Nobel-díjas nemzetközi tudósok és a Magyar Tudományos Akadémia tudósai is kiállnak a Közép-európai Egyetem fennmaradása mellett, ahol jelentős kutatás zajlik a klímavédelem érdekében is.
A Közép-európai Egyetem CEU esetleges megszűnésével értelemszerűen veszélybe kerül az egyetem világhírű környezetvédelmi tanszéke is. E tanszék élén két évtizede Ürge-Vorsatz Diána professzor áll, aki egyben az egyetem éghajlati és fenntartható energiapolitikai kutatóközpontjának (3CSEP) vezetője is. A professzor 2002 óta részt vesz az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének (IPCC) munkájában is, egyik alelnöke az üvegházhatású gázok kibocsátásainak csökkentését vizsgáló munkacsoportnak.
Bízunk abban, hogy a magyar klímakutatás egyik fellegvárának számító tanszék és központ szakemberei továbbra is Magyarországon végezhetik kiemelkedő munkájukat!
A Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Lovász László is védelmébe vette a nemzetközi hírű egyetemet: fontos kutatói és oktatói közösségnek nevezte, és lényegesnek tartja a szakmai műhelyek, a kutatócsoportok egyben tartását. Az elnökhöz csatlakozott közös nyilatkozatával az MTA több bizottsága is, kijelentve: a Közép-európai Egyetemen folyó képzések és kutatások a legmagasabb szakmai színvonalat képviselik, s a CEU budapesti működése segíti és inspirálja a többi hazai oktató- és kutatóhelyen dolgozó kollégát is.
Már több mint másfélszáz jeles európai és amerikai tudós írta alá a CEU-t támogató nyílt levelet (közöttük 14 Nobel-díjas), hangsúlyozva, hogy a törvénymódosítás veszélyezteti az egyetem akadémiai szabadságát.
Ezen petíció aláírásával támogathatjuk őket: https://www.peticiok.com/ader_ne_irja_ala_a_lex_ceu-t
Arról, milyen további módokon lehet kifejezni a CEU iránti szolidaritást, az alábbi weboldal nyújt részletes felvilágosítást: https://www.ceu.edu/category/istandwithceu