Áttörésre vár az Egészségbiztosítás
2016. január 08. írta: Fodor Dani

Áttörésre vár az Egészségbiztosítás

Annak dacára, hogy az egészségügy szerkezetének átalakítása nélkül a korábbi óriási számok aligha teljesülhetnek a szerződésszámot tekintve, a hazai biztosítók a korábbi éveknél optimistábbak, amikor az egészségbiztosítási piac fejlődésével kapcsolatban kérdezzük őket.

[ SZERZŐ: Nagy László Nándor ]

Juhos András, az egészségbiztosítási területen Magyarországon egyharmados részarányával piacvezetőnek számító UNIQA Biztosító életbiztosításokért felelős igazgatósági tagja szerint egészségbiztosításban felülmúlják a piacot: bár ma még kis szegmensről van szó, de már a biztosító teljes díjbevételének több mint két százalékát adja ez az ágazat, és a következő évben is növekedéssel számolnak. Kozek András, az Allianz Hungária vezérigazgató-helyettese szerint a természetbeni ellátásokat nyújtó egészségbiztosítás ügyfélköre folyamatosan bővül, elsősorban a vállalati szegmensben, ahol erősödik a vállalati szerepvállalás a dolgozók egészségének megőrzésében.

screenshot_2016-01-08_at_13_43_02.pngAz idei év a tapasztalatok és visszajelzések alapján a termékek és választható szolgáltatási csomagok rugalmasabbá tételével telt a Groupama Garancia Biztosítónál, ahol Oláh Attila kockázati- és személybiztosítási főosztályvezető szerint elsősorban csoportos, illetve vállalati ügyfélkörre fókuszálnak. A társaság értékelése szerint az érdeklődők és ajánlatkérők száma folyamatosan növekszik. Számszerűsítette is a bővülést Sallai Linda, a CIG Pannónia Életbiztosító termék- és üzletfejlesztési igazgatója: a társaság 2015 első három negyedévében 135 millió forintos díjbevételt realizált egészségbiztosításon, ami 40 százalékkal haladta meg a tavalyi év adatait. Ennél is jelentősebb eredményről, az egészségbiztosítási portfólió megduplázódásáról adott hírt a Vienna Life Biztosító. Az NN Biztosító, amely idén áprilisban indította el Életút programját, idáig több mint 3500 ajánlatot fogadott be. Ahogy a biztosítónál elmondták, az egyéni biztosítás kapcsán ügyfeleik nagyra becsülik a moduláris termékben rejlő biztosítási védelmi lehetőségeket, így a terméket összesen 10 000 kiegészítő biztosítással egészítették ki.

Bár az NN példája azt mutatja, hogy egyéni kockázatokra is jó lehet a termék, ám Juhos András úgy véli, az adó- és járulékmentesség miatt elsősorban a vállalati piacon számíthatnak a biztosítók fejlődésre, melyet a javuló gazdasági környezet is támogathat. A szakember szerint már középtávon is érzékelhető fejlődés elé nézünk. Oláh Attila és Kozek András szerint hiába növekszik az egészségbiztosítás iránti piaci igény, a jelentősebb növekedés feltétele a magánbiztosítás és a társadalombiztosítás határainak pontos elválasztása, a legális egészségügyi szolgáltatás vásárlás lehetőségeinek bővítése. Ma még csak párhuzamosan, így igazából dupla díjfizetéssel lehet igénybe venni egyiket vagy másikat (egy ellátási-gyógykezelési folyamat költségeit nem lehet megosztani, hiába járna mondjuk egy része TB alapon is). A Groupama szakértője kicsit tamáskodó a cégekkel kapcsolatban is. Szerinte a fejlettebb nyugati államokhoz képest itthon a vállalatok és a humán erőforrás gazdálkodási területek még csak kisebb része tette magáévá azt a felismerést, hogy az egészségbiztosítás értékes juttatási és gondoskodási elem, és annak dacára sem kínálja, hogy költség oldalról elszámolhatósága két éve nagyon előnyös a cégek számára. (A vállalatok adómentes béren kívüli juttatásként adhatják az egészségbiztosítást alkalmazottaiknak.)

Sallai Linda a vállalati biztosítások komoly hátrányának tartja, hogy a vállalatok a terméket, ha kínálják is, a cafeteria keretében nyújtják, márpedig – ha nem kellően nagy ez a keret – a dolgozók inkább a gyorsan zsebükbe jutó, jellemzően a készpénz-helyettesítő juttatásokat részesítik előnyben. A CIG szakembere szerint ezen a téren kiutat jelenthetnek a kis cégek, ahol jellemzően a tulajdonosok alkotják a menedzsmentet is – náluk ugyanis a kedvező adószabályok jó hívószónak számíthatnak. 

screenshot_2016-01-08_at_13_42_49.png
Az egyén szintjén az NN véleménye szerint komoly áttörést hozhatna egy, a nyugdíjbiztosításokhoz hasonló adókedvezmény bevezetése, amely ösztönözné a magánszemélyek szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosításának vásárlását. Az már kedvező változás, hogy az egészségpénztári számla egyenlegéből már lehetőség van egészségbiztosítási díjat fizetni, ám ez még aligha terjedt el a köztudatban, ráadásul a szakértők szerint az így finanszírozott szerződések üzemeltetéséhez kapcsolódó szabályok egyértelműsítésére és egyszerűsítésére lenne szükség. A magán-egészségbiztosítás választásához először persze le kell vetkőzni a korábbi rossz beidegződéseket: az egészségbiztosítás nem a topmenedzserek sznobizmusa, hanem igenis majd’ minden társadalmi csoportnak a gyorsabb, hatékonyabb gyógyulást és – ami a mai Magyarországon rendkívül fontos – érdemi megelőzést lehetővé tevő megoldás. A sikerhez a Vienna Life értékelése alapján edukáció is kell: az átlagpolgár az egészségbiztosítást ma még könnyen összekeveri az egészségpénztári szolgáltatással. Azt is őszintén el kell mondani, hogy az értékesítők sem állnak épp a topon, amikor egészségbiztosítást kell eladni az ügyfélnek: ehhez a cég szakértői szerint ugyanis sokkal mélyebb (egészség)szakmai tudás szükséges, mint amit a biztosítók hálózata megszokott más – elsősorban pénzügyi – termékek kapcsán.

 

Válasz minden egészségügyi kihívásra

Az Uniqa a konkrét biztosítások mellett a megelőzésre és szűrésre is komoly hangsúlyt fektet. Lényegében minden egészségbiztosítási szerződéssel bíró ügyfél VitalClub tagságra jogosult, így számos kedvezményt vehetnek igénybe fitness-wellnes partnereiknél. Idén pedig útjára indult az UNIQA Mobil Egészségközpont, az UNIQA megbízásából épült szűrőkamion. Az Uniqa Mobil Egészségközpont korszerű diagnosztikai felszereltséget, szakorvosi jelenlétet és kényelmes környezetet nyújt komplex menedzser szűrések elvégzésére, foglalkozás-egészségügyi vizsgálatokra és laborelemzésekre. A kamion elsősorban vállalatok számára nyújt lehetőséget a valóban helyben elvégezhető szűrések lebonyolítására, de természetesen a Mobil Egészségközpont nyilvános lakossági események rendszeres vendége is, ahol az érdeklődők fittségi állapotfelmérésen és életmód tanácsadáson vehetnek részt. Az Uniqa Biztosítónál háromféle, eltérő célú egészségbiztosítási termékcsomag érhető el – ezzel Magyarország legszélesebb termékpalettáját tudják kínálni. Egy betegség esetén a jövedelem és a kiadások között szétnyíló ollóra a MedHelp kifizetései jelenthetik a megoldást. A MediQa szolgáltatást választók kulturált és minőségi, várólista-mentes diagnosztikára és járóbeteg-ellátásra szerződhetnek a biztosító partnereinél. A konstrukció csoportos változatát, a MediQaGroup biztosítást a vállalatok számára dolgozta ki az Uniqa. A Med TopDoc biztosítás révén betegség esetén hihetetlenül kedvező áron nemzetközileg elismert orvosok második orvosi szakvélemény, vagy épp külföldi kezelés keretében gyógyíthatják a pácienseket olyan súlyos esetekben, mint rák, szív- és idegsebészet vagy épp a transzplantáció. Az Uniqa egészségbiztosítási palettája hamarosan kiegészül egy olyan konstrukcióval, ami a Duna Medical Center magán-egészségügyi központ szolgáltatásaira (műtéti és járóbeteg-ellátás) nyújt magas színvonalú biztosítási megoldást. Itt két csomag lesz elérhető. Az egyik alapvetően sebészeti ellátásra szól, ám nem csak az úgynevezett „egynapos” sebészeti beavatkozásokat, hanem adott esetben a bonyolultabb esetek komplex sebészeti beavatkozásait is elvégzik a szerződött klinikán. Az ügyfél második orvosi szakvéleményt kérhet, és – bizonyos műtétek esetén – egyösszegű rehabilitációs támogatásra lesz jogosult. A másik biztosítási csomag tartalmazza az összes felsorolt elemet, valamint ezen felül járóbeteg-ellátás is kapcsolódik hozzá.

screenshot_2016-01-08_at_13_42_36.png

Gazdagodjon most decemberben 150 ezer forinttal!

A patikakártya előnye abban áll, hogy azonnali pénzügyi segítséget nyújt a család egész évben felmerülő egészségügyi kiadásaiban. Az egyszerűen, kényelmesen, árkedvezménnyel működő patikakártya céges és magánbefizetésként is kitűnő, hiszen az egészségügyi kiadások finanszírozásában igazi biztonsági hálót nyújt. Az ide befizetett pénz addig is kamatozik, amíg nem használják fel a mindennapos vagy az akár előre nem látható, magasabb összegű jövőbeni kiadásokra. A pénzügyi válság ellenére a Patika évek óta tartó növekedési trendje idén is folytatódott. Mindez azt mutatja, hogy a tagjaink egyre inkább érzik az öngondoskodás fontosságát, hogy a megtakarítások között valós alternatíva az önkéntes egészségpénztári tagság. Idén még nem használta ki a 150 ezer forintos pénztári SZJA-keretét? December az adóoptimalizálás hónapja cégként és magánemberként egyaránt. Ha magánszemélyként még nem használta ki a maximális 150 ezer forintos SZJA-kedvezményét, a december 31-ig beérkező befizetésekkel még megteheti. A maximális visszatérítéshez 750 000 forint egyéni befizetés szükséges. A Patikapénztár számára nagyon fontos, hogy minőségi szolgáltatásai révén segítse tagjait a kényelmes, okos pénzügyi döntések meghozatalában. A befizetések optimalizálásában a patikás SZJA kalkulátor 
(www.patikapenztar.hu) kihagyhatatlan segítség!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr58251944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása