Bőr, ami ananászból van
2016. július 21. írta: Jachimek Anett

Bőr, ami ananászból van

A bőr viselése nem csak az állatok védelme miatt okoz problémát sok embernek, de a feldolgozás folyamata is súlyosan károsítja a környezetet. Épp ideje volt már egy zöld alternatívának.

Az eredeti bőr is csak addig természetes anyag, amíg le nem nyúzzák az állatról. Ezután különféle eljárások sorozatának vetik alá, amíg megfelelő táskaalapanyag válik belőle. Ha nem szárítanák, cserzenék és pácolnák hosszú időn keresztül, akkor egyszerűen szétrohadna. A cserzéshez manapság főként krómot használnak, ennek vegyületei veszélyes hulladéknak számítanak.

Természetesen az állatvédők és az állatok jogaiért küzdő PETA nevű szervezet is kiáll amellett, hogy le kellene mondani a természetes bőr divatipari felhasználásáról. (Nemrég a szervezet a szuperzöld túramárka, a Patagonia egyik beszállítójánál talált állatkínzást, meg is szakította vele a kapcsolatot a cég.) Ugyanakkor persze nem kérdés, hogy a PVC alapú műbőr sem a legzöldebb termék a világon.

Érett már, hogy erre is legyen környezetbarát alternatíva. Az Ananas Anam nevű cég az ananászhulladékban látta meg a lehetőséget. Ebből évente becslések szerint mintegy 40.000 tonna keletkezik világszerte, amit többnyire elégetnek. A cég felfedezte, hogy a növény erős rostjaiból olyan szövetanyag készíthető, mely  nagyon emlékeztet a friss bőrre, így annak zöld alternatívájaként használható.

A Pinatex névre hallgató, új anyag az ananász levelek rostos szálaiból, vagyis a feldolgozott ananász eddig hulladéknak minősülő melléktermékeiből készül. Az anyaghoz való hozzájutástól a gyümölcsnek nem esik bántódása. Előállításához nincs szükség sem extra földre, sem vízre, viszont új kiegészítő jövedelemforrást biztosíthat a mezőgazdaság számára.

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr328905824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása