Azt már régóta tudják a kutatók, hogy a rendszeres futás folyamatosan motivált állapottal és örömmel ajándékoz meg minket. A motiváció pedig a boldogság elérésének és a szorongás csökkentésének az egyik leghatékonyabb eszköze. Talán ennek is köszönhető, hogy egyre több cég ismeri fel az amatőr, vagy tömegsport jelentőségét és nem csak ügyfeleiket, vagy a külvilágot, de saját munkatársait is arra ösztönzi, hogy húzzanak futócipőt.
Balatonfüreden jártunk a Genereli Runner's World Run-on, ahol mi is elindultunk.

Szikrázó napsütés és ritmusos zene várt minket április 22-én, a Föld Napján a balatonfüredi Tagore sétányon, ahol Rákóczi Feri épp egy stílusosan szív alakú flashmobra invitálta a népes közönséget Szilágyi Áronnal a tó partjára, amikor megérkeztünk. A fejünk felett zizegő drónok köröztek, hogy megörökítsék a reggel legszebb pillanatait és népes szurkolóközönség várta az indulókat. Aki már járt futóversenyen, az tudja, hogy milyen ez a semmivel össze nem hasonlítható hangulat, ahol rengeteg kiállító, sok családtag, kutyák és gyerekek között melegítő apukák és anyukák néznek farkasszemet a bevállalt távval és a rajt közeledő izgalmával.

Ott vannak persze a profik is,akik néha kicsit elbizonytalanítanak minket amatőröket az izomlazítás közben, nézzük az iramfutók népes seregét, akik színes lufikat magukra aggatva hívogatják a már tudatosabban készülőket, de én legjobban azokat szeretem, akiken látszik az első verseny izgalma, a gyerekeket, a kezdőket, de még inkább az idősebbeket, akik fittyet hánynak az eredményre és csak a táv teljesítésére koncentrálnak. Nekik időtlen minden ilyen verseny, nincsenek ellenfelek, csak saját maguk. Rákóczi Feri is roppant szimpatikusan sokszor beszél hozzájuk, hogy ne törődjenek a felhajtással, az őket lehagyókkal, csak önmagukhoz mérjék az időt és a távot, hiszen nincs semmi fontosabb annál, mint hogy itt vannak és hogy elindulnak. A többi csak részlet kérdése. Én is felhúzom a cipőmet, ami bár terepfutáshoz szokott, de azért itt is elboldogulok vele, lelazítok, beállítom a pulzusmérő órámat, készítek pár szelfit a tömeggel és már el is rajtol a mezőny. Az első kilométereken a legtöbb lelkes futó simán lehagy, komoly tempót diktálnak, de nem tágítok az előre megtervezett ütemtől és felvéve a saját ritmusomat haladok tovább.

 Mögöttem egy vidám iramfutó csapat szól,hogy vigyázzak, jönnek, kissé kitérek, de a vezetőjük azért engem is biztat, hogy jó a mozgás, csak így tovább! Aztán elérkezünk az első frissítő ponthoz, ahol bőven
van mit magunkhoz vennünk és ráérzek az taktusra. Jó a pulzus, a feeling és már én kezdem lehagyni a mellettem futókat. Tartom a tempót és fokozni is van erőm. Ilyenkor érzem, hogy mennyit jelent a napi edzés, a belső tempó és harmónia. És persze az erdő és mező ereje, ami körülvesz, amikor reggel tolom a kilómétereket. Csak haladok és a legnagyobb nehézséget nem a sebesség, jóval inkább a tűző napsütés jelenti. Nyári a meleg, pedig még csak április vége van, de spanol, hogy folyamatosan előzök. A magamhoz mért jó részidőt nézve engem is elkap a küzdelem heve és ez az ami megkülönbözteti a napi edzést a versenytől. Itt már nem a megszokott táv és idő az ellenfél, hanem valami több, amit csak ilyenkor lehet megérezni.

Nem is csoda, hogy az eddigi legjobb időmet futom 10.5 kilóméteren, pedig otthon is ehhez vagyok szokva, csak ott a belsőmmel vagyok elfoglalva és egyfajta meditatív nyugalom tölt el a mozgás közben. Itt viszont beszippant engem is a verseny és a küzdés hangulata, önmagam legyőzésének az öröme. Befutok, felveszek egy almát a felém kínáló kezekből és magamra öntök egy nagy pohár vizet. Még nincs erőm mosolyogni, csak lassan csökkentem a tempót és kiszaladok a tömegből a hűsítő fák árnyékába. Aztán, ahogy lelassulok és kinyújtok, újra észreveszem a körülöttem állókat, begyűjtök pár mosolyt, amit valószínűleg haloványan viszonzok és visszamegyek a pálya mellé. Figyelem az utánam befutókat és ekkor veszem észre azt az idős urat, aki a rajtnál még mellettem állt, akit a fordulók után többször is láttam és aki mit sem törődve az őt lehagyókkal, szilárdan tartotta a maga tempóját és lassan átszakítja a képzeletbeli célvonalat.

 Az arcán nyoma sincs heroikus küzdelemnek,a lábai nem remegnek, inkább egyfajta sztoikus nyugalommal halad és érzem, hogy a mai nap igazán nem a nagy küzdőkről, az elsőkről szól, hanem Róluk, akiknek volt erejük, kitartásuk és hitük abban, hogy Ők is beérhetnek a célba. Akár sétálva, akár időn túl, mindegy, de még az is lehet, hogy mindennél fontosabb az, hogy egyszerűen csak úton legyenek. A többit pedig rábízták a felsőbb erőkre. Nem kétséges azonban, hogy győzelem így is, úgy is az Övék, amit senki sem vehet el Tőlük.

A több ezer résztvevő összesen 31.237 kilométert tett meg a Generali Runner’s World Run balatonfüredi futóversenyen, a Maratonman Versenysorozat 2018- as szezonnyitó rendezvényén. A rendezvény főtámogatója, a Generali a Biztonságért Alapítvány a futók között jótékonysági akciót szervezett: kiemelt céljaik – egészségmegőrzés és a gyógyító tevékenység támogatása – jegyében minden, a futóversenyen megtett kilométer után 100 Ft-ot ajánlottak fel a Balatonfüredi Szívkórház számára. Az összesített kilométerek alapján 3.123.700 Ft adományt Horváth Gergely, a Generali a Biztonságért Alapítvány kuratóriumi tagja adta át Balatonfüredi Szívkórház számára. A kórház a támogatást betegemelő gépek beszerzésére fordítja. Az Alapítvány Magyarországon bejegyzett intézményeknek, vagy szervezeteknek 10 millió Forint összértékben pályázatot hirdetett, hogy a pályázó számára szervezetenként 50-100-150 ezer Forint értékben segítsék a nyilvánosan meghirdetett szabadtéri tömegsport rendezvényeken az amatőr indulók nevezését. A vállalati well-being jó példája volt, hogy az Alapítvány a Runner’s World Magazin szakmai segítségével a Generali 3 dolgozóját, Ajnát, Sárát és Rolandot speciális felkészítéssel ajándékozta meg, amely során Markocsán Sándor edző és MacPherson Éva egészség-és táplálkozás terapeuta fizikai, Szilágyi Áron pedig a mentális részben segítette a kollégákat.