Sikerült! A Solar Impulse napenergiát használva kerülte meg a Földet
2016. július 27. írta: Jachimek Anett

Sikerült! A Solar Impulse napenergiát használva kerülte meg a Földet

A Solar Impulse történelmet írt azzal, hogy az első, kizárólag napenergiával hajtott repülőgépként sikeresen befejezte földkerülő repülőútját!  A Kairóból felszálló gép sikeresen teljesítette az út utolsó, 48 órás etapját, majd közép-európai idő szerint hajnali 2 óra 5 perckor leszállt Abu-Dzabiban, a kiindulási állomására.   

andre_borschberg_and_bertrand_piccard_solar_impulse_pilotak.jpg

A sikeres küldetés egyértelműen bebizonyította, hogy az újító szellem és a tiszta technológiák segítségével úgy működtethetjük a világot, hogy az nem jár együtt a Föld véges erőforrásainak felélésével.  Az ABB minden dolgozója nevében gratulálok Bertrand Piccardnak, André Borschbergnek és a Solar Impulse nagyszerű csapatának. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy hozzájárulhattunk ennek a fontos projektnek a sikeréhez.

– mondta Ulrich Spiesshofer, az ABB vezérigazgatója. 

Az ABB azért kötött innovációs és technológia szövetséget a Solar Impulse-szal, mert a Svájcban már 125 éve az energetikai és az automatizálási technológiák fejlesztésén dolgozó cég azokat a célokat kívánja elérni lent a földön, amelyeket a Solar Impulse sikerrel teljesített a légtérben.   

solar_impulse_abu_dhabi_impulse_rezo_ch_1.jpg

"Küldetésünk sikere nem csak a repülésben, de a megújuló energiák hasznosítása és a tiszta technológiák területén is történelmi jelentőséggel bír" – mondta megérkezésekor Bertrand Piccard, a Solar Impulse pilótája, a projekt kezdeményezője és elnöke.  A Solar Impulse és az ABB bebizonyította, hogy egy tisztább világ érdekében miként lehet energiát hatékonyabban előállítani, tárolni és felhasználni.

solar_impulse_abu_dhabi_impulse_rezo_ch_3.jpg

A Föld körberepülésére tett kísérlete során a Solar Impulse-nak számos olyan kihívással kellett megküzdenie, amilyenekre a földön megoldást nyújt az ABB a vevői számára. Ilyen kihívásnak számít a napelemek energiatermelésének maximalizálása, a megújuló energia integrálása a villamosenergia-elosztó rendszerekbe és az energiahatékonyság javítása. 

solar_impulse_l_foldeteres_abu_dhabi.jpg

André Borschberg, a Solar Impulse társalapítója, vezérigazgatója és a gép másik pilótája ezekkel a szavakkal méltatta a két cég közötti partneri kapcsolat értékét: "Az ABB, valamint a projekt kivitelezésében közreműködő többi szervezet szaktudása és támogatása nélkül a küldetésünk nem lett volna megvalósítható.   A Solar Impulse-szal kötött innovációs és technológiai szövetség keretében az ABB a földkerülő repülőút teljes ideje alatt szakemberekkel, így például a földi irányító személyzetben dolgozó mérnökökkel támogatta a nagy vállalkozás sikerét." 

si_szaud_arabia_felett.jpg

A Földet megkerülő repülőútja során a Solar Impulse leszállt négy kontinensen (Ázsia, Észak-Amerika, Európa és Afrika), átkelt két óceánon (Csendes- és Atlanti-óceán) és átrepült a Földközi-tenger és az Arab-félsziget felett is. Útja során több új repülési rekordot állított fel. A repülőút Japán és Hawaii közötti szakaszában André Borschberg megdöntötte a leszállás nélküli leghosszabb szóló repülés rekordját (117 óra 52 perc), Bertrand Piccard pedig elsőként repülte át az Atlanti-óceánt napelemes repülőgéppel.  

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr388918746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása