A víz világnapját Magyarország rendkívüli szárazsággal "ünnepli". A vízhiány oka sokrétű, hatásai pedig az élővilág pusztulása mellett már az élelmezés-biztonságunkat veszélyeztetik. Ezért a WWF Magyarország arra figyelmeztet, hogy átgondolatlan félmegoldások és látszatberuházások helyett végre komplex válaszokat kellene adni erre az igen összetett és életbevágóan fontos problémára. Olyan megoldásokra van szükség, amelyek elősegítik, hogy a vizek helyben hasznosuljanak. Ezek a természeti rendszerek működésének elősegítésével, erőforrásaink megújulóképességének támogatásával a gazdaság és élővilág számára egyaránt előnyösek.

A víz világnapján, március 22-én a vizet ünnepeljük. Földünk vízkészletének csak kevesebb mint 0,1%-a közvetlenül hozzáférhető édesvíz, ezen kell megosztozniuk az embereknek, a mezőgazdaságnak, iparnak és minden más, édesvízhez kötődő élőlénynek. Ráadásul a víz egyenlőtlen tér- és időbeli eloszlása miatt Földünkön mintegy 2 milliárd ember nem jut hozzá elégséges édesvíz-mennyiséghez. A vízhiány Magyarországon is évről évre aggasztóbb.

A víz világnapján a WWF Magyarország felszólítja a mindenkori döntéshozókat, hogy az érintettek bevonásával egy ágazatokon átívelő, tájgazdálkodási szempontokat szem előtt tartó komplex stratégiát dolgozzanak ki az egyre fenyegetőbb vízhiány kezelésére. A stratégiaalkotást összehangolt végrehajtásnak kell követnie. Jelenleg sem a jogszabályi, sem az agrártámogatási környezet nem segíti azokat a megoldásokat, melyek az aszály mérséklése érdekében a csapadék és a víz visszatartását ösztönzik. Pedig ezek alkalmasak lennének arra, hogy a gazdálkodók saját káraikat enyhítsék, sőt fontos közérdekeket támogassanak.

Az élelmiszerválságot tetézi a száraz tavasz

Már a tavalyi év is igen száraz volt, és télen alig hullott csapadék, így a talajok nem töltődtek fel vízzel. Számottevő esőre az előrejelzések szerint még egy darabig semmi remény. A gazdálkodók aggódva figyelik a kiszáradt tájakat, földeket és természetes élőhelyeinkben is egyre nagyobb kárt okoz a szárazság.

- hívta fel a figyelmet Dedák Dalma a WWF környezetpolitikai szakértője. "Ráadásul a tavaszi munkálatokat nemcsak a vízhiány nehezíti. Az egekbe szökő gázárak megdrágították a műtrágya előállítását, az irreálisan magas termelési költségek miatt számos helyen leállították a gyártást. A gázolaj és a takarmány ára is soha nem látott magasságokba emelkedett. A fosszilis energiahordozókra alapozott nagyüzemi, intenzív mezőgazdaságról - amiről "békeidőben" úgy véljük, hogy nincs alternatívája - egy csapásra kiderült, hogy rendkívül sebezhető" - tette hozzá a szakértő.

Magyarország az éghajlatváltozás következményeit tekintve Európa egyik legsérülékenyebb országa. Az időjárási szélsőségek már ma is tapasztalhatók, a csapadékmennyiségek csökkennek, a hirtelen lezúduló esőket hosszú aszályos időszakok váltják. A rövid idő alatt lehulló intenzív csapadék nem hasznosul maradéktalanul, mivel nincs ideje beszivárogni a talajba. Ezt a problémát tetézi, hogy az Egyenlítőnél is hosszabb - 42 400 km hosszúságú - (bel)vízelvezető csatornarendszer, ami nem csak a belvízre van hatással, hanem összegyűjti és elviszi a nagyobb záporok után keletkező többletvizet is.

A vízgazdálkodás fenntarthatósági szempontjainak hiányát jól példázza, hogy milliárdokat költünk vízpótlásnak nevezett öntözésfejlesztésre, holott Magyarországnak nincs átgondolt öntözési stratégiája. Ez azt jelenti, hogy fogalmunk sincs milyen hatással van a folyóinkra a várhatóan jelentősen megnövekedő vízkivétel.

Azok a gazdálkodók, akik felismerték a problémákat, már nem az öntözőcsatornáktól várják a megoldást, hanem megpróbálják a csapadékot és a belvizet a földjeiken tartani és beszivárogtatni. Ezzel nemcsak a saját aszálykáraikat enyhíthetik, de fontos közérdeket is szolgálnak.

Vízpazarlás a félsivatagban

A vízhiány enyhítése különösen sürgető a Duna-Tisza-közi Homokhátságon, ami már gyakorlatilag félsivatag. A vízhiány itt az országos helyzetnél is drámaibb, a felszín alatti víz szintje az elmúlt évtizedekben métereket süllyedt, a szántóföldek egy része szemmel láthatóan sívó homok. A jelenleg engedélyezés alatt álló projekttervek a Dunából és a Tiszából folyamatos szivattyúzással vizet juttatnának ide. Bár a WWF Magyarország fontosnak tartja, hogy érdemi előrelépések történnek a kiszáradás kezelésére, azonban félő, hogy a költséges beruházások csak félmegoldást jelentenek.

Mielőtt fel akarjuk tölteni a kádat, nézzük meg, hogy be van-e dugva a lefolyó.

- érzékeltette Kajner Péter, a WWF Magyarország Élő Folyók programjának szakértője "A vízhiány ellenére a magyarországi vízgazdálkodási beruházásokat a vízhasználat fokozása jellemzi, a vízmegtartás rendre háttérbe szorul. Pedig a logikus beavatkozási sorrend a víztakarékosság, a természeti adottságokhoz alkalmazkodó tájhasználat kialakítása és a vízvisszatartás. Ezek nélkül apadó folyóink vízkészletét pazaroljuk a vízkivétellel."

A tanulmányok rámutatnak, hogy a Homokhátság vízhiányának rendkívül összetett okai vannak. Jó hír, hogy a nagy részben emberi tevékenységben gyökerező problémák átgondolt vidékfejlesztési eszközökkel, talajregeneráló, bolygatás nélküli művelési technológiák alkalmazásával, és a területhasználat-váltás támogatásával orvosolhatók. Ráadásul a jobb szerkezetű, életben gazdagabb talaj a csillagászati árú műtrágya iránti igényt is csökkentheti hosszú távon. Rossz hír, hogy nem körvonalazódik olyan politikai szándék, amely ezeket a megoldásokat helyezi előtérbe.

Komplex problémára komplex megoldásokat!

Látható pozitív elmozdulás a hazai vízgazdálkodási szemléletben, azonban ez önmagában kevés. Amikor vízhiányról beszélünk rendszerszintű problémára hívjuk fel a figyelmet, aminek megoldására rendszerszintű válaszokat kellene adni.

- mondta Kajner Péter, majd hozzátette: "ha a természet rendszeréhez alkalmazkodó megoldásokat választunk a vízhiány kezelésére, azzal rengeteg pénzt spórolhatunk, ellenkező esetben azonban a vízpótlás egy nagyon drága szélmalomharc. Akkor kellene a vizet megtartani, amikor víztöbblet van az országban, a csapadékbőség során kell feltölteni a készleteket, és gazdálkodni az összes lehulló csapadékkal. Komoly hiba, ha a nagy vízpótlási beavatkozások a vízhiányos időszakokban üzemelnének, folyóink vízkészletére végtelen erőforrásként tekintve."

Olyan természetközeli megoldásokat kell alkalmaznunk, amelyek nem csak egy-egy mezőgazdasági tábla öntözését oldják meg. Az idei tavaszon kritikus fontosságú lenne, hogy a csapadékvizeket és a folyókon érkező víztöbbleteket megtartsuk és egész tájak vízháztartását kezeljük. Óriási, eddig kihasználatlan lehetőséget jelentenek az olyan Tisza menti árvízi vésztározók, ahol rendelkezésre állnak a tájgazdálkodási célú vízpótló rendszerek, pl. a Beregben vagy a Bodrogközben. A hóolvadással várható árhullámok kivezetése a tározókba egész kistájak szintjén enyhítené a vízhiányt. Az ilyen megoldások kialakításához új típusú támogatások és a táji adottságokra alapozott beruházások szükségesek.