Augusztus 1-jén indul a Szívószálmentes augusztus kampány a Felelős Gasztrohős szervezésében
2017. július 28. írta: Ecolife Magazin

Augusztus 1-jén indul a Szívószálmentes augusztus kampány a Felelős Gasztrohős szervezésében

Újabb kampányt indít a Felelős Gasztrohős Alapítvány augusztusban, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a mindennapok során elhasznált hatalmas mennyiségű szívószálra, és az azok által okozott környezeti károkra.

A hónap során a civil szervezet Harcsa Veronikával közösen az ismeretterjesztés mellett arra buzdítja a lakosságot, hogy ne használjon szívószálat; a vendéglátóegységeket pedig arra, hogy csak kifejezett kérésre tegyék azt a vendégeik poharába. A kampányhoz nyereményjáték is kapcsolódik, a résztvevőknek a facebookra vagy az instagramra kell szívószál nélküli italt posztolni a #szívószálmentes hashtaggel. A fődíj - egy két fős vacsora - mellett további ajándékokat is sorsolnak a szervezők.

felelos-gasztrohos-szivoszalmentes-augusztus-online-2017-07-24.jpg

Itt a nyár, és eljött a limonádék, jeges kávék, hideg sörök, szörpök ideje…és a szívószálaké. Te is észrevetted, hogy a vendéglátóhelyeken már kérés nélkül is beleteszik az italodba ezt a régebben luxusnak számító terméket? Egy átlagos szívószál használati ideje körülbelül 20 perc, míg lebomlási ideje 500 év. A The Washington Post szerint csak Amerikában naponta 500 millió szívószálat használnak fel és dobnak el, ennyi szívószállal 2,5-szer körbe lehetne tekerni a Földet. Mi is számolgattunk egy kicsit. Magyarországon 2016-ban 52 000 vendéglátóhely volt, ha átlagosan havi 800 db szívószállal számolunk/ vendéglátóhely, az 499 200 000 db évente. Tehát a magyarországi vendéglátóhelyek évente termelnek 2,5 Föld kerületnyi szívószál hulladékot. Ebbe nem számoltunk a háztartásokban és a fesztiválokon használt darabokat…

De vajon hova kerül ez a rövid életű luxuscikk? Jó esetben hulladéklerakókba, néha a szelektív kukán keresztül újrahasznosítják, és sajnos nagyon gyakran tengerekben, óceánokban, tavakban végzi, ahol súlyos károkat okoz a vízi élővilágban. Az általában polipropilénből előállított szuperkönnyű szálat a legkisebb szellő is könnyen felkapja és mivel lebeg a vízen a csatornákon, folyókon keresztül jut el a tengerekbe, ahol egy meglehetősen sokkoló videó szerint akár egy teknősbéka orrában is landolhat. Előszeretettel fogyasztják el halak és tengeri madarak is. Megéri ez nekünk? Van akkora élvezeti faktora egy ilyen “szívásnak”, hogy beáldozzuk érte az óceáni/tengeri állatvilágot és ezzel kirúgjuk a lábát egy olyan ökoszisztémának, aminek a csúcsán mi vagyunk?

Szívesen álltam a kampány mellé, mert szerintem is teljesen felesleges szívószállal inni mindent! Meggyőződésem, hogy az apró tettekkel lehet változást elérni, és így lehet hatni a körülöttünk lévőkre is: lépésenként. Én egyébként mindenhol próbálom csökkenteni a hulladékomat, utazás közben is figyelek rá például, hogy legyen nálam mindig kulacs.“ - mondta Harcsa Veronika.

Idén nyáron különös összefogás tanúi lehetünk. A londoni Soho kerületből eddig 72 étterem vállalta, hogy csak kizárólag a vendég kérésére ad szívószálat. A kaliforniai Berkeley városában rendeletileg tiltották be az eldobható szívószálat, közben aláírás gyűjtés folyik a sydney-i strandokon használt szívószálak betiltása érdekében. Tengerpartunk ugyan nincs, de Balaton, Duna és Tisza partunk igen, és itt ugyanolyan károkat okoz az élővilágban a vízbe kerülő szívószál. Vannak esetek, amikor megalapozott a használata, például amikor valaki nem tud felülni, mert beteg vagy a fogzománcait kívánja megvédeni, esetleg különleges koktélok esetében, ahol egyszerre kell inni a két réteget, de a legtöbb esetben (pl. egyszer használatos poharak esetében) ez egy értelmetlen divat vagy egy túlzásba vitt higiéniai intézkedés.

A Felelős Gasztrohős által minősített Fenntartható Vendéglátóhelyek nagy része is vállalta a Soho-beli kihívást. Az alábbi helyeken augusztusban csak akkor kapunk szívószálat, ha ezt külön kérjük: Larus Étterem, Doblo Wine & Bar, Fruccola Arany János utca, Fruccola Kristóf tér Törökméz, Hatpöttyös Étterem, Reggeli, Mártogatós, Pántlika, Funky Pho, Czakó kert, Pohárszék Bor & Kávé, Szimpla Háztáji.

A civil szervezet kéri a lakosságot, hogy idén nyáron mérsékeljék a szívószál használatot és barátaik, ismerőseik figyelmét is hívják fel a szívószál használat kedvezőtlen környezeti hatásaira. A szervezet a legaktívabb résztvevőket értékes nyereményekkel díjazza. Azok között, akik augusztusban posztolnak a saját facebook vagy instagram oldalukra fényképet a szívószál nélküli italukról, és melléírják a  #szívószálmentes hashtaget, egy 10.000 Ft értékű két személyes vacsorát és egy 6 darabos újrahasználható fém szívószál csomagot sorsolnak ki.

További információ:

VIGHNÉ BOÓC JUDIT

fenntartható vendéglátóhely szakértő

+36 30 530 8982

www.gasztrohos.hu

gasztrohos.blog.hu

facebook.com/FelelosGasztrohos

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr6112697257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása