5 éves a Felelős Gasztrohős!
2017. február 07. írta: Ecolife

5 éves a Felelős Gasztrohős!

"Terveink közt szerepel, hogy további öt év múlva már ezer Fenntartható Vendéglátóhely legyen Magyarországon!" – mondta bizakodóan Varga Judit, a Felelős Gasztrohős ötödik születésnapjának alkalmából tartott sajtótájékoztatóján a Prezi Bisztróban.

Immáron tehát öt éve ehetünk Fenntartható Vendéglátóhelyeken a Felelős Gasztrohős tevékenységének köszönhetően. A kampányt a felelős étkezés elterjesztése és fenntartható éttermek minősítése, segítése érdekében hozták létre. A kezdetek kezdetén még csak négy "felelős gasztrohős" volt, ők pedig: Varga Judit, aki itthon turizmus-vendéglátást, külföldön pedig városfejlesztési tanulmányokat folytatott, Molnár Bálint, aki kommunikációs szakemberként, dr. Horvátth Sarolta, aki jogászként, és Szücs-Winkler Róbert, aki környezetmérnökként és egyben informatikusként járult hozzá a kezdeményezéshez. Ők négyen tehát az alapító tagok.

fb_img_1486468642806.jpg

Céljuk, hogy a lakossági fenntartható étkezéssel kapcsolatos szemléletformálás mellett a vendéglátást is környezetbaráttá tegyék, így már 2012 óta foglalkoznak vendéglátóhelyek „zöldítésével”. Az éttermek minősítése során hat fő szempontot vesznek figyelembe: kínálat és beszerzés, hulladékkezelés, higiénia, energiahatékonyság, víztakarékosság, társadalmi felelősségvállalás. Országszerte fellelhetőek a Fenntartható Vendéglátóhelyek, melyek főként Budapestre koncentrálódnak, ugyanakkor a fővároson kívül is gyarapodni látszik számuk, mivel vidéken is egyre több vendéglátóhely fogékony a változtatásra.

4ukskzzq.jpg

(Logó: Kőfaragó Anna)

Magyarországon ők az elsők és egyedüliek, akik ilyen kihívásba vágtak bele, s mint láthatjuk az elmúlt évek teljesítményéből, mindez eredményes volt:

Azt látjuk, hogy már a fine dining helyek is érdeklődnek minősítésünk iránt, és érezzük, hogy tényleg nagy jelentősége van annak, amit csinálunk

– hangsúlyozta Varga Judit, aki fél évtizeddel ezelőtt még nem is gondolta volna, hogy ekkora branddé növi ki magát tevékenységük.

jjjj.jpg

Az első évben még csak 8 étteremmel büszkélkedhettek, ám azóta évről évre növekszik ez a szám, mára már egész pontosan 36-ra. A legújabb befutók a Bábel, a Kiosk és a Prezi Bisztró, ez utóbbi szolgált helyszínéül a közös ünneplésnek is, amelyet az egyébként munkahelyi étkeztetésre berendezett Bisztró vezetője, Sárdi Dániel be is mutatott pár mondatban.

Azonban még sokan vannak, akik elkötelezetten részt vesznek a zöld étterem-küldetésben, Judit méltán is nevezte a szerteágazó közösséget "Felelős Gasztrohős Klub"-nak. A szervezet mára olyan partnerhálózatot épített ki, amelyen keresztül a Fenntartható Vendéglátóhelyek kedvezményesen juthatnak a HoReCa (szállodák, éttermek, kávézók) szektorban használt termékekhez, így csökkentve a környezetbarát intézkedések bevezetésével járó esetleges extra kiadásokat. Ezek konkrét környezeti megtérülést is hoznak: a jelenleg műanyag helyett lebomló csomagolóanyagokat használó vendéglátóhelyek például eddig már évente 6,9 tonna széndioxid-kibocsátást előztek meg, mely 53 Budapest–London repülőút gépeinek károsanyag-kibocsátásával egyenlő.

Judit további megdöbbentő statisztikákkal szembesített minket a Felelős Gasztrohős eddigi eredményeit illetően. Ki gondolná, hogy másfél Gellért-hegynyi esőerdőt véd meg vendéglátóhelyes partnerhálózatuk azáltal, hogy egyáltalán nem használnak pálmaolajat? Azt hiszem ezek után mindenki egyetérthet azzal az állítással, hogy a fenntarthatóságnak van szerepe a vendéglátásban is.

Legfőbb kampányaik a Gasztro Randi és a "Fogj kezet a termelővel!", előbbi a vendéglátósok és hazai termelők egymásra találását segíti, míg az utóbbi a vásárlókat hozza közelebb a gazdákhoz, arra buzdítva őket, hogy közvetlenül tőlük vásároljanak.

A Gasztrohős-alakulatot jelenleg három állandó tag alkotja, akiknek munkáját rengeteg, kb. 70 önkéntes segíti lelkesen a jó ügyért. Láthatjuk tehát, hogy egyre többen vallják: dönts felelősen, egyél jót!

5881dca4aa8b3_800.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr5112190622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása