Megnyílt Jamie Oliver étterme Budapesten
2016. május 20. írta: Jachimek Anett

Megnyílt Jamie Oliver étterme Budapesten

Több hónapos előkészület és számos tréning után május 20-án délben megnyílt Jamie Oliver első étterme a régióban. A Budai Várban nyitott vendéglátóhely már a hétvégén várja a vendégeket!

_jamiesitalianbudapest_budaivar_bar.jpg

A Jamie Oliver és olasz mentora Gennaro Contaldo séf együttműködésével létrejött Jamie’s Italian étterem az érthető és laza olasz ételeket kívánja népszerűsíteni. Most ehhez csatlakozott a Zsidai Gasztronómiai Csoport, így együtt nyitották meg a helyet a közös terjeszkedés első állomásaként. Eddig hatalmas sikert aratott világszerte az étteremláncolat, így nagy megtiszteltetés, hogy Magyarországra is elhozták a különleges fogásokat. A minőségi ételek és az elérhető ár párosul a barátságos hangulattal, melyet az étterem kínál. Az alapanyagokat nagy gondossággal választják ki minden fogáshoz, a természetességet, fenntarthatóságot, etikus származást és az állatokkal való méltó bánásmódot is igen szigorúan veszik. 

jamiesitalian_a_hu_sos_deszka_cured_meats.jpg

Az első perctől kezdve megvan a kémia a két csoport között, mintha a londoni nagytesómmal találkoztam volna. Ugyanazokat az értékeket valljuk és a legjobbra, a maximumra törekszünk, nem alkuszunk meg. Ez látszik minden éttermünkön, így a Jamie’s Italian-on is: az Európában elérhető legjobb alapanyagok, etikus és fenntartható forrásból, fantasztikus tudású és lelkes kollégák, és a legmenőbb design.

— nyilatkozta a csoport vezetője, az elismert gasztronómiai szakember, Zsidai Zoltán Roy.

_jamiesitalianbudapest_budaivar_1.jpg

Hihetetlenül izgatott vagyok, hogy Jamie’s Italiant nyitunk Magyarországon. Budapest egy csodálatos város egyre izgalmasabb étterem választékkal, alig várom, hogy részese legyek ennek én is. Egyszerű, érthető, jó ár-érték arányú olasz ételeket fogunk kínálni a Jamie’s-ben, a legjobb minőségű alapanyagokból. Biztos vagyok benne, hogy a budapesti étterem egy fantasztikus színfolt lesz a folyamatosan növő Jamie’s Italian családunkban.

— fogalmazott Jamie az új étterem kapcsán.

_jamiesitalianbudapest_budaivar_3.jpg

A budapesti Jamie’s Italian Olaszország és a régió legjobb alapanyagaiból dolgozik, a beszállítók és termelők felkutatása több mint 10 hónapot vett igénybe. Fontos az étterem számára, hogy szabadtartású vagy bio alapanyagokból készítsék el az ételeket, mely országunkban egyedülálló. A már jól bevált receptek alapján fantasztikus, rusztikus, autentikus gyökerű ételek kerülnek az étlapra, melyeket Jamie és Gennaro közösen álmodtak és alkottak meg számunkra. Naponta frissen készített tészták, látványkonyha és egy lélegzetelállító terasz is várja a vendégeket. 

_jamiesitalianbudapest_budaivar_6.jpg

Nagy felelősség Jamie-vel közös éttermet nyitni, hiszen nagyon magas nemzetközi sztenderdeknek kell megfelelnünk és megmutatnunk a magyar vendégeknek, milyen a laza és elérhető minőségi és friss olasz konyha. Küldetésünk újabb szintre emelkedett. Az együttműködés által Budapest még egy újabb lehetőséget kapott, hogy felkerüljön a világ gasztronómiai térképére.

— vélekedett Zsidai Zoltán Roy.

jamiesitalian_ropogo_s_tintahal_crispy_squid.jpg

www.jamiesitalian.hu

www.facebook.com/JamiesItalianBudapest

https://www.instagram.com/jamiesitalianbudapest/

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr178734694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása