Ökohotelek és környezetbarát üdülők Dubaiban
2017. január 10. írta: Ecolife

Ökohotelek és környezetbarát üdülők Dubaiban

Mostantól már nem csak a fényűzés vonzza Dubaiba a turistákat. Az Emírségek második legnagyobb emirátusáról manapság már zöld törekvései miatt is egyre többet hallhatunk, ugyanis támogatja és követi a fenntartható, zöld szállodák, és környezettudatos üdülőhelyek építésének trendjét.

dubaikep.jpgA zöld turizmus a környezetbarát turisták egy újfajta tevékenysége, melynek célja, hogy az emberek megőrizzék az őket körülvevő természeti és kulturális örökségeket. A Dubai Turisztikai Hivatal környezetvédelmi kezdeményezéseként létrehozták a Dubai Zöld Turizmus Díjat, melyet a kormány azzal a céllal vezetett be, hogy 20 százalékkal csökkentsék a vendéglátó szektor – és azon belül is a szállodák - karbonemisszióját, s ezzel a díjjal elismerjék a Dubai Turisztikai Hivatal tagjainak környezeti stratégiáját és teljesítményét.

A Green Pearls nyújtotta környezetbarát hotelek kevesebb hulladékot termelnek, takarékoskodnak a vízzel és energiával, csökkentik a szénkibocsátásukat, és mindemellett megőrzik, valamint tovább emelik a fogyasztói élményt. Az Egyesült Arab Emírségek egész területén megtalálhatóak fenntartható exkluzív hoteleik és üdülőik, így Dubaiban is, jó példa erre az Al Maha üdülőhely, mely az Eco Luxury által minősített luxus ökonyaralók közé tartozik, illetve Green Key tanúsítvánnyal is rendelkezik, mely egy a turizmusra és különféle szabadidő-létesítményekre vonatkozó ökocimke. Az Eco Luxury a turizmus egy teljesen új brandjét mutatja be, mely összekapcsolja az ökológiai és társadalmi felelősségvállalást a legkiválóbb vendéglátói szolgáltatásokkal, ezzel megerősítvén, hogy e két dolog is járhat kéz a kézben.

dubai-green_pearl.jpg

A Le Royal Méridien Beach Resort & Spa Dubai szintén azt vallja, hogy minden munkatársuk és vendégük fontos szerepet játszik környezetünk megóvásában. Működésük során minimalizálják a szennyezés és hulladéktermelés mértékét a források csökkentése, újrahasznosítása, újrahasználata, vagy megjavítása által. Ezenkívül óvják és megőrzik természeti kincseiket a környezettudatosság növelésével munkatársaik, a vendégek, és a különféle közösségek körében, s mindezt számos környezetvédelmi kezdeményezés útján igyekeznek megvalósítani.

le-royal-meridien-beach-resort-spa_1257969266.jpg

Egyre nő tehát az ökohotelek, a heal & spa jellegű üdülőhelyek száma az Emírségekben, valamint Abu-Dhabi közelében megvalósításra kerül a Masdar ökováros-projekt is, s ezzel egy megújuló energiával működtetett és gépjárműmentes várost hoznak létre a sivatag közepén, a Perzsa-öböl partján. Masdar egyébként a világ első, teljes egészében környezetbarát települése lesz, zéró kibocsátással.

dubai-masdar.jpg

Ám Dubai mindemellett zöld turizmusával felénk is közelít, ugyanis 2016. december 15-én, Budapesten a Dubai Turisztikai Hivatal hivatalosan is megnyitotta budapesti irodáját. A megnyitót egy gálavacsorával ünnepelték a magyar turisztikai szakma kulcsfontosságú tagjai.

01c_104_1.jpg

Most eljött a pillanat, hogy megmutassuk, Dubai nem csak a luxust képviselő párok és családok számára elérhető, de a középosztályba tartozó családok, fiatal párok és idősebbek is megtalálják a nekik megfelelő ajánlatokat a városban. Így a különböző piaci szegmensek is átélhetik az egyedi Dubai-élményt.

- mondta Issam Kazim, a Dubaji Turisztikai Hivatal ügyvezető igazgatója.

Dubai tehát már nem csak az eddigi prémium kategóriájú turisták irányába népszerűsítené a városállamot, ugyanis a növekvő zöld megatrendekkel párhuzamosan egyre fontosabbnak tartják, hogy nyissanak az új, környezettudatos, LOHAS (Lifestyle Of Health and Sustainability) célcsoportok felé is.

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr2412118337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása