Hibridekben gazdag az idei genfi Motor Show
2016. március 04. írta: Jachimek Anett

Hibridekben gazdag az idei genfi Motor Show

2016. március 3-án nyitotta meg kapuit a rendezvény a nagyközönség előtt, melyen harminc országból kétszáz kiállító vesz részt. A 77 ezer négyzetméteres kiállítótéren autógyártók, formatervező stúdiók és egyedi alkatrészeket gyártó vállalatok is megjelentek. A március 13-ig tartó eseményen minden eddiginél több hibridet és elektromos meghajtású járművet mutattak be.

page1.jpg

Nincs még egy autó-motor show, mely ilyen átfogó képet nyújtana az aktuális trendekről, a rendelkezésre álló technológiákról és a jövőbeni fejlesztésekről. A kiállítás sikere már az elejétől kezdve töretlen, az előző évszázadban kellően megalapozták a rendezvény tekintélyét. Az első genfi autókiállítást 1905. április 29-május 5. között rendezték meg a genfi választási épületben. A kiállítás atyjai Paul Buchet a Michelintől, Albert Vassalli, genfi üzletember, és Jules Mégevet, mérnök volt. Az első show hatalmas sikert aratott, 59 kiállító és több mint 13 ezer látogató vett részt az eseményen. 

A kiállítást 1982 óta a Palexpo nevű rendezvénykomplexumban tartják, ahol hihetetlen számokat produkál az esemény évről évre. A legsikeresebb rendezvény 2005-ben volt, amikor is megdőlt a kiállítás látogatói rekordja: 747 700 részvevő volt kíváncsi a legújabb autócsodákra. Bár azóta nem sikerült ilyen hatalmas nézőszámot generálni, a tavalyi év is igen jól teljesített. 2015-ben 830 kiállító részvételével nyílt meg a show, melyet 79 139 négyzetméteren tartottak. Kíváncsi látogatókból sem volt hiány, 684 ezren nézték meg a 85. kiállítást.

Az elmúlt évek magas nézőszámaihoz mérten idén is hozza a szokásos színvonalát a genfi show. A március 13-ig tartó rendezvényen az elektromos autóké a főszerep. A BMW négy plug-in hibrid modellel készült a márka százéves évfordulója alkalmából, a Nissan a teljesen elektromos Leaffel rukkolt elő, és a Volkswagen is az elektromos technológiára helyezte a hangsúlyt, ugyanis bemutatta az Up! nevű kisautó elektromos változatát, a Suzuki pedig a vegyes technológiát képviselve elhozta Baleno hibridjét.

A genfi autókiállítás legfőbb partnere, a SwissEnergy egy egyedi platformot hozott létre, a co2 auplancher-tmely az energiahatékony járművek projektje. A co2 auplancher a SwissEnergy kampányaként azért jött létre, hogy promotálja az energiatakarékos járművek csökkentett szén-dioxid-kibocsátását. A genfi kiállításra a co2 auplancher egy alkalmazással érkezett, az úgynevezett Salon Car Collector-ral, mellyel a környezetbarát autókra kívánják felhívni a figyelmet. Az alkalmazás lehetővé teszi, hogy a felhasználók regisztrálják az energiatakarékos autókat a show alatt, s ezzel egy versenyen vesznek részt, melyen értékes nyereményeket nyerhetnek.

A nem környezetbarát autókról is ejtsünk néhány szót, a legfontosabb talán a minden évben megrendezett Év Autója díj, melynek idei nyertese az Opel Astra lett. Ezzel a győzelemmel immár ötödjére nyert a General Motors európai részlege, megelőzve a nagy esélyesnek tartott Volvo XC90-est. 

Képek: salon-auto

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr338441738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása