Csodálatos kilátópont és turistaház a Hármashatár-hegyen
2016. július 18. írta: Jachimek Anett

Csodálatos kilátópont és turistaház a Hármashatár-hegyen

Természetjárók figyelem! Átadták a Guckler Károly-kilátópontot, valamint a Hármashatár-hegyi turistaházat, így a Budai-hegységben most már még több lehetőség várja a túrázni vágyókat.

A XXI. századi erdész jellemzője, hogy fenntartható erdőgazdálkodást folytat, és jelentős részt vállal a természetvédelemben. A Hármashatár-hegyi turistaház és a Guckler Károly-kilátópont kialakításával a társaság egyik legfontosabb fejlesztése valósult meg. A terület rendbe tételét 2012-ben kezdték meg, majd egy korszerű ökoturisztikai, zöldbázis turistaközpontot hoztak létre.

dmoha20160714007.jpg

A Pilisi Parkerdő Zrt. 2010 óta a 22 állami erdészetben több mint 15 milliárd forint közjóléti fejlesztés valósult meg. Egyebek közt 40 új kilátót, 16 szálláshelyet, 9 erdei iskolát, száznál is több erdei kiránduló- és pihenőhelyet alakítottak ki, illetve felújítottak 12 kilátót, 50 szálláshelyet, 20 erdei iskolát és 60 kiránduló- és pihenőhelyet.

dmoha20160714015.jpg
A Pilisi Parkerdő Zrt. tavaly a fővárosban és környékén csaknem 65 ezer hektár erdőterületen mintegy 20 millió látogatót regisztrált, és 750 kilométer karbantartott turistaút-hálózatot kezel - mutatott rá a miniszter. A parkerdő fejlesztései a megfelelő turisztikai infrastruktúra és a magas szintű szolgáltatások kialakítását szolgálták, a Hármashatár-hegyen 120 millió forint beruházásból hozták létre a turistaházat, és benne a 38 férőhelyes szálláshelyet.

dmoha20160714001.jpg

Képek és forrás: MTI

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr308899504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása