Gorbacsov: több pénzt a környezetvédelemre, kevesebbet a fegyverkezésre
2020. április 16. írta: Ecolife Magazin

Gorbacsov: több pénzt a környezetvédelemre, kevesebbet a fegyverkezésre

A koronavírus terjedése az egész világon rámutatott arra, hogy újra kell értelmezni a globális biztonság fogalmának megközelítését - hangsúlyozta Mihail Gorbacsov egykori szovjet államfő a Time amerikai magazinban megjelent írásában.

gorbacsov.jpg

Fotó: Martin Schoeller

Az egykori elnök megjegyezte: az elmúlt időszakban a biztonságot övező viták a "fegyvereket, a rakétákat és a légicsapásokat" érintették, a világjárvány azonban rámutatott arra, hogy a különböző államok nem képesek az egész emberiség számára megfelelő stratégiákat és célokat kifejleszteni, megvalósítani.

Az ENSZ által 2000-ben elfogadott Millenniumi Fejlesztési Célok (MDG) megvalósítása felé tett lépések rendkívül egyenetlenek. Láthatjuk jelenleg, hogy a világjárvány és következményei különösen a szegényeket sújtják, súlyosbítva ezáltal az egyenlőtlenség problémáját.

- fogalmazott Gorbacsov.

A volt szovjet államfő a világ vezetőihez fordult azzal a felhívással, hogy 10-15%-kal csökkentsék katonai kiadásaikat.és tartsanak rendkívüli ENSZ-közgyűlést azt követően, hogy stabilizálódik a járvány terjedésével kapcsolatos helyzet.

Ez a legkevesebb, amit (a világ vezetőinek) meg kell tenniük az új tudathoz, az új civilizációhoz vezető úton.

A biztonság fogalmának újragondolását sürgető egykori szovjet vezető emlékeztetett arra:

A fő cél az emberiség biztonsága kell legyen, vagyis az elegendő mennyiségű élelmiszer, ivóvíz, a tiszta környezet biztosítása és az emberek egészségéről való gondoskodás. [...] Ennek eléréséhez stratégiákat kell kidolgoznunk, előkészületeket kell tennünk, terveznünk kell és tartalékokat kell létrehoznunk. De minden erőfeszítés hiábavalónak bizonyul, ha a kormányok továbbra is arra pazarolják a pénzt, hogy a fegyverkezési versenyszellemet tüzeljék.

- fogalmazott.

Gorbacsov arra is felhívta a figyelmet, hogy nem lehet a koronavírus terjedése ellen csak nemzeti szinten harcolni, ebben az ellenállásban az egész világ erőforrásainak együttes felhasználására szükség van.

gorbacsov2.jpg

Forrás: Index.hu / Time Magazine

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr2815617620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.