Ökoturisztikai különlegesség mutatja majd be a Szeleta-kultúrát
2017. június 19. írta: Ecolife Magazin

Ökoturisztikai különlegesség mutatja majd be a Szeleta-kultúrát

Szeleta Park létesül 2020-ra Miskolcon, a Bükk keleti kapujában. Olyan látogatóközpont épül, amely az ökoturizmus területén kiemelkedő – hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a beruházásról tartott miskolci sajtótájékoztatón.

A 2020-ig tartó európai uniós fejlesztési ciklusban a kormány 61 milliárd forintot fordít természetvédelmi beruházásokra. A cél, hogy javuljon a természetes élőhelyek és a védett értékek állapota, és minél több látogatóközpont, tanösvény létesüljön. A Bükkben több mint ezerkétszáz barlang található, a Szeleta-kultúra pedig igazi ősvilági különlegesség – fogalmazott a miniszter.

tn726c406.jpg

Fazekas Sándor kiemelte: a már elkezdődött fejlesztés mind Miskolcnak, mind Borsod-Abaúj-Zemplén megyének, mind pedig az egész országnak fontos. Védett területeinket úgy tudjuk bemutatni, értékeinket megismertetni, hogy mindeközben a védelmük is teljes mértékben megvalósul.    

A Szeleta Park elnevezésű látogatóközpontot csaknem másfél milliárd forintból alakítja ki a Bükki Nemzeti Park, amelynek igazgatója, Rónai Kálmánné emlékeztetett arra: az egyik legfontosabb ősemberbarlang a Szeleta-barlang. Erre az ősrégészeti lelőhelyre és a Bükk őstörténetére alapozva olyan látogatóközpontot hoznak létre, amely kiállítással és élményelemekkel kalauzolja a látogatókat a Bükk és az emberiség őstörténetébe.

tn726c406_1.jpg

A Szeleta-kultúra színvonalas bemutatása négy évtizede várat magára, a projekt célja ezen értékek mai kor követelményeinek megfelelő oktatási és turisztikai szempontú interpretációja. Az egyedülálló, négy évszakos élményt nyújtó látogatóközpont egyebek mellett bevezeti a látogatókat a bükki barlangok évezredes titkaiba, az ősember világába, természetébe, megmutatja a hegység természeti és kulturális örökségét, mindezt hagyományos és interaktív elemekkel.

A létesítmény helyet ad majd különböző foglalkozásoknak: szakmai konferenciáknak, rendezvényeknek, játszótérnek, terepi programok kiindulási pontjának, archeológiai foglalkozásoknak.

MTI/FM Sajtóiroda

Fotó: Pelsőczy Csaba/FM

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr2012606485

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása