A világ első 3D-nyomtatott motorkerékpárja
2016. július 02. írta: Jachimek Anett

A világ első 3D-nyomtatott motorkerékpárja

Amikor egy repülőgép-társaság valamilyen városi közlekedési eszközt tervez, az garantáltan meghökkentő lesz. Az Airbus Group legutóbbi munkája alkalmával megalkotta az első 3D-nyomtatott motorját. 

Az Airbus Group leányvállalata, az APWorks fejlesztette ki a következő közlekedési járművet. A cégcsoport elsődleges terve az volt, hogy egy olyan eszközt készítsen a jövő felhasználói számára, mely integrálja a könnyű vázat és a legújabb technológiákat.

Így esett a választás a 3D nyomtatásra. Míg a legtöbb cég még mindig azon próbálkozik és agyal, hogy milyen új járművet tudnának a piacra dobni, addig az APWorks egy régi, jól bevált kétkerekűhöz nyúlt vissza: a motorokhoz, melyeket új köntösbe öltöztettek. Ezzel a választással született meg az új köntösbe öltöztetett motorkerékpár.

A Light Rider névre keresztelt motorkerékpár (nevét viccesen a Knight Riderről kapta) súlya mindössze 35 kilogramm, melynek meghajtásáról egy 6 kilowattos villanymotor gondoskodik. Mivel elsősorban városi közlekedésre tervezték, így a maximális sebessége 80 kilométer per óra, és egy töltéssel körülbelül 60 kilométert tud megtenni. 

Pozitívuma továbbá, hogy a motor váza egy repülőgépekhez is használatos alumínium ötvözetből készült, ami gyakorlatilag olyan erős, mint a titán, és amely lehetővé teszi, hogy a teljes keret súlya mindössze 6 kilogramm legyen. Minden adott tehát egy tökéletes városi járműhöz, tehát valószínűleg nagyon kelendő lesz. Már aki meg tudja fizetni, ugyanis elég borsos árat, 50.000 eurót kérek el egy ilyen járgányért. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr778829426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása