Üzemanyag-hatékonysági diákverseny a környezetért
2016. július 05. írta: Jachimek Anett

Üzemanyag-hatékonysági diákverseny a környezetért

A Shell Eco-maratont immár 31. alkalommal rendezték meg Európában. Az egyedülálló verseny során a diákoknak az általuk vélt leghatékonyabb energiatakarékos járművet kell megtervezniük és megépíteniük. Az eseményt Ázsiában, Európában és Amerikában szokták megrendezni, mely fiatal mérnökök ezreit állítja kihívás elé.

A verseny célja, hogy a lehető legkevesebb üzemanyag felhasználásával minél messzebb jusson el a jármű. A diákoknak az ötletelésre, tervezésre, megvalósításra és tesztelésre összesen egy évük van. A győzelem a megfelelő erőforráson, az áramvonalas kialakításon, az anyagok súlyán és a vezetési stratégián múlik.

Az idei Shell Eco-marathon Europe-on több mint 200 diákcsapat mérkőzött meg egymással, összesen 29 országból jöttek a nevezők. A verseny történetében az eseményt először rendezték meg Londonban június 30. és július 3. között. Az a csapat győz, aki a legnagyobb távolságot képes megtenni egy liter üzemanyagnak vagy egy kWh-nak megfelelő energiával.

Az eddig valaha volt legnagyobb távolság 3771 kilométer volt, melyet összesen egy liter üzemanyaggal tettek meg! Ez nagyjából akkora távolság, mintha Londonból vezetnénk el egészen Helsinkiig mindössze egy kis kannányi üzemanyaggal. Ezért jó ez a verseny, mert kiaknázza a technológiákban rejlő lehetőségeket.

Idén hat magyar diákcsapat vállalkozott a kihívásra. A győri Széchenyi István Egyetem diákjai kilencedik alkalommal indultak a versenyen, elektromos járművükkel városi koncepció kategóriában versenyeztek. A SZEnergy csapatnak sikerült a harmadik helyezést megszereznie.

„Az idei új helyszín és a londoni pálya is nagy kihívás volt, hiszen az autónk nagyon érzékenyen reagál a legkisebb úthibákra is, és itt Londonban ezekből volt bőven a versenypályán. Nagyon örülünk, hogy mindezen kihívások ellenére sikerült dobogós helyezést elérnünk, főleg egy ilyen nagy és népszerű kategóriában”

– összegezte a győriek eredményét Zámbó Zoltán pilóta.

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr838869246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása