2016. augusztus 8.: a túlfogyasztás világnapja
2016. augusztus 08. írta: Jachimek Anett

2016. augusztus 8.: a túlfogyasztás világnapja

A mai nap a túlfogyasztás világnapja. Holnaptól egészen év végéig már a Föld tartalékait éljük fel. A mai nappal arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy védjük bolygónkat, mert az emberi tevékenység túlzottan kimeríti, amivel már nem tud lépést tartani.

Az ezredforduló óta, mintegy három hónapot rövidült az idő, ami alatt az emberiség feléli a Föld egy évre szánt, megújulni képes erőforrásait. A rendszer fenntarthatatlansága abból fakad, hogy így a következő évben már az ideinél is kevesebb "felélnivalónk" lesz. Az emberiség jelenlegi életmódjának fenntartásához 1,6 bolygóra lenne szükségünk.

A Global Footprint Network adatai szerint a mai napra, augusztus 8-ra az emberiség a Föld egész évre elegendő erőforrását elhasználta. Sokkal több szén-dioxidot bocsátunk a légkörbe, mint amennyit az óceánok és erdők képesek felszívni, nagyobb léptékben halászunk és gyorsabban irtjuk ki az erdőségeket, mint ahogyan azok újratermelődhetnének, újranőhetnének.

Miközben a gazdaság, a népesség és a fogyasztás egyre nőtt az elmúlt évtizedekben, a Föld ugyanakkora maradt. Az 1970-es évek óta a túlfogyasztás valósággá vált, feléljük természeti tőkénket ahelyett, hogy a kamatokat használnánk. A túlhasználat csak egy ideig lehetséges, a természeti rendszerek egy idő után károsodnak, majd összeomlanak, ahogy már most is tapasztaljuk sok helyen a vízhiányt, a sivatagosodást, a talajeróziót, a fajok sorozatos kihalását és az éghajlatváltozást.

Akadnak olyan országok, amelyek igényei messze meghaladják természeti erőforrásaikat, így import segítségével elégítik ki igényeiket. Japánnak több mint hétszeresen, Katarnak hatszorosan, Svájcnak pedig több mint négyszeresen haladja meg fogyasztása a saját területén fellelhető erőforrásokat.

És most lássuk, mi a helyzet nálunk. Egy átlagos magyar ökológiai lábnyoma 2,8 globális hektár, amely jócskán túllépi a rendelkezésre álló biokapacitást (1,72 gha). Ökológiai lábnyomunknak nagyságrendileg 60%-át teszi ki a karbon lábnyom, a károsanyag-kibocsátások. A magyar lakosság ráadásul az uniós átlagnál 10%-kal több energiát fogyaszt négyzetméterenként.

Olyan feltörekvő szektorokat kellene fellendíteni, mint a megújuló energiák területe. Az egyetlen erőforrás, amiből még mindig többre lenne szükségünk, az a döntéshozói elszántság

– állapította meg Mathis Wackernagel, a Global Footprint Network társalapítója és igazgatója.

Szerencsére néhány ország vállalta a kihívást. Costa Rica például az ország elektromosságának 97%-át megújuló erőforrásokból nyerte 2016 első három hónapjában. Portugália a villamos áram igényét több napon át száz százalékban megújulókból fedezte. A kínai kormány pedig 50 százalékkal csökkentené a lakosok húsfogyasztását, ami számításaik szerint 1 milliárd tonnával csökkentené a kínai állattenyésztési iparág szén-dioxid kibocsátását 2030-ra.

forrás: piac&profit

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr89910686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása