Légből kapott víz!
2016. március 24. írta: Jachimek Anett

Légből kapott víz!

A Warka Water tervezői megalkottak egy olyan vízgyűjtő rendszert, mely az ivóvízhiány forradalmi megoldása lehet.

Az elképzelés nagyon hosszú utat tett meg, 2014-ben indult útjára a projekt, szinte a semmiből, s mára számos elismerést tudhat magáénak, legutóbb például Teipeiben nyerték el a World Design Capital gálán a World Design Impact díjat. Emellett etióp falvaknak és számos jótékony szervezetnek segítettek már munkájukkal.

A zseniális ötlet lényege, hogy a Warka Water ivóvizet állít elő a semmiből. Vagyis a levegőből. Bármilyen nyirkos levegő felfogására képes a találmány, melyet aztán vízzé alakít át. Lehet köd, eső, harmat, bármit képes a rendszer ivóvízzé varázsolni.

Arturo Vittorit olasz stúdiója, az Architecture and Vision segítette. A csapat a megalkotásnál a természet egyes elemei alapján tervezte meg az építményt, például a kaktusz és a kaptárak formái is inspirálták őket. A vízgyűjtőhöz az adott térségben megtalálható, olcsó anyagokkal dolgoznak.  

Egy Warka Water-építmény szerkezete egy bambuszkeretből, újrahasznosítható hálóból, kötélből, ponyvából és egy víztartályból áll, melyet könnyen és alacsony költségvetésből össze lehet szerelni. Hat ember körülbelül négy nap alatt állít fel egy "víztornyot".

Egy 2015-ös Kickstarter kampány után a csapat egy prototípust telepített Dél-Etiópia Dorze közösségében, melyhez egy nagy kiterjedésű kupolaszerű ponyvarész is  tartozik. Ez árnyékot nyújt a közösség számára a forró napokon is.

Képek: warkawateria

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr808523962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nbl 2016.03.27. 09:27:57

Kíváncsi lennék, mennyi vizet termel naponta... Plusz nem viszi-e el a szél? És mi van, ha pár hét után telemegy porral az egész, akkor az belekerül a vízbe?

prolee 2016.03.27. 09:28:00

Láttam a TV-ben is. Nagyon klassz! Az Andokban is építettek - ott lepedőszerűen kifeszített - ködfogó hálókat.
Kiegészítve napenergiával, szélenergiával, walipinivel - leginkább vidéken- nálunk is olyan házakat lehet(ne) építeni, amelyekben a családok nem vergődnek a sárga csekkek és az éhezés nyomása alatt. Ilyen családban elég, ha csak egy személynek van jövedelme.
Ez lenne az igazi rezsicsökkentés.

graphics 2016.03.27. 09:28:05

Az ötlet jó, csak annyi a gond vele, hogy az így nyert víz kb. desztillált víznek felel meg, mert nem tartalmazza az emberi szervezet működéséhez szükséges ásványi sókat. Mosásra, mosakodásra, hajmosásra(!) kiváló, csak ezt inni hosszú távon nem ajánlatos.

Pl. itt is:
www.femina.hu/egeszseg/desztillalt_viz_fogyasztasa
süti beállítások módosítása