Gigászok harca a szélért
2015. február 07. írta: ECOLIFE

Gigászok harca a szélért

A Bloomberg New Energy Finance (BNEF) legújabb elemzése szerint az Amerikai Egyesült Államokban tavaly hatszorosára nőtt a szélerőművek száma, Kína pedig továbbra is a legnagyobb szélenergia kapacitással rendelkezik a világon. A kutatás továbbá azt is megjegyezte, hogy 2014-ben összesen 310 milliárd dollárt fektettek a világon a „tiszta” energia beruházásokba. 

wind-turbine.jpg

Az USA szárazföldi szélenergia kapacitása 4,7 gigawattal (GW) nőtt tavaly, ami jóval nagyobb az egy évvel korábbi 764 megawattos növekedéshez képest.  A felfutó megújuló energiatermeléshez nagyban hozzájárul az a törvényi szabályozás, amely a háztartási, illetve a kereskedelmi méretű erőművek telepítése esetén a beruházók számára 30%-os adójóváírást tesz lehetővé a beruházás összegéből.  A New York Times elemző cikke szerint ebből adódóan egyre több áramszolgáltató ír alá szerződéseket alvállalkozókkal arra vonatkozóan, hogy megújuló forrásokból szerezzék be a szükséges energiát. A szélenergia jelenleg Amerikai teljes energiaszükségletnek több mint 5 %-át adja. Érdekesség, hogy tavaly márciusban Texas-ban a szélturbinákból nyert villamosenergia elérte az állami szükségletek 29 %-át, ami rekordnak számít az olajban gazdag államban. Kína szélenergia kapacitása ezzel szemben közel 40%-al nőtt 2013-hoz képest, ami 20,7 gigawatt pluszt jelent, az ország teljes kapacitása így már 96 Gigawatt. Ennek tükrében elmondható, hogy az ázsiai nagyhatalom rendelkezik a legnagyobb szélenergia-piaccal. A szén és a vízenergia mellett egyébként a szél a harmadik legnagyobb megújuló energiaforrás Kínában. Az első öt legnagyobb szélenergia kapacitással rendelkező országok között szerepel még India, Brazília, Németország.

Szöveg: Szurok Dávid

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr377146235

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhes ló 2015.02.07. 12:23:07

A "gigászok" harca nem a szélről szól itt sem, ahogy Európában sem, mivel a saját zöldáram termelésük ütemeztethetetlenségéből adódó gondjaikat MOST szétterítik a hálózatra és agyonverik vele az ütemezett (ütemezhető) kapacitásokat.

Ennek a vége pedig sok sok áramszünet lesz, mert senki nem lesz olyan hülye, hogy alaperőműveket azért építsen/üzemeltessen változó terheléssel, mert a holmi gigászok, Európában pedig az élen a dánok, németek és az őket követő méregzőld barmok bezöldültek és fogalmuk nincs miként illesszék a zöldtermelést a napi/heti/havi/éves fogyasztásra.
Jelenleg a saját hálózatukat terhelik túl, exportálva a "környezetszennyezést az atomerőműveknek, szénerőműveknek (Európában persze más, kevésbé "zöld" országokba), vagy gázturbinás trigenerációs rendszereket akasztanak a túlterhelt rendszerre, majd le, ha kisüt a nap vagy megindul végre a szél.

Elképesztő - nem a zöldekre terhelt - költségekkel életben tartva a hálózatukat.

A(z áram) piaci verseny akkor (lenne) fair, ha minden termelőre ugyan azok a szabályok vonatkoznak: a készenlétre, a felfutásra, a névleges teljesítményre és csúcsterhelésre is.
A zöldek ezeket leszarják.
Csak mert.
A poster pedig önfeledten tapsikol. immár ebben a postban is a hálózatbiztonság és az ellátásbiztonság alkonyának.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.08. 12:01:41

@Éhes ló:

Én azért némi előnyt adnék a környezetszennyezés elmaradásáért cserében, de ez az előny kimerülne abban, hogy elfogadjuk az ütemezhetetlenséget. Egyéb támogatásra szerintem nincs szükség.

Avagy maradjon meg egy ésszerű mértékű támogatás, de akkor a szél- és naperőművek telepítői egyúttal telepítsenek megfelelő szivattyús tározókat is, és akkor máris megszűnik az ütemezhetetlenség problémája. Na persze így már nem érné meg az üzlet. :)

mzperx0007 2015.02.08. 16:06:24

Kicsit jobban utána kéne nézni az új fejleményeknek az energiatárolás frontján, nem régi klíséket kéne újra meg újra elsütni.

Nem csak szivattyús energitárolás létezik pl:
.
issuu.com/exergia/docs/naturalhy_brochure?e=1774604/5468248

Már teszt üzemben:
www.dena.de/en/projects/renewables/power-to-gas-strategy-platform.html

Gera 2015.02.08. 16:30:19

"az Amerikai Egyesült Államokban tavaly hatszorosára nőtt a szélerőművek száma"

Szerencsére a szövegből kiderül, hogy nem ez történt, hanem tavaly 6x annyit helyeztek üzembe, mint egy évvel korábban.

"tavaly márciusban Texas-ban a szélturbinákból nyert villamosenergia elérte az állami szükségletek 29 %-át"

Nem márciusban, hanem március 26-án 20:48-kor. Ez jobban kifejezi, hogy mi is történt. Éves átlagban 10% körül van.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.08. 16:53:45

@mzperx0007:

Kicsit jobban el kéne gondolkozni azon, amiket olvasol, nem kritika nélkül beszopni őket.

"Hydrogen and methane from renewable electricity can be used equally in mobility, industrial, heat supply and electricity generation applications."

Elektromosságot a termelt hidrogénből hülyeség előállítani, mert iszonyú rossz a hatásfok. Már a hidrogén előállításakor is, aztán ami marad, abból 35-40% hatásfokkal csinálnak újra elektromosságot. Ha a hidrogéntermelés hatásfokát 100%-nak veszem (messze nem annyi), akkor is harmadolódik a napelemek amúgy sem magas hatásfoka. Ha meg hőtermelésre használják fel, akkor nem alkalmas az termelési ingadozások simítására.

"Már teszt üzemben:"

Hol is van a hivatkozott írásban szó tesztüzemről?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.08. 16:55:08

@Gera:

"Nem márciusban, hanem március 26-án 20:48-kor. Ez jobban kifejezi, hogy mi is történt. Éves átlagban 10% körül van."

Ez ugyanaz, mint amikor pár hónapja diadalmasan bejelentették, hogy Németországban a napelemek (vagy szélerőművek?) az ország energiaigényének valami hatalmas hányadát fedezték. Igen, pár percig... :D

McKinney 2015.02.08. 16:55:34

szerintetek létezik rentábilis energiatárolási módszer, egy családi ház méretű, szigetüzemű fotovoltaikus elektromos energiatermelő rendszer éves szezonalitásának áthidalására?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.08. 17:02:26

@McKinney:

Jelenleg nem létezik. Még úgy is csak 10-15 év alatt térül meg a beruházás, ha a hálózatba táplálsz vissza nullszaldóval, vagyis ingyenesen használod a villamos hálózatot "akkumulátorként".

És akkor most tettek szép termékadót a napelemekre, meg tették közelezővé a jó drága tűzvédelmi kapcsolót, ami tovább rontja a megtérülést.

Évek óta olvasni a hírekben forradalmian új, a Li-ionnál sokkal több ciklust elbíró akkumulátorokról, de ezek valahogy sehogy nem jelennek meg a piacon. És ha megjelennek, akkor iszonyú drágák lesznek , hiszen be kell hozni a fejlesztési költségeket. Szóval szerintem min. 10 éves távlatban nem lesz rentábilis megoldás még akkor sem, ha holnap megjelenik egy ilyen akkumulátor.

Gera 2015.02.08. 17:03:28

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Persze, ugyanaz, azóta is emlegeti a sok hülye, hogy a németek már az áram felét napelemekkel állítják elő. Amíg el nem jutnak annak felfogásáig, hogy egy ilyen rekord inkább a problémákra világít rá és nem óriási siker, addig nem is érdemes tárgyalni ezekről a dolgokról. Meg addig, hogy ne névleges teljesítményen hasonlítsák össze az erőművek árát, hanem a kapacitástényezőkkel súlyozva, mert anélkül enyhén félrevezető.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.08. 17:13:28

@Gera:

"ne névleges teljesítményen hasonlítsák össze az erőművek árát, hanem a kapacitástényezőkkel súlyozva"

Na igen, milyen szívmelengető olvasni a sok-sok "beépített" megawattról, mikor ezek megtermelt energiában a töredékét hozzák azonos "beépített" teljesítményű hagyományos erőműnek. :D

Éhes ló 2015.02.08. 18:27:02

@McKinney: igen.
A szaldós mérés, mert amikor pluszban vagy felveszi, amikor meg elégtelen a teljesítményed, visszaadja,
A rendszer kapacitása a háztartásodhoz képest végtelen.
Ezt használd, ez a legolcsóbb, a nagyok is ezt csinálják, mint azt le is írtam.
http://www.mekh.hu/gcpdocs/49/HMKE_Tájékoztatás.pdf

Éhes ló 2015.02.08. 18:40:51

@Kovacs Nocraft Jozsefne: a "zöldenergia" is környezetet szennyez, csak másképp és talán nem olyan mértékben, mint egy öreg ligniterőmű.
A hagyományos erőművek versenyképességét azzal tudták lerombolni, hogy teleaggatták őket olyan "társadalmi" költségekkel, melyeket a "környezethasználatért" kell fizessenek és rájuk terheltek olyan funkciókat, szabályzókat a kibocsátásokkal, fosszilis kitermeléssel, rendszerbiztonsággal kapcsolatban, amelyekre nem voltak megtervezve és amiket nem is lehet teljes egészében rájuk terhelni, főleg nem olyan államok energiájával piaci versenyben, ahol bármilyen előírást leszarnak nagy ívben.
A hazai bányászat és a hagyományos (barna)szénerőműveink ebbe pusztultak bele és így lett munkanélküli párszázezer ember.
Eközben a világon a kibocsátás tovább nőtt.
A saját energiapiacunk rombolása butaság volt. Ilyen eszement költségeket nem aggatnak, vagy nem olyan mértékben aggatnak a "zöld" iparágakra, nem is szólva azokról az államokról (eun belül és kívül is) melyek tesznek bármilyen szabályozásra.
Ennek semmi köze sem a műszaki sem a környezetvédelmi megfontolásokhoz, ez sajnos mocskos politika a maga aljas világával, lobbijaival és hihetetlenül nagy pénzeivel, amin bárkit megvesznek kilóra, mint azt a privatizációjuk után láthattuk, tapasztalhattuk.
A tárolásra még nincs rendszerszintű ipari megoldás, a WC lefolyóként üzemeltetett vízerőműveken túl, ott sem energiát tárolnak, hanem vizet és a hatásfoka szánalmasan alacsony.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.08. 18:48:05

A végbél szél kiaknázását mikor kezdik már meg? Gondoljunk csak bele, mennyi fing vész kárba napi szinten.. Szörnyű pazarlás ! :))))

Éhes ló 2015.02.08. 19:00:54

@mzperx0007: Rendszerszintű tárolás/tartalékkapacitás nem létezik jelenleg a zöldenergia kapacitások mellé a saját hálózati teljesítményillesztési zavarok határátlépő kapacitásokra terhelésén, a vízerőművek terhelésszabályozásán, a gázturbinás trigenerációs erőművek gyorsindításán és a klasszikus erőművek gazdaságosságát és nyereségességét, éllettartamát erősen pusztító terhelésszabályozásán túl.

Az általad idecitált megoldások a kísérleteket követően, szerencsés esetben - nem rendszerszintű teljesítményekkel, hanem lokális megoldásokként - telepíthetők lesznek 4-5 év elteltével.
Vannak magyar megoldások is: www.napi.hu/print/591123.html
A gazdaságosságuk még erősen kérdéses, mert élettartamadataik nincsenek, nem, hogy iparszerűen működő bevált, kipróbált berendezések.
Kicsit jobban utána kéne nézni a rendszerszabályozásnak, nem régi méregzöld klíséket kéne újra meg újra elsütni nemlétező "megoldásokat" emlegetve.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.08. 19:28:10

@Éhes ló:

"a hatásfoka szánalmasan alacsony."

A Wikipedia által citált források szerint 70-80%, ami persze rosszabb az akkumulátorosnál, viszont egy szivattyús tározó naponta annyiszor válthat üzemmódot, ahány ciklust egy akkumulátor a teljes élettartama alatt elbír. Persze baromi drága, és ezáltal lényegében abszolút gazdaságtalanná teszi a "zöld" megoldásokat. Na meg pl. az USA sivatagos területein telepített naperőművek termelését el is kell vezetni a tározóig, ami felveti a hálózat terhelhetőségének kérdését.

en.wikipedia.org/wiki/Pumped-storage_hydroelectricity

"A szaldós mérés, mert amikor pluszban vagy felveszi, amikor meg elégtelen a teljesítményed, visszaadja, "

McKinney szigetüzemű megoldásra kérdezett rá, olyan tudtommal még nincs rentábilisan.

A többiben teljesen egyetértek veled.
süti beállítások módosítása