Egy csészényi boldogság
2015. január 02. írta: ECOLIFE

Egy csészényi boldogság

Lassan végéhez ér a nagy karácsonyi maraton, és ezzel újra kezdetét veszi a mindennapi rutin. A nagy évkezdő, szokásos szorongás ellen összegyűjtöttük kedvenc teáinkat, melyek természetes módon lazítanak el bennünket.

tea_nyito.jpg

 

"Anyukám mondta"

Néhány nappal ezelőtt akadtam rá anyukám "mindenes" szekrénykéjében egy hatalmas korsóra még a régi időkből, teli finom rózsaszirmokkal. Teaként elkészítve évek óta ezzel dobja fel a hangulatát, a rózsa szirmai ugyanis csökkentik a napi stresszt és a szorongást, illata pedig meseszerűen idézi elő a melegebb idők emlékét. 

Elkészítése: 4 evőkanál rózsaszirmot forrázz le vízzel, majd 8-10 perc múlva szűrd le. 

rose_tea.jpg

 

Álmatlanság ellen

Noha a közönséges orbáncfű egy sor külső sérülést, betegséget is nagyszerűen orvosol (kiváló bőrgyulladásra, vagy a száj belső sérüléseire), mi elsősorban alvásjavító hatásáért szeretjük. Németországban, ahol az emberek többsége a természetes alternatívákat választja a gyógyszerek helyett, igazi reneszánszát éli az orbáncfű tea, ami a szezonális depresszió, a dadogás, vagy az álmatlanság problémáját illeti. 

tutsan.jpg

A kert kincse

Kertünk, de akár balkonunk kincse lehet a citromfű. A kellemes ízű és illatú növény a téli szezon abszolút győztese, hiszen vírusölő, antibakteriális hatása mellett kiválóan oldja a stresszt. Napi 2-3 csésze 6 héten keresztül csodákra képes szezonális depresszió esetén. 

Elkészítés: Forrázzunk le néhány citromfűlevelet, majd 10 perc után szűrjük le. Ihatjuk magában, vagy ízesíthetjük mézzel. 

citromfu.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr117033929

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása