Az első környezetbarát és energiatakarékos mosógép
2016. július 13. írta: Jachimek Anett

Az első környezetbarát és energiatakarékos mosógép

Remya Jose mindössze tizennégy éves volt, amikor megalkotta első találmányát, a pedál-hajtású mosógépet, mely újrahasznosított kerékpáralkatrészekből készült. Jose ma már a húszas éveiben jár és hivatásos feltalálóként dolgozik.

Jose Indiában él szüleivel és testvéreivel Kizhattoor Panchayat városában, ahol igen nagy a nélkülözés. A találmánya a fejlődő országok és szegényebb családok számára azért is fontos, mert áram nélkül üzemel a masina. A feltalálás óta több ilyen termék született, de innen indul ki az összes gyártó.

Honnan jött az ötlet? A kislány anyukája egyszer nagyon megbetegedett, és a fiatal lányra maradt a házimunka. Ahelyett, hogy a sok koszos ruhát kézzel mosta volna ki (ami nagyon időigényes lett volna), feltalálta a lehető legjobb megoldást, a lábbal hajtható mosógépet. Így rengeteg időt és energiát takarított meg.

Először is elkezdte tanulmányozni az elektromos mosógépek működési elvét, és igyekezett a lehető leghatásosabbra megalkotni a "humán mosógépet" is. Édesapja segítségével szerezte be a géphez szükséges kellékeket, majd egy közeli autóműhelybe vitték a részeket, ahol az ott dolgozók összeszerelték a mosógépet.

A gép egy alumínium kabinból áll, melynek a belsejében egy dróthenger található, ebben vannak a ruhák. A henger csatlakozik egy kerékpár lánchoz és a pedálrendszerhez. Először a hengerbe helyezzük a kimosandó ruhákat, majd meleg vizet és mosogatószert adunk hozzá és hagyjuk ázni tíz percig. Ezután felpattanunk a biciklire és csak tekerünk, tekerünk és tekerünk, amíg tiszta nem lesz a szennyes. A kabinon található kis csap segítségével tudjuk a felesleges vizet leengedni. Ezt követően még egy kevés vízzel feltöltjük a tartályt, és egy párszor még átforgatjuk a ruhákat, hogy teljesen tiszták legyenek.

A találmány egyszerű, energiahatékony és víztakarékos. Jose szerkezete nem tűnt el észrevétlenül, sőt. A korábbi indiai elnök, Abdul Kalam neki ítélte oda az egyik legrangosabb nemzeti díjat, mely nagy megtiszteltetés volt a kislány számára. 18 évesen szabadalmaztatta a technológiáját, és most, több mint 20 évesen pedig feltalálóként dolgozik a Nemzeti Alapítványnál Indiában: új találmányaival segíti a vidéki közösségeket és a szegényebb sorsúakat.

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr858886018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása