Lekapcsolták a Bitcoin bányászatot Kínában, négy paksi atomerőnyi áramigény tűnt el
2021. június 24. írta: Ecolife Magazin

Lekapcsolták a Bitcoin bányászatot Kínában, négy paksi atomerőnyi áramigény tűnt el

Látványosan csökkent az áramfogyasztás Kína Szecsuán tartományában, miután a helyi vezetés – a kormány által kiadott rendelkezés alapján – betiltotta a kriptodevizák bányászatát, azaz a mögöttes informatikai rendszereik működtetését.

bitcoin-3089728_1280.jpg

A döntés életbe lépését követően 8 gigawattal csökkent a tartományban az áramigény – ez a paksi atomerőmű csúcsteljesítményének körülbelül a négyszerese.

A kínai döntéshozókat leginkább az motiválta, hogy a bitcoin és egyéb kriptodevizák rendszereinek működtetése egyre kilátástalanabbá tette a kínai üvegházgáz-kibocsátási célok elérését. A kriptobányászok ugyanis az ország egyes régióiban különösen olcsó áramot kihasználva hatalmas mennyiségű energiát fogyasztottak.

Ez Szecsuánban ugyan elsősorban vízenergiából származó áramot jelentett, más tartományokban azonban inkább szenes hőerőművekben előállítottat. A kriptodevizák pártolói azzal szoktak érvelni, hogy rendszereik nagyon energiaigényes működtetése még segítheti is a zöld energiaátmenetet, hiszen a megújuló források időnként olyan sok áramot termelnek, hogy annak elhelyezése okoz gondot az áramhálózat üzemeltetőinek. Ez jól hangzik, de a kriptobányászok azért nem csak akkor dolgoztatják gépeiket, amikor túltermelés van áramból.

A jelenleg már lényegében egész Kínára kiterjedő tiltás mindenesetre alaposan hozzájárult a kriptodevizák legújabb áreséséhez, a bitcoin árfolyama például még 30 ezer dollár alá is benézett, amire az év elején volt utoljára példa.

Forrás: G7

A bejegyzés trackback címe:

https://ecolife.blog.hu/api/trackback/id/tr9316603752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása