Most ünneplünk, ám holnaptól cselekednünk kell!
2015. december 13. írta: Berki Lili

Most ünneplünk, ám holnaptól cselekednünk kell!

Történelmet írt a COP21

Végleges megállapodás született az ENSZ 21. Klímakonferenciáján, Párizsban. Szombaton, déli 12 óra előtt nem sokkal nyilvánosságra hozták a COP21 megállapodási szerződésének végleges szövegétmajd az esti órákban lezárult a 12 napos eseménysorozat, amelyen – úgy tűnik - a világ vezetői végre megegyeztek bolygónk jövőjének kérdéses ügyeiben.

vege1.jpg

A kép forrása: www.twitter.com/COP21

A megállapodás néhány fontos pontja:

  • A konferencia kezdeti célkitűzése volt, hogy 2°C alatt tartsák bolygónk hőmérsékletének folytonos emelkedését. Ebben sikerült megegyezniük, ám most egy sokkal alacsonyabb értékben, 1,5°C-ban maximalizálták a felmelegedés mértékét, amely még ambiciózusabb gondolkodásmódot tükröz.
  • 5 éves „leltár” – az egyik pontban kikötötték, nyomon kell követni, hogy a megállapodott felek miként tudják kezelni és véghezvinni a klímaváltozással kapcsolatos terveket és megállapodásokat.
  • „Veszteség és kártérítés” – az egyik legégetőbb problémára is benyújtottak egy tervezetet, miszerint a gazdagabb, fejlett országoknak anyagilag támogatniuk kell a fejlődő országokat ahhoz, hogy megújuló energiaforrásokat használhassanak, és ennek segítségével visszaszorítsák a szennyezés mértékét.

A szerződés egy kérelmet is megfogalmaz a résztvevő országok felé, miszerint mérlegeljék és vizsgálják meg a terv rájuk vonatkozó részeit 2018-ban, mielőtt azok 2020-ban hatályba lépnének.

vege2.jpg

A kép forrása: www.twitter.com/COP21

"Ez a megállapodás olyan nagy ügyeket fog szolgálni, mint az élelmezésbiztonság, a szegénység elleni közdelem, az alapjogok és végül a béke" - mondta Laurent Fabius francia külügyminiszter, a klímacsúcs elnöke, a majdnem két hetes konzultáció befejeztével.

A résztvevő országok 2016 és 2017 áprilisa között írhatják alá a megállapodást. A párizsi tervezet érvényességéhez szükséges, hogy a 195 közreműködő fél közül legalább 55-en hitelesítsék aláírásukkal a dokumentumot. További feltétele még, hogy az aláíró országok lefedjék a világ károsanyag-kibocsátásának 55 %-át.

A világ vezetői megállapodtak arról is, hogy 2020-ig évi 100 milliárd dollárt fordítanak éghajlatvédelmi célokra, részben ebből finanszíroznák a fejlődő országok céljainak elérését, illetve a klímaváltozás által sújtott országok kártalanítását is. 2020 után ez az összeg tovább emelkedne, amelyet a Zöld Klíma Alap (Green Climate Fund) kezelne. Magyarország 3,3 millió dollárral gyarapítja majd az alapot.

vege3.jpg

A kép forrása: www.theguardian.com

Az ENSZ 21. Klímakonferenciájának kritikusai erőteljesen bírálják a szerződés végleges szövegében foglaltak komolyságát, azonban azt mindenki egységesen elismeri, ilyen jellegű globális megállapodás még nem született a történelem során.

Köszönjük, hogy velünk együtt figyelemmel kísérték a COP21 eseménysorozat állomásait!

A Föld érdekében, mindannyiunk érdekében fontos, hogy elkezdjünk végre kicsit másképp, közös erővel gondolkodni és cselekedni.

A szerződéskötés történelmi pillanata: www.youtube.com - COP21: standing ovation pour l'adoption de l'accord de Paris sur le climat

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr408168878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhes ló 2015.12.15. 13:23:58

"A konferencia kezdeti célkitűzése volt, hogy 2°C alatt tartsák bolygónk hőmérsékletének folytonos emelkedését. Ebben sikerült megegyezniük, ám most egy sokkal alacsonyabb értékben, 1,5°C-ban maximalizálták a felmelegedés mértékét, amely még ambiciózusabb gondolkodásmódot tükröz."

A földi klíma amióta klímatörténettel bárki is foglalkozik megállapíthatóan nem állandó.
Hol melegszik, hol hül.
Fogalmunk nincs miért és nincs tudományos konszenzus sem erről a mai napig.
Elméletek léteznewk, melyek mögött mára már a felmelegedés szektahívói állnak lángpallosokkal legyilkolva bárkit, aki a hittételeiket cáfolja, vagy kételkedni mer a kinyilatkoztatásaikban.

Remélem ezek a nagyszerű vallásalapítók és elmemosodások a föld pályaadatainak és tengelyprecessziójának módosításával kezdik a probláma megoldását, majd nekilátnak a napsugárzás teljesítmény és spektrumváltozásait is módosítgaTni a nagyszerű célkitűzések megvalósítása érdekében, hogy pártucat konszenzusos és vitatott ok elhárítása mellett ezeket a nagyobbacskákat vegyük előre.

Az már csak a hab az elképesztő átütőerővel harsogott hülyeségek sorában, hogy olyanok agyalognak +/-1,5-2oC változásról, akik 72órára előre nem tudnak ennél nagyobb pontossággal hőmérsékleteket jósolni, nem 3 hétre, 3 hónapra, vagy 3 évre előre.

Jobb lenne a hitvilágból és a vagyonokért folytatott szektás agymosásból visszavenni,
A Föld és a naprendszer, a napunkkal a középpontjában oda változik, ahová akar és a ávltozások regisztrációján tól csak rossz és még rosszabb modelljeink vannak arra mi és miért is történik, nem, hogy befolyásolni, ne adj Isten trendfordulásra kényszeríteni tudnánk akár a földet, akár a napot.
A kitűzött cél egy szektás vallási csoport által sulykolt kamu, ami vagy meglesz, vagy nem, vagy több lesz, vagy kevesebb,

Azt írd meg tudor poster milyen idő lesz karácsonykor.
Ha sikerült, folytathatjuk a márciusi idójárással.
Ha tévedsz, kamuember vagy a hevrjaiddal együtt, ha ráhibázol, folytatjuk a tesztet a 2018-as karácsonnyal.

Várom a tippeket.
Köszi.
.
süti beállítások módosítása