valójában két, egymással párhuzamosan zajló környezeti krízis állítja kihívások elé.

Az egyik a globális felmelegedés, melyet a fosszilis energiahordozók (a szénfélék, kőolaj és földgáz) égetése miatt a légkörbe jutó többlet szén-dioxid okoz - ennek következtében olvadnak a sarki jégsapkák, emelkedik a tengerszint, sűrűsödnek a szélsőséges időjárási jelenségek és természeti katasztrófák. Erre vonatkozóan határozott meg magas szintű, államfők által jóváhagyott közös célkitűzéseket a Párizsi Megállapodás 2015-ben, és ennek kulcsfeladatai a megújuló energia felé történő átmenet és a karbonsemlegesség.

Biológiai létfeltételeinket, az ivóvíz- és élelmiszer-biztonságunkat, valamint a lakható területek kiterjedését azonban egy másik krízis is kockáztatja: a minket körülvevő természeti környezet pusztulása, melynek olyan súlyos tünetei vannak, mint a beporzó rovarok eltűnése, vízkészleteink elszennyeződése, a vadonélő fajok tömeges kihalása, a talaj termőképességének csökkenése, a mikroműanyagok felhalmozódása vagy a bolygó erdőterületeinek zsugorodása. Ezeket a problémákat a karbonsemlegesség önmagában nem fogja megoldani, sőt, nem megfelelő energiaátmenettel - például zöldmezős energetikai beruházásokkal vagy vízierőművek építésével - tovább ronthatjuk a természeti környezet állapotát.

Nem nehéz felismerni, hogy ez a két környezeti krízis egymással összefügg: jelenleg a légköri szén-dioxidot leghatékonyabban az erdők, a vizesélőhelyek, valamint az egészséges talajok és víztestek nyelik el. Közismert az is, hogy az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásban, a kedvezőtlen időjárási jelenségek kezelésében és a mikroklíma élhetőbbé tételében a vizesélőhelyek és az erdők kifejezetten pozitív szerepet játszanak.

Mindezek alapján - a teljesség igénye nélkül - további nyolc pontot javasolunk a klíma- és természetvédelmi akcióterv folytatásához:

1. Az állami természetvédelem erősítése, a természetvédelmi oltalom alatt álló területek állapotának javítása, védett természeti értékeink megőrzése.

2. Az állami tulajdonú erdőterületeken a hagyományos, vágásos erdőgazdálkodás visszaszorítása, a háborítatlan erdők és az örökerdők területének robusztus növelése. Őshonos fafajokból álló, vegyes összetételű erdők telepítése.

3. Magánerdő-területeken az erdők természetességi állapotának javítását és az örökerdők kiterjesztését szolgáló támogatási rendszerek fejlesztése.

4. Az árvizek levezetése helyett a vizek visszatartását fókuszba helyező vízkészlet-gazdálkodás, mely egyforma hangsúlyt helyez az aszály és az áradás kezelésére. Tavaink és folyóink ökológiai állapotának megóvása és javítása, az árterek bővítése és a vizek természetbarát tározása.

5. A csapadékvíz, a belvíz és a villámáradások okos kezelése és hasznosítása kisléptékű vizesélőhelyek kialakításával; tájszintű, természeti erőforrások megőrzésére alapozott vízpótlás megvalósítása.

6. Célzott költségvetési forrás elkülönítése élőhelyeket helyreállító és szén-dioxidot elnyelő ökológiai beruházásokra az önkormányzatok, az állami szervek, a KKV-k és a társadalmi szervezetek számára.

7. Az éghajlatváltozáshoz alkalmazkodó, talaj- és vízkímélő mezőgazdaságot és többcélú tájgazdálkodást erősítő agrártámogatási rendszerek kidolgozása, a természeti erőforrások kíméletén alapuló mezőgazdasági módszerekre való áttérés.

8. Az energetikai célú biomassza-felhasználáson belül a tűzifa arányának csökkentése a lehetséges minimumig, ezzel az erdők egyéb hasznainak védelme a fakitermeléssel szemben (széndioxid-elnyelés, mikroklíma-védelem, vízmegtartás, talajvédelem, a levegőtisztaság védelme és közjóléti funkciók).

A WWF Magyarország egyúttal felhívja a figyelmet arra, hogy a természeti környezet és az éghajlat védelme a társadalom minden szereplőjét érintő kihívás, ezért az intézkedések tervezésében a nyílt szakmai párbeszéd, az átláthatóság és az érintettek bevonása nemcsak ajánlott, hanem szükségszerű is.