A Honda - egyre több céghez hasonlóan - felfedezte, hogy ökológiai lábnyomának csökkentése elengedhetetlen fontosságú, ezért a japán márka első autógyártóként kezdte meg a szélenergia kiaknázását a dél-amerikai országban.
A Honda Energy nagyjából 100 millió brazil realból, azaz 32 millió euróból építette meg a szélerőműfarmot, amely Xangri-lá városában, Rio Grande do Sul államban található, megközelítőleg ezer kilométernyire délre a Honda sumaréi (São Paulo) autógyárától. Maga az erőműfarm kilenc szélturbinát fog össze, s nem kevesebb, mint 95 000 MWh áramot termel évente, ami azonos az - évente 140 ezer járművet készítő - helyi Honda autógyár energiaszükségletével. Az alternatív energia felhasználásával évente körülbelül 2200 tonnával (!) csökkenthető a CO2-kibocsátás. (A tervek szerint egyébként a cég 2020-ig harminc százalékkal szeretné csökkenteni globális CO2-kibocsátását).
„Mióta a Honda 1976-ban megkezdte üzleti tevékenységét Brazíliában, mindig együttműködtünk a helyi közösséggel, és arra törekedtünk, hogy minimálisra csökkentsük ökológiai lábnyomunkat a régióban. Nagyon boldog vagyok, hogy újabb jelentős lépést tettünk előre a megújuló energia kiaknázását illetően. A ma üzembe helyezett szélerőműfarm jelentősen mérsékeli majd az autógyártással járó károsanyag-kibocsátást. Emellett továbbra is nagy hangsúlyt fektetünk a környezetvédelem népszerűsítésére, ezt a célt szolgálja a Honda „Kék eget gyermekeinknek” szlogennel fémjelzett programja” - mondta Carlos Eigi, a Honda Energy do Brasil Ltda elnöke.