Utazzon tudatosan, fizessen kevesebbet!
2015. december 25. írta: Berki Lili

Utazzon tudatosan, fizessen kevesebbet!

telekocsi1.jpg

 

Az úgynevezett telekocsi-szolgáltatások néhány éve hazánkban is megvetették lábukat, és nem is akárhogy. A telekocsival mindenki jól jár, és mostanra sok egyéb szolgáltatás mellett a közösségi közlekedés egyik nagyon is hasznos alternatívájává nőtte ki magát.

 

A szolgáltatás lényege, hogy aki egy hosszabb-rövidebb útra autóval indulna el, ugyanoda tartó útitársakat tud keresni maga mellé, így a jármű, amellyel utazik, több személyt szállít, többfelé osztva az üzemanyagköltséget és az autópályadíjat is. Ezzel nemcsak a sofőrök járnak jól, hanem az utasok is, mert a tömegközlekedésnél jóval kedvezőbb áron utazhatnak, a vonatjegy árának akár 50-60 %-át is megtakaríthatják.

 

telekocsi_utitars.jpg

 

Az imént felsorolt tulajdonságok már önmagukban is nagyon meggyőzőek, és itt még nem ér véget a pozitívumok sora. Fontos megemlíteni azt is, hogy a telekocsi-szolgáltatásoknak köszönhetően csökkent és még tovább csökkenhet az igénybe vett járművek károsanyag-kibocsátásának mennyisége.

 

A legnagyobb hazai telekocsi oldalt, az Oszkárt (azaz az Online Személyfuvar Közvetítő Rendszert) 2007 novemberében indította el a Budapesti Műszaki egyetem két hallgatója, Gyürüs Máté és Prácser Attila. Az elmúlt években jelentősen nőtt felhasználóinak száma, amely a szolgáltatáson belüli lehetőségek folyamatosan bővülésének, fejlődésének és optimalizálásának köszönhető.

 

oszkar_alapitok.jpg

A képek forrása: www.oszkar.com

 

Jómagam körülbelül másfél éve vagyok tagja az Oszkár telekocsi rendszerének és eddig szinte csak és kizárólag pozitív tapasztalatokkal, ismeretségekkel gazdagodtam. Ezen kívül nem elhanyagolható tény, hogy az ünnepek közeledtével vagy éppen elmúltával még jobban kell bánnunk pénztárcánk tartalmával ahhoz, hogy minden számunkra megfelelően alakuljon, így a telekocsizás egy nagyon jó megoldás lehet mindazok számára, akik spórolni szeretnének, mégis kényelmes és jó hangulatú utazásra vágynak.

 

Együtt utazni telekocsival nemcsak olcsóbb és szórakoztatóbb, mint tömegközlekedéssel, de csökkenti környezeti lábnyomunkat is, hiszen ha kevesebb autó indul útnak, nemcsak a levegő marad tisztább, de kevesebb dugóval, torlódással találkozhatunk utunk során.

 

Legyünk nyitottak, spóroljunk utazási költségeinken és váljunk (környezet)tudatos utazókká!

 

Kellemes ünnepeket kívánunk minden kedves Olvasónknak!

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr168198776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása