Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2015
2015. november 14. írta: Geréb Orsi

Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2015

Az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) legégetőbb pontja kimondja: az érzékelhető éghajlati instabilitás ma már csak azonnali cselekvéssel állítható meg. Ez a cselekvés kétségkívül a világ szén-dioxid kibocsátásának 2020 előtti drasztikus csökkentése.

A párizsi klímakonferencia világeseményéhez kapcsolódva, a Magyar Fenntarthatósági Csúcs idén 6. alkalommal, november 18-án várja résztvevőit egész napos, budapesti konferenciájára.

1200x628_fcsfacehirdb_ok.jpg

A találkozó életrehívója és szervezője, a Piac & Profit olyan hangsúlyos témákat ígér, mint a konferencia fókuszát adó új globális fenntartható program, a migráció és a klímaváltozás összefüggései, a rohamos népesedés melletti esélyegyenlőség, a megújuló energiaforrások, valamint az élelmezésbiztonság és az egészséges ivóvízhez jutás kérdéskörei.

A felelősen gondokodó és cselekvő emberek társadalmi párbeszéde ez, ahol a fenti kérdések megválaszolásával egyidőben megvitatják Magyarország szerepét és feladatát az ENSZ által szeptemberben elfogadott Fenntartható Fejlődési Célok megvalósulásában.

A november 30. és december 11. között zajló párizsi ENSZ-klímacsúcson felszólaló kutatók szerint az eddig mintegy 140 ország által vállalt CO2-csökkentés növeli ugyan a kitűzött célszámot, de még nem lassítja elfogadható mértékben a globális felmelegedést.

És ez már rég nem a tervezés időszaka, ha valamikor, valahol, akkor a párizsi konferencián van mód a konkrét cselekvésre. A nem egyéni, hanem összehangolt, országok közti közös együttműködésre és vállalásokra, lásd szén-dioxid-adó vagy emisszió-kereskedelem.

Fontos kiemelnünk újra, hogy ebben a közös megoldáskeresésben, a  november 18-i Magyar Fenntarthatósági Csúcson a civil és az üzleti szféra képviselői Magyarország valós és konkrét cselekvési vállalását is megvitatják. Csak ekként érhető el a hazai fenntarthatósági teljesítmény, és így a nemzetközi listákon való szereplés érzékelhető javulása.

A rangos találkozó fővédnökei:

Láng István akadémikus, a Brundtland Bizottság tagja,
László Ervin, a Budapest Klub alapító elnöke, világhírű filozófus, író és
Juhász Árpád geológus

A konferencia teljes programja és a regisztráció itt tekinthető meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr58077968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása