Energiatakarékos üzletláncok
2015. február 12. írta: ECOLIFE

Energiatakarékos üzletláncok

Január 19-én debütált a második World Future Energy Summit (Jövő Energiája Világcsúcs) Abu Dhabiban. A találkozón jelen volt világ egyik  legnagyobb lakberendező üzletháza, az IKEA is, aki többek között bejelentette, hogy csatlakozik ahhoz  projekthez, melynek célja, hogy arra buzdítsa az egyes cégeket, hogy energiaellátásukat 100%-ban megújuló forrásokból biztosítsák.

forbesmiddleeast_news_2015theyearofrenewableenergyinbusiness_8021.jpg

Steve Howard, az IKEA csoport Fenntartható Fejlődésért felelős vezetője elmondta: a befektetés jó üzlet, hiszen a vállalat hosszú távú célja, hogy 2020-ra 100%-ban megújuló forrásokból fedezze teljes energiafelhasználást. Ahhoz, hogy elérjék a kívánt célt, 1.5 milliárd eurót különítenek el, elsősorban szél- és napenergiára. A cég szempontjából kiemelt fontosságú a környezetvédelem: jó ideje egyre nagyobb mértékben van jelen az újrahasznosított erdőkből származó fa aránya a kereskedelmi láncban. A 2013-as 32%-os értékről ez 41%-ra emelkedett 2014-ben, 2017-re pedig 50% a cél. Mindamellett azzal, hogy fáról papír raklapokra váltottak, évente mintegy 75 000 tonna szén-dioxiddal csökkentették a termékek szállítási lábnyomát. Ugyanakkor a károsanyag-kibocsátás csökkentése terén elért eredmények is beszédesek: az IKEA 2011 óta 13%-kal mérsékelte a köbméterenkénti széndioxid-kibocsátást, 2016-ra pedig 20% a cél. A konferencián továbbá jelen volt a Nestlé is, aki szintén jelezte csatlakozási szándékát a kezdeményezéshez. Claus Conzelmann, a vállalat egészségügyi és környezetvédelmi fenntarthatóságért felelős alelnöke szerint a program teljes egészében összhangban van a Nestlé alapelveivel, melynek célja az energia hatékonyság növelése, tisztább tüzelőanyagok használata, és a megújuló beruházások támogatása. A lakberendező üzletlánchoz hasonlóan továbbá az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése is fontos szempont.

Szöveg: Szurok Dávid

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr727163965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása