Tanulj biztonságot!
2016. május 19. írta: Falus Tamás

Tanulj biztonságot!

A legújabb autótechnikai fejlesztések egyszerre szolgálják kényelmünket, védelmünket, sőt a környezet védelmét is.

A drivingcamp Hungary az Európai Unió és a magyar állam finanszírozásában, hárommilliárd forintból megvalósult beruházás Magyarország és egyben Európa egyik legkorszerűbb vezetéstechnikai és rendezvényközpontja Zsámbék határában. 2012 óta kínál vezetéstechnikai képzéseket a jelentkezőknek A létesítmény legfőbb vonzereje a 122 ezer négyzetméter alapterületű vezetéstechnikai tanpálya. Ezen a tanpályán szerezhettünk mi is érdekes tapasztalatokat az autók kipróbálásakor.

_dsc9330.jpg

Ha két autó közé szeretnénk, mondjuk jobbra merőlegesen beparkolni, bizony nehéz a dolgunk, ha szűk a hely. Nem úgy a Tesla Modul S85-ös típussal, mely elvégzi a feladatot anélkül, hogy hozzáérnénk a kormányhoz vagy rálépnénk a pedálokra. A Tesla Modul S-hez hasonlóan az Audi A4 kombijával is automata módon, ultrahangos módszerrel parkolhattunk be hátrafelé. A Mercedes-Benz E-osztály limuzinja ennél is többet kínál: már parkolás előtt kiszállhatunk az autóból, és egy applikáció segítségével, mobiltelefonunkkal vezérelhetjük a kocsit, hogy álljon be a megfelelő helyre.

_dsc9557.jpg

A Mercedes egyik remek szolgáltatása a jelzőtábla-felismerő funkció, így az adaptív tempomat beállítását követően a sebességkorlátozást jelölő tábla számához igazodva nő vagy csökken az autó sebessége. Az adaptív tempomat legnagyobb előnye, hogy vezetéskor a követési távolságot rábízhatjuk autónkra. Ha gyorsul az előttünk haladó, mi is gyorsulunk, anélkül, hogy gázt adnánk, ha fékez, a mi kocsink is csökkenti a sebességét úgy, hogy lábunkkal nem kell a fékre lépnünk.

_dsc8880.jpg

A Suzuki Sport Vitera GLX-en és az Audin is érdekes és hasznos kísérleteket tehettünk. A Suzukin kipróbáltuk a ráfutásra figyelmeztető automatikus vészfékező rendszert is. Ha 40 km/óra alatti sebességgel haladunk, és az úton fékez, majd megáll az előttünk haladó jármű, először vijjogó hangjelzéssel kapunk figyelmeztetést az ütközésveszélyre, s ha nem reagálunk, a kocsi helyettünk automatikus vészfékezést hajt végre. 

_dsc9371.jpg

Mivel a közúti balesetek 95 százalékát emberi hiba okozza, a gépjárművekbe épített biztonsági eszközök megvédhetik a balesetet elszenvedőket, de a megelőzésben sokkal nagyobb szerep jut az olyan rendszereknek, mint amilyenek az adaptív sebességszabályozók, az elektronikus menetstabilizálók vagy a holttér-figyelő rendszerek

– hangsúlyozta dr. Reinhard Platzer, a drivingcamp elnök-vezérigazgatója a rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón.

Amikor arról kérdeztük kísérőinket, a drvingcamp rutinos szakembereit, van-e összefüggés a biztonság és az üzemanyag-fogyasztás, a biztonság és a környezetterhelés, környezettudatosság között, mindannyian határozott igennel feleltek. Az autókba épített legújabb biztonsági rendszerek, intelligens asszisztensek mind gazdaságosabb vezetést tesznek lehetővé. Például egyenletesebben gyorsítanak-lassítanak a forgalomban, így kevesebb üzemanyagra van szükség, és a motor is hatékonyabban tud működni.

img_0593.JPG

Ez a bemutató egyben a drivingcamp Hungary vezetéstechnikai és rendezvényközpont kezdeményezésére, Innovációs Napok elnevezéssel elindított közlekedésbiztonsági programsorozat első eseménye volt. E napok célja a szemléletformálás, a biztonság, a környezettudatosság, a balesetmentes vezetés elősegítése, a modern vezetésbiztonsági eszközök baleset-megelőzésben játszott szerepének tudatosítása.

Automata parkolás a Teslával:

img_0586.JPGimg_0587.JPGimg_0588.JPG

A rendezvényről bővebben az ECOLIFE Magazin 2016 júniusában megjelenő, 10. számában számolunk be.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr268732618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása