Megérkezett a leghatékonyabb napelem
2016. szeptember 14. írta: Jachimek Anett

Megérkezett a leghatékonyabb napelem

A német Insolight fejlesztői 34 százalékos hatékonyságot értek el, ami duplája a jelenleg kapható panelek teljesítményének. A technológiát az űrkutatásból vették át.

A napelemek népszerűsége évről évre növekszik, ez köszönhető a rendszer kiépítésének költségcsökkenése miatt, valamint a hatékonyságuk is egyre jobb, van, amelyik már felhős időben, sőt, este is képes áramot termelni, a Kínai Műszaki Egyetemen pedig nemrég kifejlesztették az esőelemet. Most egy német startup cég dobott nagyot: olyan napelemet hoztak létre, mely a jelenleginél kétszer több energiát termel.

A Phys.org beszámolója szerint a Insolight nevű csapat laboratóriumi körülmények között érte el a minden bizonnyal világrekordnak számító 36,4 százalékos hatékonyságot, miközben a jelenleg a piacon kapató rendszerek 18-20 százalékos hatékonysággal dolgoznak. A titok az eszköz kialakításában rejlik. A csapat ehhez olyan paneleket használt, melyeket az űrben szokás.

Mivel ezeknek az ára igen magas, a költséghatékonyság érdekében a lehető legkevesebb mennyiséget kellett beépíteni az eszközbe. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy csupán néhány négyzetmilliméteres panelekről van szó, ám ez önmagában még nem volna elég a hatékonysághoz. Az Insolight fejlesztői ezért egy vékony műanyag réteg, és az azokon kialakított lencsék segítségével a megfelelő területre koncentrálják a beeső nap sugarait.

A rendszert úgy tervezték meg, hogy nap közben folyamatosan figyelje a napsugarak beesési szögét, a szerkezet pedig úgy mozdítsa el a lencséket, hogy egész nap a napsugarak 100 százalékát fel tudják használni. A fejlesztők szerint a rendszert ugyan az átlagosnál többe kerülne telepíteni, ám a nagyobb energiahatékonyság miatt ez a költség hamar megtérülne. 

 

forrás: greenfo/hvg

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr5711706191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása